Hope

19. - Hope -

- " Egy álom él
A szívemben rég,
Hogy hozzám küld majd
A föld és az ég.
Ez bár még csak árnyék,
Hisz álmom még árva,
De társra vár ma
A láva." - énekelte halkan Nina, miközben a légzésem egyre egyenletesebbé vált és ténylegesen kezdtem érezni és élvezni az ölelését, lágy simításait a hátamon.

- Te most komolyan a Láva dalt énekled nekem? Ennyire megtetszett? - kuncogok fura hangon, mert a hangom még a sírás akkordjait mutatja.

- Most miért? Szeretem, és majd kicsordult a szívem, ahogy Mirának énekelted. Kicsit úgy éreztem mikor becsuktam a szemem, hogy nekem is énekled. - jön zavarba és aranyos pír költözik az orcájára.

- Bevallom elfelejtettem, hogy nézel minket, és a szobában lehetsz, de... vegyük úgy, hogy neked is énekeltem.

Elhelyezkedünk a kanapén egymással szemben, de szorosan, Nina sem húzódik vissza a térfelére. Egy darabig mindketten a gondolatainkba vagyunk veszve mikor egyszer csak megszólal.

-Nem tudom feldolgozni, hogy mennyi borzalmas dolgon mentél keresztül, és mégis az egyetem egyik legkiválóbb hallgatója vagy, teljes ösztöndíjat kaptál, tehát már a középiskolában is kimagaslónak kellett lenned. Mégis, hogy tudtad ezt megcsinálni?

- Ez volt az egyetlen dolog az életemben, ami éltetett. Amit megtanultam, azt már nem vehette el tőlem senki. Amit elértem, az az enyém volt. A könyvekbe és az írásba menekültem amikor esténként buli negyeddé változott a házunk. A tanulmányi átlagom és eredményeim már csak a járulékos hozadéka volt mindennek. Mivel a szexuális orientációm sem tudtam senkivel megbeszélni, amíg nem találkoztam Nicoleal, arról is rengeteg könyvet olvastam, napokat, sőt heteket töltöttem a könyvtárban, különböző lélektani és felvilágosító könyveket böngészve. Szerintem nincs a földkerekségen még egy olyan leszbikus, aki ennyire fel lenne készülve elméletből a mássága kapcsán... - nevetek zavartan, mert nem igazán szándékoztam erre terelni a témát, nem is értem miért tettem.

- Szerintem meg kellene keresned őt. Lehet, sőt, biztos, hogy nem tudna kialakulni már köztetek semmi, de fontos lenne neked is és neki is. Gondolom a késelés miatt nem volt lehetőséged elbúcsúzni tőle, így ő is ott maradt egyedül egy csomó megválaszolatlan kérdéssel.

- Ez nem ilyen egyszerű sajnos. Ha tehetném, megtenném. De nem tudom felkeresni. Egyrészt nem hiszem, hogy megtartotta volna a telefonszámát amikor Oroszországba mentek, másrészt tényleg semmi infóm nincs azóta róla és ezek tetejébe, szó szerint nem szabad megkeresnem. Nézd, Nina, az, hogy mi történt velem csak a szelet széle ennek a történetnek. 6 éve Te vagy a 3. ember, aki ezt a teljes verziót tudja. Az egyik a nyomozó, aki segített végig a másik pedig a pszichológusom. Így kérlek, érezd amikor azt mondom, hogy ennek mekkora hatalmas jelentősége van. Mondhatni soha nem bíztam még ennyire, mint most itt benned, de még így is vannak dolgok, amiket egész egyszerűen nem mondhatok el. Nem azért, mert nem szeretném, hanem mert tilos. Érted?

- Nem biztos, hogy világos, de elfogadom. És köszönöm, hogy bíztál bennem annyira, hogy mindezt megosztottad velem. Tudod...- Néz milyen a szemembe és emeli fel a kezét az arcomhoz. Lefagyok egy másodpercre, de amikor érzékelem, hogy csak egy kóbor tincset tűz a fülem mögé lecsukódnak a szemeim, és bele simulok a bőre érintésébe. - Fontos lettél számomra. Nem tudom, hogyan és mikor alakult ez így, de sokat jelentesz nekem, és remélem egyszer eljön az a pillanat, amikor úgy érzed, hogy teljesen átadhatod magad, és érezni fogjuk mindketten, hogy a másik mellett teljes biztonságban lehetünk. Azt tudom, hogy én már ezt érzem melletted. Soha, senkim, legyen az barát vagy társ, nem került ennyire közel a családomhoz, mint Te. Senki nem került ennyire Mira középpontjába. Mondhatni görcsösen figyeltem rá, hogy a lányok, akikkel adott esetben találkozok, vagy netán alakul ki köztünk valami, ne találkozzanak sűrűn vele, mert nem akartam törést okozni benne azzal, ha az adott nő kikerül a képből. De te más vagy. Téged egyből befogadott, kedvel téged, mit kedvel, hiszen jóformán rajong érted. Valószínűleg ugyanazt a megmagyarázhatatlan vonzódást érzi irányodba, mint én.

- Nem is tudom mit felelhetnék erre. Én is nagyon kedvellek titeket, és én is érzem, hogy te más vagy, hogy te... ah nem tudom megfogalmazni.

- Csssh, Nem is kell - helyezi ujját a számra Nina, és mosolyog jókedvűen. - A lényeg, hogy te is érzed. nekem ennyi bőven elég. Egyelőre. - kacsint kacéran. Hosszan nézünk egymás szemébe, nem tudni mit kutat a másik, és merre is tart ez az egész, de érzem, hogy ugyanazt érezzük. Fizikailag érzem a szíve dobbanását, ahogy az enyémmel szinkronban ver. Nem tudom mi ez, és merre tart, de hagyom, hogy sodródjon.

- Hű, de késő van. Én azt hiszem megyek, reggel megyek dolgozni, és bár Fred aranyos, de nem hiszem, hogy jó szemmel nézné, ha véres szemekkel szolgálnám ki az embereket.

- Uh, Hálaadás után dolgozni? Ezt mégis miért? Szegénykém.

- Ne úgy képzeld el, hogy ez egy rendes nyitvatartási nap. Fred egy özvegy, takaros kis pékséget vezető bácsi. A felesége mióta meghalt azon van, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen egyedül töltenie. Ezért pár éve csinált egy özvegy klubbot, ami kapcsán az ünnepekor összeülnek, így senki nincs egyedül. A Hálaadás napi vacsora most elmaradt, de holnap privát eseményre kinyitja a pékséget és ott fognak egy kis időt eltölteni. Nem kellett volna mennem, azt mondta megoldja egyedül is, de akkor még nem tudtam, hogy hozzátok fogok ma jönni, így örömmel és készséggel ajánlottam fel a segítségem. A kezdetben kis klub mára már egy majd 60 fős csoporttá alakult, így szerintem nem fog ártani, ha nem egyedül viszi a kis öreg. Nem utolsó sorban szeretem hallgatni a történeteiket, igen színes társaság.

- Ez nagyon aranyos. Te pedig édes vagy. De akkor nem tartalak fel tovább. Csomagoltam neked a pulykából és két szelet pitét is megmentettem. - indul a konyha felé, én pedig követem őt, igyekezve, hogy ne kalandozzon el a tekintetem a piros anyaggal bevont vonalain.

- Nem kellett volna, de elutasítani nem fogom. Életem során nem ettem még ilyen finom pulykát. Fantasztikus volt.

- Ennek igazán örülök, de a titkot soha nem fogom elárulni. - Nevet jóízűen.

- Nem is kérném. Nekem bőven elég ha megcsinálod és megehetem. A könyveket jól forgatom, de a konyhában soha nem voltam virtuóz. - vallom be mosolyogva.

- Rendben, ezt megjegyzem a későbbiekre.

Közben a bejárati ajtóhoz értünk. Belebújok a kabátomba. és kissé zavartan állok a nővel szemben, aki láthatólag hasonlóképp áll a helyzethez.

-Nos akkor, én, én, szóval, nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem, meg úgy az egész estét, és azt is, hogy meghallgattál. Nagyon sokat jelentett ez nekem.

- Nem többet, mint nekem Drága Hope! Én köszönöm, hogy itt voltál- áll egyik lábáról a másikra, majd nagyot sóhajtva megszólal. - Na, jól van, gyere már ide- és már von is a karjai közé. Kissé meglep, de automatikusan ölelem át én is. az ujjaim a ruha mély hátkivágásának köszönhetően csupasz bőrét érintik. El sem tudom hinni, hogy lehet ennyire puha és hívogató. Gondolkodás nélkül indul útnak a kezem a lapocka irányától a gerincére majd egyenesen le, követve a csigolyák vonalát. Érzem a nyakamon, hogy a légzése felgyorsul, és aprókat kapkodva próbálja ezt palástolni. Csak még egy kicsit... A dereka vonalához érve a jobb keze, mely eddig a csípőmön pihent, belemarkol abba, épp annyira, hogy az még az élvezet határát súrolja. Ahogy érzékelem ujjaimon, hogy elértem a ruha széléig lassan hátrébb lépek. Másik bolygón érzem magam, és ahogy látom a velem szemben lévő nő sincs ezzel másképp.

- Akkor... én megyek. Jó éjt.

- Mi? Ja, igen, neked is jó éjt. - mondja, de, mintha távol járna. Megértelek Nina, én is ott vagyok...

A hazafelé úton még érzem a nyakamon a lehelete nyomát, és levakarhatatlan mosoly terül el az arcomon. Mit csinál velem ez a nő...

Hazaérve gyorsan átöltözöm, és ágyba dőlök. 1:58-at mutat az óra, hát ma sem alszok sokat, az már biztos. De megérte. Minden egyes másodperce maga volt a csoda. Erős kapocs van a testvérek között, jó volt látni mennyire hasonlítanak, és viccelődnek. Weston is jó színben volt, remélem ez hosszú távon is jót jelent. A kicsi Mira meg... Tünemény. Okos, eszes, cserfes és nagyon huncut. Be lopta magát a szívembe. Én meg.. El sem hiszem, hogy mennyire megnyíltam, és kitártam a múltam kapuját. Nehezen tudtam megállni, így vékony határvonal választott el attól, hogy valami butaságot csináljak és olyat is elmondjak, amit nem szabad. Bármennyire is bízok meg benne, de nem kockáztathatok, és sodorhatom veszélybe...