Hope

26. - Hope -

 Furcsa, szurkáló, vagyis inkább bökdöső mozdulatok vonnak ki az éppen Nina karjai közt töltött álmomból. Nem akarom kinyitni a szemem, de mivel a bökdösés nem múlik, így az egyiket résznyire tárom, amikor is egy mini emberrel találom szembe magam. 

- Végre már, hogy felébredtél, azt hittem sosem tudlak már felrázni. Unatkozom. Te itt aludtál Nina nénivel? Miért aludtál itt? És mikor jöttél? Nagyon nem éreztem jól magam, de most, hogy látlak, mintha tegnap este is itt lettél volna. Na mindegy. Éhes vagyok, csinálunk palacsintát? - Áraszt el a kérdéseivel Mira, nekem pedig akaratlanul is mosoly kúszik a reggeli zavart arcomra. Azt hittem, ha meglát itt a nagynénjével egy ágyban, majd jobban ki lesz akadva, de úgy látszik ez nem egy akkora dolog, végül is, nekem így csak jobb. Oldalra nézek, Nina keze még mindig a hasamon pihen és egyenletesen lélegezve mélyen alszik. Nincs szívem felkelteni, ezért úgy döntök, egyedül is képes vagyok megoldani egy kislány éhség katasztrófáját. 

- Szia Hercegnőm, de örülök, hogy jobban vagy, igen, már este is itt voltam, de eléggé aluszékony voltál a láz miatt, nem csodálom, hogy nem emlékszel tisztán. Gyere, hagyjuk Nina nénit aludni, sokáig fent volt és vigyázott rád, szüksége van a pihenésre. Csináljunk valami finom reggelit, mit szólnál ha töltött palacsintát készítenénk az unalmas palacsinta helyett? - vezetem ki kézen fogva a kislányt a szobából és vesszük célba a konyhát. 

- Úh, ez nagyon szuperül hangzik. Van lekvár, málna, mert az a kedvencem és nutella is, lehet, hogy mind a kettőt kérek bele? De hogy rakjuk bele a közepébe? Azt hittem olyat csak az éttermekben tudnak. Ezt nem értem. 

- Nagyon egyszerű, meg mutatom neked, és legközelebb, vagyis ha kicsit nagyobb leszel, akkor majd nagyon könnyen tudsz majd te is ilyet csinálni, oké? 

- Benne vagyok. Ott van a felső polcon a kötényem, leveszed nekem és segítesz megkötni? Abban mindig Nina néni segít, én még nem tudok úgy, ha nem látom, de a cipőmet már be tudom kötni, úgy kell, hogy a csinálok két nyuszifület, majd a nyuszi körbe megy a fa körül és kész is a masni. Majd megmutatom, nagyon egyszerű, és képzeld én tudom egyedül megkötni az óvodában a cipőm, mindenki ügyetlenkedik és az óvónéniknek kell segíteni nekik. De nekem nem, mert apa megtanította, hogy így egyszerűen meg tudom csinálni. Apa azt mondta ezt még a Nagyi tanította neki. Én már nem ismertem a Nagyit, régen meghalt, ahogy a Nagyapa is. Apa sokat mesél róluk, hogy milyen volt amikor még ő is kicsi volt, mint én, biztos kedves emberek voltak. 

És Mira csak mondja és mondja, hihetetlen, hogy mennyire fejlett kislány, korát bőven meghaladja mind a gondolkodása, mind a szókincse. Megkötöttem a természetesen Olafos kötényét és elkezdem felkutatni a palacsintához a hozzávalókat. A tojással van egyszerű dolgom, azt könnyen megtaláltam a hűtőben, ahogy a tejet is, viszont a liszt megfogott. Sorra nyitogatom a konyhaszekrény ajtajait, de nem lelem sehol. 

- Mit keresel? 

- A lisztet, tudod esetleg merre lehet? és az a málna lekvár és nutella, amit beharangoztál? 

- A lekvár és a nutella abban van- mutat a legutolsó szekrényre, amit még nem kutattam fel. 

- Na nézzük, akkor. Ó, és tényleg, és itt van a liszt is, szuper, akkor minden megvan. Szeretnél segíteni a tészta készítésben? én keverem, te pedig adagolhatod nekem a bele valókat, mit szólsz?

- Okidoki, ide fellépek, így jobban látom. - húzza a pulthoz a kis fellépőjét, persze, hogy ilyen is van neki, Nina nagyon figyel, hogy a kislány is teljes értékű résztvevő legyen a konyhai attrakciókban. 

A tojásokat leütöttem, majd Mira adagolja a lisztet és tejet felváltva, igaz olykor több kerül a pultra, mint a tálba, de majd feltakarítom. Semmi pénzért nem szólnék rá, annyira összpontosítva dolgozik, hogy öröm nézni. Imádom ezt a lányt. Hogy pontosak legyünk, ezt a lányt is... A tészta hamar kész is, jöhet a sütés.