Hope

25. - Hope -

- Megyek, megnézem Mira lázát. Olyan jó, hogy itt vagy, nem tudom mihez kezdtem volna, ha nem jöttél volna. 

- Ugyan, ugyanolyan szupernővér módba kapcsolva ápoltad volna a kis beteget, csak most legalább van az áthidaló időszakra társaságod. Na, menj, addig én keresek valami filmet, amin nem kell gondolkodni, de mégsem szívja le az összes agysejtünk. - Adom ki a parancsot, én pedig a kanapéra telepedve elkezdem böngészni a streaming platform kínálatát. 

Bár az este tényleg nem úgy alakult, ahogy az eredetileg elterveztük, de nem volt kérdés számomra, hogy itt a helyem. Nina próbálja titkolni, viszonylag jól is megy neki, de én látom rajta, hogy nagyon aggódik. Igazi, védelmező anyatigris. Szerencsére úgy néz ki a gyógyszer megtette hatását, és már alig van láza a kis csajnak, de szegénykémet még nekem is rossz volt látni, hogy milyen kis merengő és alig szólt valamit, amikor ébren volt. Az elegánsnak nem mondható makaróni vacsora elfogyasztása után, még mindig transzban de azért próbáltam fesztelenül csevegni Ninával, több-kevesebb sikerrel. Azok a simítások végleg beleégtek a bőrömbe. Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám a legapróbb érintés is, ami tőle ered. A testem, mintha egy élő vászon lenne, úgy szívja magába a bőre tapintását, mint a festéket. Észrevétlen, de egyre többet szeretnék, egyre inkább érezni akarom ezt a földöntúli érzést, amit ez a nő adni tud nekem. Nem hittem volna, hogy valaha is érezni fogok még így. A fiatal felnőtt éveim legjavát idáig aggódással, meneküléssel és rejtőzködéssel töltöttem, meg sem fordult a fejemben, hogy bárkivel is közelebbi, szorosabb viszonyt kellene kialakítanom. Görcsösen ragaszkodtam a zárt kis világomhoz, és azon a pár emberen kívül, akit nehezen de beengedtem, nem gondoltam, hogy bővíteni fogom ezt a kört. Aztán jött Nina, és mindent felülírt. Nem mondom, hogy nem félek. Mert borzasztóan rettegek. Amikor legutóbb engedtem a szívemnek nem sült el a legjobban. A szerelmem inkább egy másik kontinensre költözött, engem meg egy tucat késszúrás biztosított afelől, hogy a boldogság nem nekem való. Jelenleg is mindennap rettegek, hogy mikor durran ki ez a boldogság buborék és nyomja a képembe az élet, hogy nekem ez nem jár. Egyelőre befogom a fülem és nem törődök az ellenem, ellenünk felszólaló vészharangokkal...

Roppant kreatív módon a krumplihéjpite irodalmi társaság című filmre esett a választásom, jót mosolyogtam, ahogy megtaláltam, ez a nekünk való kikapcsolódás. Nina belépve a nappaliba szintén a kanapé felé vette az irányt, és jó szorosan lehuppant mellém. 

- Éppen csak hőemelkedése van, úgy néz ki segített az intenzív ápolás. Annyira aggódtam, de most már kicsit nyugodtabb vagyok. Na, mit nézünk? Ó, komolyan? Igazán kreatív vagy, Hope Mitchel. - nevet Nina, miközben a vállát a vállamnak löki. Lábait a mellkasához húzza és a takaróért nyúlt, aminek a felét felém nyújtja. Nem fázom, mondhatni melegem van, de nem hagynám ki a lehetőséget, így készséggel bújok be alá és egy pár másodpercnyi egymás szemébe nézés után elfordítom a fejem a tv irányába majd elindítom a filmet.

- Annyira szeretem ezt a filmet, ezerszer is megtudnám nézni egymás után. Jó hogy ezt választottad. Figyelj Hope!

- Hm? - nézek rá a filmről. - Mi az? Hozzak valamit? Kérsz valamit? 

- Ne viccelj már, én vagyok a vendéglátó, ezt nekem kellett volna már az elején megkérdeznem, de nem tettem, sőt, még főzni is te főztél, szar vendéglátó vagyok, nincs mit tenni. Nem, nem kérek semmit , és nincs baj sem. Csak... jó,hogy itt vagy. Zavarna, ha hozzádbújnék? elgémberedett a nyakam, ez egy jó indok, nem? - néz rám a boci szemeivel, belőlem meg kitör a nevetés. 

- Te most egy nyálas tini filmbe képzeled magunk? Nina, igazán többet vártam volna tőled. De jó, nem viszem el ezt a bugyuta szerepjátékot, és felvállalom a daliás szerepét. Gyere! - emelem fel a bal karom, hogy be tudjon alá kucorodni. - Így már jó?