És megint itt tartok, állok a bejárati ajtaja előtt, a tenyerembe költözött a Niagara vízesés és rappel a szívem. Amennyire bemesélem magamnak, hogy semmi vonzódásról nincs itt szó, annyira hadakoznak a részeim, hogy de bizony van, kisanyám és hülye vagy, ha ezt nem veszed észre..
Erőt veszek magamon, és egy alapos kéz törlés a nadrágba mozdulat után csengetek. Egyszerre kívánom, hogy kinyissa az ajtót és azt is, hogy bár inkább világgá rohannék.- Hellóóó, de jó, hogy itt vagy, már nem bírtam volna sokáig a zsongást, annyira izgatott Mira, hogy jössz. Gyere be! - Nyit ajtót gondolataim megtestesítője. Lehetséges, hogy napról napra szebb? Nincs ki öltözve, de a maga farmer-póló egyszerűségével mégis festeni való a szépsége. Zavartan mosolygok és felbukás mentesen próbálom követni a nappaliba, ahol az említett kis manó már repül is felém. Majd várva a becsapódást még köszönök Westonnak is.
- Itt vagy, itt vagy, itt vagy! Úgy vártalak már, hogy Nina néni szerint a Mikulásnak nem izgultam ennyire, de szerintem nincs igaza, már ne haragudj meg, csiplek, de azért a Mikulás az Mikulás.- Esküszöm, ez a kis csaj még sokra viszi, négy éves, könyörgöm. És így beszél. Bár egy ilyen nagynéni mellett, lehet nem is csodálom..
- Itt vagyok, bizony, és nézd mit hoztam neked. A szivárvány minden színe benne van, és vannak a dobozban még plusz gyöngyök és mindenféle fityegő dísz is. Ha szeretnéd, Nina néninek elküldök majd pár videót, hogy miként lehet különböző ékszereket csinálni, na, mit szólsz?
- Aztaa, Apa, Nina néni nézd, nézd, milyen szép. És ez is, na meg ez, azta. Ebben tényleg benne van minden szín. Mindegyikből csinálok karkötőt és olyat is amiben minden szín benne van. Tudtad, hogy a szivárvány a büszkeség jelképe? Nina néninek volt egy barátnője akinek volt szivárvány tetoválása, és mesélte, hogy azért csinálta mert büszke arra ami, aki és arra, hogy Nina nénit szereti. Nagyon szép tetkó volt, ha felnövök majd én is szeretnék. Egy Olaf tetoválást, ide, látod? - mutatta a kis karját, én meg lopva Ninára néztem, aki a füléig volt pirulva. Nem csodálom, a kis mini hadvezér konkrétan most végezte el helyette az előbújást. Nos, ezen sem kell már agyalnom, hogy vajon ő is erre a kapura játszik-e. Mielőtt belemerülnék a bámulásába, gyorsan kiveszek egy barack színű szalagot és pár fa gyöngyöt.
- Biztos nagyon szép lesz, ha és feltétlen csak HA már nagy leszel. Na, nézd csak, ha ezt ide dugod, és itt vissza majd a következő gyöngyöt is, és így tovább, akkor már kész is. Látod? Úgy! Nagyon tehetséges vagy! Ügyes! Nahát! Ez tényleg elképesztő. Látjátok? Ti tudtátok, hogy ennyire fejlett a finom motorikája? Hisz egyszer látta és le merem fogadni, hogy szebb, mint az enyém.
- Igen, nagyon korán kezdett el érdeklődni az apró kis dolgok iránt, és hamarabb tudott puzzlet rakni, mint beszélni. - mondja már-már anyai büszkeséggel Nina.
- Tőlem örökölte! - kuncog a kanapén Weston. Most jobban megnézve, nem néz már ki olyan rosszul. Remélem minden rendben lesz vele.
- Na, persze! Ne hidd ám el. Ez a férfi a szemetesbe sem tud bele találni 2 méter távolságból. Egyszer konkrétan kiütött egy tenisz labdával, amit a nénikénk kutyájának akart dobni. A bökkenő, hogy a kutya épp a másik irányban volt... - nevet Nina, és tudom előre, hogy ez a lágy dallam fog kísérteni egész nap.
- Túloz. Egy szavát sem lehet komolyan venni. A kosár csapat sztárja voltam. Igaz, a meccsek többsége alatt vizet hordtam, de nélkülem mire mentek volna? - élcelődik a testvér páros. Jó lehet, ha van egy testvéred, akivel ilyen jó a viszonyod. Egy testvér, aki támogat és feltétel nélkül szeret, nem azért mert ez a dolga, hanem mert a szíve ezt diktálja. Feltétel nélküli szeretet. Ízletes kifejezés, kár, hogy nem igen tapasztaltam még ilyet. Én egyke vagyok, mondjuk ennek örülök, legalább nem kettőnk élete és lelke roncsolódott hosszú évekig.
- Milyen lett? Ezt neked csináltam. Te választottad a szint, gondoltam szereted. Tetszik? - rántott vissza a jelenbe Mira. Egy csomozott, négy gyöngyös karkötő. Tényleg jobb, mint amit én valaha csináltam.
- Gyönyörű! Nagyon tetszik. Igen, a barack virágnak a színe nagyon fontos a szívemnek, ez a kedvencem.
- Miért, hogy lehet egy szín fontos a szívednek?
- Tudod, a színek egy-egy érzést is jelképezhetnek. Vegyük például a feketét. A fekete szomorú szín, de közben a rend és ünnepély is kötődik hozzá. Biztos kellett már nektek is az óvodába menni ünneplő ruhában. Az általában fekete-fehér, igaz? Vagy olyan is van, hogy meglátsz egy szint és egy emlék jut róla eszedbe. A barack szín nekem ilyen. Egy emlék, ami mindig emlékeztet arra, hogy erős vagyok, és bármire képes vagyok.
- Hm, így már érthetőbb. Mi a te emléked? - kérdezi kíváncsi tekintettel Mira. Engem pedig egy kisebb pánik roham kap el. Valószínű ezt Nina is észre vette, mert felugrott az eddigi megfigyelő pozícióból, hogy ideje sütit enni, én már vonta is a kislányt maga után. Egyszer még hátra nézett, és és egy néma "bocsi" hagyta el ajkait.Gondolataimba merülve kezdtem a kellékeket visszapakolni. Emlék. Roppant jó kérdés. Miután az ominózus este után felébredtem a kórházban, a szoba színe barack volt. Ezt láttam meg először. Az engem ápoló nővér papucsa barack színű volt, az otthoni sebkötözőm tartó doboza barack színű volt, a pszichológusom rólam készített mappája barack színű volt. Ó, és Nina bőre is barack színű. Karmikus barack. Ez az én barack sorsom.
Fájó szívvel, de a sütemény elfogyasztása után muszáj volt útnak indulnom, mert mára műszakot vállaltam Frednél. Frednek egy igazán piciny de annál hangulatosabb kis kávézója van tőlünk két sarokra. Még Fred feleségének az álma volt. Az asszony 10 éve meghalt, de a férfinak nem volt szíve lehúzni a redőnyt. Ő már nem bírja a hajtást, ezért roppant megörült nekem, mikor felajánlottam, hogy dolgozhatnék én helyette pár napot. Így vezetjük mi ketten, békében a Szemecske kávézót. Aminek a logója barack színű, mondom, karmikus barack..
- Nagyon köszönöm, hogy időt szántál ránk. Igazán kedvel Mira. Délelőtt beszéltünk róla, mennyire szereti, hogy nem kezeled pici babakénk. Ne mosolyogj, Ő mondta így nem én. - csap meg lágyan Nina, majd, mint akinek eszébe jut, hogy túl közvetlen lett, visszarántja a kezét és farmerja zsebébe kapaszkodik.
- Örömmel jöttem, és adtam neki a készletet. Annak kifejezetten örülök, hogy csíp engem, én is őt.
- Nem csak ő. Vagyis, szóval, mindegy. Még egyszer köszi. Egyébként hol dolgozol? - Másodjára látom pirulni a nőt, igazán aranyos ilyenkor.
- Egy kis kávézóban, tőlünk nem messze. Jesszus, rohannom is kell, ne haragudj, de Fred nem bírja a délutáni rohamot egyedül. Viszlát, Nina. Örültem, hogy láttalak titeket. - egy béna fél ölelést követően hajtok is el. El fogok késni...- Napsugár, ne siess, ma nem nagyon volt forgalom. Mióta megnyilt a túloldalon az a pékség, azóta egyre kevesebben jönnek.
- Ugyan Fred, ne szomorkodj, aki számít, marad. Ha a többinek meg a kávé színű víz kell, hát egészségükre. - paskolom meg ráncos kezeit az idős úrnak.
- Tudod mit? Igazad van. Na de, mesélj, mitől van ilyen jó kedved? Én szoktam a pozitív lenni kettőnk közül. Nem tán szerelem van a dologban? Igazán bemutathatnál már egy fiúnak. Vagy lánynak. A szerelem nem válogat. - mosolyog 80 év tapasztalatával.
- Dehogy. Egyszerűen jó kedvem van. Jó volt a délutánom. - zárom rövidre, mert nem igazán tudom, hogy kéne mesélnem az Anderson családról... Ó, az irodalom tanárom, aki mellesleg egy isteni szépség, és kezdek beleesni, a leukémiás bátyja, akivel fél éjszakát töltöttünk a kórházban és annak elragadó, cserfes, tündéri ánya. Bemutatom az Anderson klánt. Na, nem. Úgyhogy inkább hallgatok.A műszak csendes, Fred keresztrejtvényezik, az én gondolataim pedig vissza és vissza szállnak a már említett klán felé. Abból is inkább a nő felé. A nő felé, aki a tanárom. A nő felé, aki minden mozzanatával egyre jobban leköti a figyelmem. Nem lesz ennek jó vége...
YOU ARE READING
Hope
RomanceKét lány, két történet, egy szerelem. Remény. Hope Mitchel harmad éves irodalom szakon,de már csak pár hónap van hátra a diploma megszerzéséig. Egy testileg és lelkileg bántalmazott fiatal nő, aki a mérgező családi közegből kiszakadva próbálja újra...