Hope

6. - Hope-

"Üdv, Hope! Nina vagyok. Azért írok, mert egy elhalaszthatatlan teendőm lett péntekre, így kérdezném, megoldható-e,hogy ma 6 körül találkozzunk, vagy pénteken nem tanítás után, hanem szintén 6-7 felé? Elnézést a variálásért, ígérem nem csinálok belőle rendszert, de egyelőre még én is tanulom az új életem időbeosztását. Várom válaszát, N."

Már vagy 10 perce csak bámulom a telefonom. Sms-t kaptam Ninától. Tegnap este mosollyal az arcomon ért az álom, az utolsó levele miatt, miszerint a férfi a testvére, valami furcsa boldogsággal töltött el. Nem értem magam...

" Jó napot, Nina! Semmi gond, most én mondom, hogy ne kérjen elnézést, ismerem az élet nevű játékot, tudom, hogy nem mindig úgy tervez, ahogy azt mi gondolnánk. :) A ma nekem jobb lenne, mert péntekre műszakot vállaltam, amit már nem mondhatok vissza. Szóval, ma 6 óra nekem megfelelő. Az egyetem már nem lesz nyitva, ahogy tudom, hol találkozunk?
Hope"

Küldés.

- Hopeeee! Nem láttad a kulcsom? Komolyan, a testemhez kellene varrni... - kiabált Sarah a nappaliból.
- A konyha pulton láttam utoljára a hűtő mellett.
- Mi lenne velem nélküled... De szerencse, hogy ezt nem kell megtudnunk, nem? Vont magához egy gyors ölelésre. - Rohanok, ma nem alszok itthon, de a reggeli óra előtt a szokásos helyen és időben?
- Naná, ott leszek! És tudod, Sarah, ahogy megbeszéltük, több türelem, megértés és beszélgetés! Minden okés lesz, hisz szeretitek egymást.
- igyekszem. Csak tudod milyen vagyok... De sokat segített az esti beszélgetésünk. - ami annyit tett, hogy Sarah beszélt, én hallgattam és jóformán annyi volt a dolgom, hogy vezettem a gondolat menetét. Okos lány ő, csak nagyon hirtelen természet.
- Minden rendben lesz!
- Tudom! - kacsintott, és húzta is a kabátját. - Neked van programod mára, vagy pihensz?
- Épp az imént írt Smst Ni.. Miss Anderson, hogy a pénteki konzultációt rakjuk át, így vele találkozom hatkor, bár, hogy hol az még nyitott kérdés.
- Nina, mi? SMS, mi? Hát már ilyen jóban vagytok? Csinos teremtés, nem gondolod?
- Sarah, ne kezdd kérlek. Csak a hivatalos dolgokat beszéltük meg, amire az előadáson is meg kért.
- Jól van, tudom, tudom. De ugye, Te is tudod, hogy jogodban áll kinyitni azt az ajtót, amit oly régóta zárva tartasz? Na léptem, reggel! Pussz!- és már csak a becsukodó ajtót láttam.

Valahol mélyen tudom, hogy igaza van Sarahnak, de nem tudom miként tehetném. Pár éve, a felépülésem után voltam pszichológusnál, a legtöbb traumát sikerült feldolgozni általa, de ez... Nem tudom képes leszek e valaha még kinyitni a szívem ezen részét. Na, meg, ha képes is leszek, pont az irodalom tanáromnak? Ugyan, hiszen az sem biztos, hogy ő is... De ha az is, akkor sem lenne helyes. Le kell állítanom a kusza gondolataim.
Előkeresem a dolgozatom, még egyszer átolvasom, nincs-e benne hiba. Nagyon izgatott vagyok, mit fog szólni hozzá. Sokat dolgoztam vele, megdolgoztatott a Prof rendesen, de megérte. A telefonom jelzése szakít ki az olvasásból.

" Kérem, jöjjön a térképen jelölt címre. Köszönöm a rugalmasságot. N."

Ez egy elég tömör és rövid válasz, de mit is vártam, kérdeztem, válaszolt. Nem is kell több. Kinyikkasztom Sarah-t amiért elterelte ez irányba a gondolataim. Jesszusom, már négy óra, és nekem meg egy csomó dolgom van. Essünk neki.

Idegesen topogok a megadott cím előtt, de még nem volt bátorságom csengetni. Mikor elküldte Nina, nem gondoltam, hogy ez egy családi ház. Azt hittem egy kávézó lesz, vagy ilyesmi. De ő az otthonába hívott?! Eléggé ideges vagyok. Le törlöm verejtéktől ázott kezem a farmeromba, és megnyomom a csengőt.

Legnagyobb meglepetésemre a kislány nyit ajtót, akit a parkolóban is láttam, akiről azóta tudom, hogy Nina unokahúga. Bár, ha nem tudnám, így közelebbről látva a kis csajt, a lánya is lehetne, annyira hasonlít rá. Ugyanaz a bogár szem, és ugyanaz az orr néz vissza rám.
- Szia! Te ki vagy? Hozzánk jöttél, vagy eltévedtél? Az mi a kezedben? Megnézhetem és már nyúlna is a laptop taskámért, amikor a nálam legalább két fejjel magasabb, nagyon vékony, de jó vágású, a parkolóban már szintén messziről látott férfi megjelenik.
- Mira, mit beszéltünk meg a múltkor az ajtó nyitással kapcsolatban?
- Jó, tudom, apa, de épp itt játszottam Cece nyuszival, te pihentél, Nina néni a konyhába, én meg kinyitottam az ajtót. Láthatod, nem csúnya bácsi. Ugye nem akarsz minket Kirabolni? Nézett rám, Mira?
- Nem, semmi esetre sem.- mosolyogtam a kislányra. - Üdvözlöm, Hope Mitchel vagyok és Nina Andersonhoz jöttem. Hat órára hívatott erre a címre konzultációra.
- Ó, igen, igen, említette. Kerüljön beljebb. Én Weston Anderson vagyok, Nina bátyja. Vegye le nyugodtan a kabátját, utána Mira megmutatja önnek a nappalit, én pedig szólok a testvéremnek, hogy megérkezett, rendben?
- Nagyon szépen köszönöm.
- Szóval, mi van abban a táskában?
- Ebben kérlek szépen a laptopom van. - válaszoltam a kérdésre, miközben követtem az apró lábakat. Igazán otthonos kis ház. A falon megannyi kép a kis Miráról egészen baba kora óta. Jó pár darabon az apukája és Nina is fellelhető. Azonban másik nő egyiken sem. Vajon mi lehet a kislány anyukájával?
- A nénikém barátja vagy? Nem láttalak még soha. - huppant le egy galamb szürke kanapéra és kezdte lóbálni a kis lábait.
- Én, nos, én nem egészen. Ő tanítja nekem az irodalmat, és segít nekem egy nagy feladatban.
- Te diák vagy? Nem tűnsz annak, felnőtt vagy. Hány éves vagy? Én már négy! A múlt hónapban volt a születésnapom. Neked mikor van a szülinapod?
- 24 éves vagyok, és...
- Jó estét, Hope, elnézést, kicsit megcsúsztam a vacsora keszitéssel, és nem néztem az időt. Oh, látom megismerkedett Mira hercegnővel. - mosolygott a kislányra miközben leült mellé. Nekem pedig két ütemet vert egyszerre a szívem, mert ilyen szép és őszinte mosolyt még nem láttam Nina arcán.
- Hercegnőm, Nina néni most egy kis időre nem fog ráérni, az apukád már készíti a tányérod a konyhában, szaladj hozzá, egyetek. Aztán fürdés, és mire végeztek, már ott is leszek, hogy folytassuk a tegnapi mesét, jó?
- Oki-doki - és már ugrált is kifelé.
- semmi nem történt, én is egy picit hamarabb érkeztem. - szóltam kicsit bátortalanul.
- nos, mivel még nincs kész az itthoni irodám, ezért itt helyezkedjünk el. Jöjjön, ne ácsorogjon ott, foglaljon helyet. Megkínálhatom valamivel? Tea, víz, bármi?
- Nem, köszönöm, rendben vagyok. - foglaltam helyet a kanapé másik végén.
- Arra gondoltam, hogy át nézném az eddig kész munkáját. Valószínűleg más dinamika szerint dolgozott a professzor, mint én, de igyekszem szem előtt tartani a már elvégzett munkát. Aztán pontokba szedjük a még előttünk álló lépéseket, és a szerint haladunk, rendben?
- Tökéletes. Mint már említettem, a záró részen kívül már minden meg van. Bátorkodtam elhozni, hogy el tudja olvasni, de természetesen át is küldtem indulás előtt.
- Oh, mennyire figyelmetlen vagyok én, Ön pedig előre látó. Köszönöm. Eszemben volt, hogy el kérjem, de aztán elmaradt. Legalább kettőnk közül valaki gondolkodik is. - nevetett kissé zavartan a szétszórtságán.
Odaadtam a laptopom, és elkezdte olvasni a dolgozatom. Én pedig jobb híján, a nappali berendezését vizsgáltam, olykor kicsit Ninára lesve, hogy le tudok e valamit olvasni az arcáról. Koncentráltan mélyült el az irományomba. A szája szélét olykor beharapta, vagy ép egy alig látható mód mosolyra húzta, amitől a pillangóim újra életre keltek. Eszméletlen gyönyörű ez a nő. Pedig most alig van rajta smink, de elragadó természetes szépséggel rendelkezik. Jó génekkel rendelkeznek ezek az Andersonok, mosolyogtam magamban.
- Hope, meglepett. Ne haragudjon meg, de arra számítottam, hogy majd több igazítás is fog kelleni eszközölni, de ez. Basszus, bocsánat, de még mindig sokkolva vagyok. Évek óta nem láttam ilyen összeszedett munkát. Mióta dolgozik rajta?
- Kb mióta elkezdtem az egyetemet- nevettem zavartan.
- Megkérdezném, mi motiválta a téma választásban, de a történet érzékenysége miatt valószínűleg nem kapnék egyenes választ, jól látom?
- Nos, igen, valahogy így... - a bántalmazás mechanizmusáról írtam, az irodalom jelenlétét a gyugyulás folyamatában. Nem voltam kész erről mélyebben is nyilatkozni, mint amit az írásban közöltem.
Rám emelte szemét a gépről , felvette a szemkontaktust és olyan mélyen nézett, kutatott valamit a tekintetemben, hogy attól tartottam meg is találja.
A hosszú másodpercekig tartó farkasszemezésből egy hangos csattanás és Mira kiáltása ragadott ki minket. Nina egyből felpattant, és rohant is, az boltív alatt találkozott a kicsi lánnyal.
- Nina néni, Nina néni, apa rosszul van, ettem, ő pakolt, és egyszer csak elejtette a jénait és a földre rogyott. Gyere gyorsan. Ugye nem lesz semmi baj, ugye rendbe jön az apukám kezdett el sírni keservesen...