Hope

20. - Nina -

A csodálatos Hálaadás utáni napok úgy rohantak, mintha nem lenne holnap. Az ősz szépen lassan, de ledobta magáról az összes színt. A nem rég még sárga-piros-barna-bronz színekbe öltözött fák ma már csak pár levéllel tarkított pompában eregették ágaikat a szélbe. Mirának újrakezdődött az óvoda, Weston pedig tegnap elkezdte az utolsó kör kezelést. Mivel ez most egy erősebb adag lesz, ezért este be is feküdt a kórházba, előre láthatólag 2 hétig lesz bent. A napirendemen igazítani kellett, az előadásokon kívüli egyetemi dolgaim is csoportosítottam. Hope szerencsére lezárta a dolgozatát, alig 2 és fél hónap és végez, így vele már egyetemi kötelező mód nem kell értekezni, persze ettől függetlenül rajongok minden vele töltött percért. Mióta szorosabb lett a barátságunk, - amit őszintén bevallok, szeretném, ha nem csak barátság lenne előbb utóbb, de tudom, hogy nála a lassú tempó a célravezető-, beszéltem a vezetőmmel. Semmi akadályát nem találta annak, hogy egy mindjárt végzett, eleve évfolyamában is idősebb, így tőlem alig pár évvel fiatalabb egyénnel bármily kontextusban is, de kapcsolatom legyen. Annyi, hogyha több lenne közöttünk, mint barátság, akkor egy nyilatkozatot ki kell töltenünk.  Igaz, ezt elméletben tudtam, de nem ártott a megerősítés, illetve így a tiszta a vezetés felé is.

Holnap megyünk erre az ékszerkészítő meglepetés programra, az unokahúgom már reggel be volt zsongva, alig lehetett szóhoz jutni mellette. Én is kíváncsi vagyok, vajon milyen lesz, nem láttam még közvetlenül egy ilyen jellegű vállalkozás működését sem, szóval, minek kertelni, az Anderson lányok teljesen oda meg vissza vannak. 

Halk kopogás szakít ki az izgatottságomból.

-Tessék, jöjjön be! – szólok ki az érkezőnek.

- Szép jó napot kívánok. Zavarhatom, illetve zavarhatlak egy pár percre? – lép be Hope lakótárs- barátnője, Sarah az irodámba.

- Persze, gyere beljebb, foglalj helyet. Hallgatlak, miben tudok segíteni? 

- Köszi. Nos, nem tudom, hogy tudsz e róla, de Hope-nak december 17-én lesz a születésnapja. És bár utálja a meglepetéseket, de azért én minden évben csinálok neki valamit. Tavaly pl elvittem egy kiállításra, ahol a háborúban szolgált katonák szerelmes leveleit lehetett megnézni. Szétuntam az egészet, de látni kellett volna az örömtől ragyogó arcát ennek a nőnek. Nem kapott szegénykém sok jót az élettől gyerekkorában, ezért csodálatos látni, ahogy a legapróbb dolgoknak is mennyire szívből tud örülni. Úgy képzeld el, hogy erre a kiállításra kb reggel 9-kor mentünk és délután 4-kor bírtam kirángatni, de akkor is csak úgy, hogy megfenyegettem, ha nem megyünk most már akkor az ő karját fogom megenni éhségemben. Aranyos volt. Mindent végig járt, végig olvasott, magába szívta a leírt sorokat és hetekig erről áradozott. Pechemre, mert engem meg nagyon nem érdekelt. De mivel szeretem ezt a bolond lányt ezt is elnéztem, és nem mellesleg boldogsággal töltött el, hogy ő boldog. Jaj, megint elkalandoztam, szólj rám, mondtam már, hajlamos vagyok kitérni a mondandóm alól, ha magával ragad a hév. Szóval, december 17-én lesz a 25. születésnapja a mi egyetlen barátnőnknek. Oké, oké. Ó, tudom, neked kicsit talán több is, nem kell zavarba jönnöd, tudom, amit tudok, és látom, amit látok. Ti ketten egymásnak lettetetek teremtve, még ha ti ezt most nem is tudjátok teljesen 100 százalékra. A lényeg, hogy a 25 azért csak egy negyed évszázad, és szeretném, ha ezt kellőképp megünnepelnénk. Mivel mind a ketten irodalom és történelem őrültek vagytok, ezért idén ezt a részét én rád bíznám. Keress valamit e téren, amivel leveszed a lábáról, ebbe nem szólnék bele. Ami az én részem lenne, hogy csinálnék egy vacsorát. Igazi, kulináris élvezetekkel, borkóstolóval, mert tudom szereti a különleges falatokat és nedűket is csak túl spúr, hogy magának vegyen bármilyen különlegesebb bort, ami többe kerül, mint pár dollár. Erről is teljesen gondoskodnék. Neked az lenne a feladatod, hogy ennek a napnak a délutánján lefoglald így este hazaérve én már a kész repertoárral várhatnálak titeket. Nem szeretnék nagy hepajt. Hope nem egy nagy társasági ember, így a barátai száma a 0-hoz konvergál a leginkább, persze ez alól kivétel vagyok én, meg most már te. Rajtunk kívül hívd át a testvéred, ha úgy van, nem tudom, hogy szabad-e tudnom, de tudom, hogy beteg, így természetesen megértem ha nem tud jönni, de örülnék neki, és persze tudom, hogy Hope is örülne. És természetesen a kis Mirát. Részemről áthívom Davidet a barátom és még ott lenne Fred, Hope főnöke, akit én inkább hívnék az ő pót nagypapájának, de kinek mi. Ja és Helen, akivel a könyvtárban gyakornokoskodott, vele még jóban van. Azt hiszem ennyi. Tényleg nem lennénk sokan, de akik Hopenak fontos személyek ott lennének és ez a lényeg. Na, mit szólsz? Most már hagylak téged is szóhoz jutni. – nevet a lány, én meg próbálom felfogni ezt a töméntelen mennyiségű információt, amit ebben a két percben elhadart itt nekem.

- Huh, te tényleg nem vagy semmi, ember legyen a talpán, aki lépést tud tartani a gondolatmeneteddel és fel tudja egyből dolgozni azt az információ halmazt amit egy perc alatt előadsz. Örülnék, ha ezt a szónoki tehetséget az előadásokon is bemutatnád. Nem vagy buta lány, ezért elég mérges vagyok, amikor csak kukán ülsz.

- Nyugika, mondták már mások is. De majd megszokod. Legrosszabb esetben próbálsz majd a lehető legkevesebbszer egy légtérbe kerülni velem. Remélem erre azért nem fog sor kerülni.

- Nem, egy szóval sem mondtam, hogy zavarna, csak tényt közöltem. Válaszolva a kérdésedre, illetve kérdéseidre ez egy igazán remek ötlet. Nem tudtam, hogy születésnapja lesz, de ez nem lep meg, valahogy nem is gondoltam volna, hogy majd repesve fogja közölni ezt a csekélynek nem nevezhető információt. Ki ötlök valamit, be is írtam a naptárba, hogy akkor mást ne tervezzek arra a napra. Ha minden jól megy, akkora Weston is már otthon lesz, most egy kéthetes kezelés miatt a kórházban tölti a napjait. Amennyiben jól lesz, biztos vagyok benne, hogy rá is számíthatunk. Az Anderson család tagjait könnyűszerrel az ujjai közé csavarta a barátnőd, így nem is tudom egy-egy látogatását melyikünk vár jobban. – terül őszinte mosoly az arcomra erre a megállapításra jutva.

- Hope egy csodálatos nő. Már az első találkozásunkkor belopta magát a szívembe. Mesélte, hogy ismertük meg egymást?

- Nem, nem mesélte, hogy történt?

- Ez egy remek sztori. Az egyetem elkezdése előtt hoztam be még pár dokumentumot, majd mikor végeztem, érzékelve, hogy szakad az eső sietősre fogva igyekeztem elérni egy védett helyet, azaz haza menni. robogtam kifele, amikor megláttam két hatalmas bőrönddel az oldalán egy festményre illő női sziluettet. Közelebb mentem, de ő nem vett észre. A mai napig nem tudja, de percekig csak figyeltem. Igaz, esett az eső, de ez érdekelt a legkevésbé. Bőrig volt ázva, és rendíthetetlen beszélt magában. Ezt sem tudja, szerintem nem is volt tudatában annak, hogy hangosan gondolkodik, így nem is árultam el neki. De a szavak csak úgy ömlöttek belőle. Maga elé meredve kérlelte és egyszerre vonta felelősségre a karmát. Nem értette, hogy miért került megint ilyen helyzetbe. Szegénykém fél évre előre kifizetett egy szállást, ami kiderült, hogy nem is létezik, csak valami sufni bűnbanda csalta kelepcébe. Felsorolta, hogy ő mindent megtett annak érdekében, hogy végre normális, őt is megillető életet tudjon élni, de kétségbeesett és a végére már sírt is. A szívem szakadt bele, ahogy hallgattam. De letöröltem a saját könnyeim és a legnagyobb mosolyom villantva léptem hozzá felkínálva a segítségem. Szerencsére nem nézett sem gyilkosnak, sem őrültnek, így haza jött velem, és immár három és fél éve ott is lakik nálam. A legnagyobb ajándék volt ő nekem, mindennap hálát adok, hogy jókor voltam jó helyen.

- Igazán csodálatos ember vagy, Sarah, és ezt tényleg komolyan mondom. Nagyon örülök, hogy ilyen jó barátja vagy. Nem fogok kertelni neked, nagyon tetszik nekem ez a nő. Az első pillanattól, ahogy mondod, megláttam, és egyből lefestettem volna, ha tudnék festeni. Majd ahogy teltek a napok és kezdtem megismerni, valamint ő is kezdett nyitni felém egyre jobban fokozódott bennem az érzés, hogy minden rétegében szeretném felfedezni a benne rejtőző erőt, szenvedélyt, szeretetet. Mert megannyi dolog van Hopeban, amiről ő maga sem tud, de én látom, és minden vágyam, hogy ezt felfedezve neki is meg mutathassam.

- Hajrá csajszi! Én nagyon szurkolok neked. Nem láttam ilyen felszabadultnak és boldognak mióta ismerem. Hiszem, hogy te vagy az ő hiányzó része. Na, de én rohanok is tovább, csak szerettem volna felvázolni a terveim, és mivel most dolgozik a kisasszony így biztos lehettem benne, hogy nincs veled és ezáltal bukok le itt a nagy szervezkedéssel. Akkor később még egyeztetünk az időpontról. Pusszantalak, robogok is. Szia! – Áll fel Sarah és megy is az ajtó felé.

- Szia neked is, köszönöm, hogy felkerestél. És azt is, hogy vagy. Mind Hopenak, mind pedig a világnak. Felvillanyozó az energiád.

- Szintén mondták már mások is. Részemről az öröm. Viszlát, Sarah jobbra el! - pukedlizett egyet, majd kilépett az irodámból.

Nem hazudtam, amikor azt mondtam felvillanyozó jelenség. Még most is zsibog az agyam, de a jó értelemben. A gyors, de tartalmas taktikai megbeszélésünk után összepakoltam a mappáim, javítandó zk-kat és robogtam is az óvoda felé, mert a végén még elkések. Rá kéne vennem magam a vezetésre, de egyelőre nem megy. Ahogy rá gondolok már verejtékezik a tenyerem és remeg a lábam. Nagyban megkönnyítené a mindennapjaim, mert nem mókás folyton rohanni és izzadtan beesni mindenhova ahelyett, hogy kocsiba pattannánk és gyorsan ott lehetnénk. Majd egyszer, ami késik nem múlik, talán egyszer képes leszek felül emelkedni a félelmeimen. Hopenak is mennyi borzalom után sikerült talpra állni, nekem aztán igazán nem lehetne nehéz.