Hope

39. - Hope -

- Te szerencsés kis cafkamacska, Te.. Nagyon fogsz hiányozni. Megáll az ész, csak annyi kell, hogy az ujjaid köré csavard a tanárod és máris egyedi, krediteket erő tanulmányi útra küldenek, hihetetlen..

- Nem szórakozni megyek, ahogy a nevében is benne van, ta-nul-má-nyi, szóval...

- Oké, oké, persze, persze. Na, tényleg megyek én is, mert hulla vagyok. Még egyszer bocsi, hogy David nem jött, de ismered őt és a "remek" családját.

- Ugyan, semmi gond. Nagyon örülök, hogy összehoztad ezt a kis estét, igazán jól esett. Főleg, hogy ilyen gyorsan indulnom kell.

- Igen, ezt én is nehezményezem, ha visszajöttél kettő csajos estével lógsz nekem.

- Megbeszéltük. - nevetek jóízűen, és szorosan magamhoz ölelem Saraht. Eszement egy gyors ötlet lett, hogy tanulmányi munkának tüntessük fel a hirtelen távozásom, és úgy látszik be is jött. Nagyon fog hiányozni ez a nő.

Az este igazán jól sikerült, talalkozhattam Nina egy régi ismerősével, mennyei fogásokat ettünk, amit itt, Nináéknál folytattunk. Imádtam, hogy mindenki itt volt, aki számít. Jobban el sem tudtam volna képzelni a kamu szülinapom és egyben a búcsú estém. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem félek. Egyenesen rettegek, hiszen nem tudom hova megyek, meddig kell távol lennem, hogyan tudjuk tartani a kapcsolatot Ninával, vajon nem túl friss-e a kapcsolatunk ahhoz, hogy ezt kibírjuk... De végső soron, úgy gondolom, hogy annyira együtt rezgünk, nem lehet másképp. Nina lett az életem közepe, ami nélkül már nem találnám az egyensúlyt a világban.

Miután Sarah is elment, Nina felment ellenőrizni Mirát, én pedig elkezdtem összepakolni a tányérokat, ám ekkor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám, ez csak egyet jelent. Így gondolkodás nélkül felvettem.

- Hallo!

- Helló, Hope, én vagyok. Történt egy kis csúszás, csak hajnalban indulunk. Kérem fél négy körülre készülj el és minimális holmit hozz. Remélhetőleg nem is kell sokáig távol lenni, és nagyon lehetőség sincs a sok tulajdon tárolására. Végülis most nem költözünk, csak egy időre elbújtatunk. Jajj ne haragudj, hogy letegeztelek, de már annyira közel kerültél hozzánk.

- Ugyan, nyugodtan, semmi baj. Őszintén örülök, hogy hajnalban megyünk, nagyon nehezemre esik most ez a távozás. Hirtelen is ért a hír es amúgy is.. Végre boldog voltam. Végre újra éreztem, érzek, csak, ah. Mindegy. Teszem amit tennem kell, de azért még eléggé igazságtalan.

- Az egyszer már biztos, hogy nem ezt érdemled kislány, de ígérem, nem tart már soká és végre te is szabadon élhetsz és szerethetsz. Ahogy a nagy könyvben meg van írva. Várom, hogy megismerjem a nőt, aki végül felolvasztotta a szíved. Na, nem sokára találkozunk, élvezd ki ezt a plusz pár órát. Viszlát, Hope.

- Úgy lesz. Akkor Nemsokára...

Magam elé bámulva merengek, amikor megjelenik Nina a nappaliban.

- Minden rendben?

- Igen, már amennyire rendben lehet. A nyomozó hívott, hogy csak négy körül jön, így kaptunk plusz pár órát. - kijelentésemre mosoly terül szét a felém közeledő nő arcán.

- A nap híre. Bár az idő így is nagyon kevés. Egyszerűen nem akarom, hogy el menj. Az agyam tudja, hogy kell, de ez itt - mutat a mellkasára- nagyon ellenkezik. Ha nem lenne Wes kómában, én is mennék, bárhova is mész. Megőrülök a ténytől, hogy nem tudom hova mész és meddig kell ott maradnod. - húz le maga mellé a kanapéra és von a karjába a monológ közben.

- Én is ideges és frusztrált és csalódott vagyok. De nincs mást tenni, mint remélni, hogy ez a szituáció nagyon ideiglenes lesz, és hamarabb leszünk újra egy helyen, mint gondolnánk.

- Várj, hozok neked valamit. - És ezzel fel is pattan és már viharzik is ki a nappaliból.
Pár perc elteltével két kis dobozzal tér vissza. Kíváncsian figyelem ahogy elhelyezkedik velem szemben a kanapén és az egyik, halvány piros dobozt felém nyújtja.
- Ezt szeretném ha elfogadnád és viselnéd. Az édesanyámtól kaptam, amikor körülbelül 5-6 éves voltam. Utáltam óvodába járni, és távol lenni tőle. Egyszer ezzel állított haza, és felruházta mindenféle szuper erővel,amikor átadta. Természetesen én minden szavát elhittem, sőt, a mai napig megfordul az eszemben, hogy nem sokat lódított. Azt mondta, hogy bármikor megszorítom a kis kardot, jusson eszembe, hogy válasszon és vágjon minket szét bármennyire is az élet, valahol a világban ott van a kardom pontos mása, és aki a kezébe szorítja, ugyanerre gondol. A mágikus kard hordóját örök szeretet és biztonság veszi körül, és segíti gazdáját, legyen bármilyen nehéz helyzetben is. És most azt szeretném, ha ez a kard medál téged segítene. A másik fele pedig az én markomban lesz egészen addig, amíg újra magamhoz nem ölelhetlek.

- Jajj nekem, Nina, nem akartam sírni. Hogy lehetsz ennyire tökéletes, és, hogy lehet, hogy én mindig azt hiszem, hogy ennél jobban már nem tudlak szeretni, de mindig meghazudtolom magam. A szívem összes apró rezdülése a tiéd Nina Anderson, és esküszöm, hogy minél hamarabb újra együtt kel harcra a két kard a világ ellen.

- Én is szeretlek.

A dobozokat a dohányzó asztalra téve Nina fölém kerül és lágy csókban forrunk össze. Az ajkai puhán érintik a bőröm, a számról lassan haladnak a nyakamon egészen a fülem mögötti  oly érzékeny pontjára. Itt apró, érzéki puszikkal halmoz el, amitől egészen a kis lábujjhegyemig különös bizsergés fut keresztül a testemen. Halk sóhajok hagyják el a szám, melyet Ő bátorításnak tekint, és egyre szenvedélyesebben csókol, ahol csak éri ajkát a bőröm. Elemi vágyat érzek, hogy minél több ponton találkozzon a testünk, így egy hirtelen mozdulattal kibújok a felsőmből majd a földre hajítom, miközben visszahúzom Ninát a számhoz. Úgy csókoljuk és érintjük egymást, mintha nem lenne holnap. Különös, egy bizonyos szögből nézve számunkra nincs is. Ezért is teszem és mondom azt amit.

- minden egyes porcikád érezni akarom. Minden egyes részed szeretni akarom. És minden egyes részem szeretve akár lenni általad.
"Hallani akarom szívedet,
Érezni löktető kéjedet!
Repülni Veled az égre,
Zuhanni együtt a mélybe!"

- Ez, ez... Oké, a Géraldy szösszenetet később beszéljük meg. - nevet jó ízűen, miközben ő is ledobja a pólóját és úgy néz végig rajtam, hogy attól ismét bizsergek. - Istenekre és szentekre, annyira gyönyörű vagy! Biztos vagy benne? Nem muszáj szintet lépni. Tudok várni. Most mondjuk őszintén nehéz, de ha azt mondod, én úgy teszek. - néz kutatóm a szemembe.

- Tudom, hogy várnál, de én már nem bírok tovább várni, pláne nem az ismeretlen időtávban. Persze, ha te úgy sze...

Nincs időm befejezni a mondatot, mert lecsap a számra. Nem is akarom befejezni a mondatot. És ezt sem akarom befejezni. Soha. Soha.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Helló Drágák!

Tudom, irtó régen, de az élet játéka nyereség szériája zajlik épp... Bocsi sokszor.
A részhez,... Itt ez egy, mondjuk úgy epizód záró, de nyugi, folytatólagos, és remélem sűrűbben tudok újra jönni az új részekkel.
Akik pikáns kifejtésre számítottak, nos, ők rosszul tették. Erotikus irodalom címkét nem terveztem és nem is tervezek Hope-éknak. Az ő történetüknek nem ez a lényege, de nem tagadhatom, hogy fontos belevinni a testi kapcsot is. 🤗
És akkor ezt még itt hagyom azoknak, akik Hope-hoz hasonlóan versekben gondolkodnak..

Jaj úgy szeretlek! Úgy szeretlek!
Hallod? Bolond vagyok. Bolond...
Ezt zúgom egyre a szivednek...
De úgy szeretlek! Úgy szeretlek!...
Szeretlek, érted, drága, mondd?
Nevetsz? Hülye vagyok valóban?
De hogy közöljem azt, amit
tudnod kell? Semmi sincs a szóban!
Várj, kitalálok valamit...
Hát igenis, a csók magában nem elég.
Valami fojt, zokog itt bennem és elég.
Tisztázni kell most, hogy mi van mivélünk.
Amit érzünk, ki kell fejezni még.
Többé-kevésbé a szavakban élünk.
Szók kellenek, kell elemezni.
Kell, hogy kimondjam néked ezt ni...
Tudd meg, mivel vagyok tele...
De bár találnék sok költői dolgot -
felelj nekem - több lenne-e,
mint az, hogy átölellek így, te boldog
hétköznapom költészete,
mig százszor és ezerszer fölsikoltok:
Te! Te! Te! Te!