Hope

11. - Hope -

Nyúzottan ébredtem ma is, ami az elmúlt napokban már megszokottá vált. Az évnek ennek a szakaszában ez szinte mindig óramű pontossággal jelentkezik. Őszintén nem tudom, hogy valaha képes leszek e teljesen normális lelki világgal létezni. Persze, tudom, olyan, hogy tökéletes belső egyensúly ritka, mint az arany cédula a nyerő csokiban, de attól még hiányzik. Bár, ha teljesen őszinte akarok lenni magamhoz, soha nem is tapasztaltam teljes lelki békét.

Anyám groupie volt, abból is a rosszabbik fajta. Aki egy-egy jó minőségű konyakért bármilyen jött-ment sehonnai zenésszel képes volt ágyba bújni. Apám is egy ilyen nevesincs rock banda dobosa volt, tele priusszal és adóssággal amikor megismerkedtek. Hirtelen robbanó szerelem lett a két ember között. Járták a kocsmákat, és ennek akkor sem vetettek véget, amikor anyám terhes lett. Csoda, hogy nem születtem négy lábbal és fél fejjel. A kis gyermek éveim lepukkant csehókban töltöttem, egész kicsi koromban megtanultam magamnak ennivalót keríteni. Nem jártam óvodába, mert az ugye nem volt összeegyeztethető a "turnékkal", és hamarabb tanultam meg mennyi egy csík kokain ára és tömege, mint az ABC-t. Iskolás éveim kezdetén végül letelepedtünk egy kis városban, de az idill elmaradt. Mindennapossá váltak a hajnalig tartó tivornya bulik, a drog és alkohol felhő, ismeretlen emberek folyamatos jelenléte. Majd végül, mikor anyám már kellőképp részeg volt, apám meg Isten tudja minek a hatása alatt állt, jött a kiabálás, dobálózás és verés. Rengeteg verés. Szerencsés esetben én nem kaptam, vagy csak kicsit, nehogy az iskolában észre vegyék. Ezen családi közeg hatására mindig egy kicsit kilógtam a sorból. Az általános iskolában nem is voltak barátaim, nem tanultam meg kapcsolatot teremteni az emberekkel, így néha ugyan éreztem, hogy jó lenne ha lenne valaki, akivel beszélhetnék, játszhatnék, de a megvalósításig nem jutottam nagyon sokáig.

A szüleim hanyagsága ellenére kitűnő tanuló voltam, ez volt az egyetlen dolog amiben örömöm leltem. Imádtam a betűket, amint megtanultam írni kis történeteket alkottam. Ezek a kitalált kis szösszenetek voltak az én meg nem élt napjaim. A papírra vetett énemnek gyönyörű, gondoskodó anyukája volt, aki mindennap elvitte az iskolába, a kedvenc ételeivel várta haza, együtt tanultak és rengeteget játszottak. Az apukája állatkertbe vitte, biciklit vett neki, sárkányt eregetett vele, és hercegnőként bánt vele. Egyik nap, lehettem olyan 9-10 éves, épp egy hegyi kirándulós ábrándot vázoltam a sorokra, amikor a már nem tiszta, de még valamelyest észnél lévő apám megtalált. Kitépte a füzetet a kezemből, át lapozta, majd olyat kaptam, amiért egy kis hálátlan csitri vagyok, hogy egy hétig nem mentem iskolába "influenza" címszóval. Ezután nem írtam többet. Mérges voltam magamra, hogy lehettem ilyen buta, miért álmodozom, amikor semmi értelme. Így újra a tanulásba menekültem. Amit megtanultam az enyém volt, azt nem vehette el tőlem. Amiatt nem bánthatott, hisz dagadt a melle, amikor dicsértek. Úgy gondolta, ez az ő érdeme. Végülis, ha innen nézzük, valóban, hisz tőle menekültem a könyvekbe.

A középiskola megkezdése után munkát vállaltam egy helyi kis büfébe, autót akartam venni, persze titokban, mert nem akartam, hogy elvegyék a keresetem és piára és drogra költsék.
A fiúk soha nem érdekeltek, soha nem keltette fel a figyelmem egy sem. Ennek okára 16 évesen jöttem rá, amikor is menthetetlenül bele szerettem egy akkor érkezett, új osztálytársamba, aki történetesen lány volt. Szép, lassú és mély barátság alakult ki közöttünk, amiből 17 éves korunkra egy bimbózó szerelmi románc lett. Boldog voltam, hittem, hogy nekem is lehet szép életem. Hittem, hogy én is szerethetek. Hittem, hogy méltó vagyok mások, de legfőképp Ana szeretetére. Hittem, hogy a szerelmünk örökké tarthat és nem választhat szét minket semmi és senki. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna...

Gondolataimból a telefonom csipogása riasztott fel.

" jelentem 12 karkötőnk van, 3 nyakláncunk, 4 könyvjelzőnk, 6 kulcstartónk. Szerinted tanári végzettséggel árulhatok a piacon? :D szóval, a Mira gyár beindult, nekem pedig utánpótlást kell vennem. Létezik olyan, hogy gyöngy webshop, vagy boltba kell venni ezeket? Mondd, hogy az előbbi, nem tudom képes lennék e egy boltnyi gyöngyöt elviselni...
N"

És Helló újra rég látott lepkék a gyomromban. A megtört, megtépázott szívem megint dupla ritmust ver, hiába tudja, hogy nem szabad, mert félő még egy apró sérülés és örökre odalesz.

" :D imádom! Nem hiszem, hogy a piaci kofának diploma a követelmény, de majd utána járok nektek a vállalkozás indítás folyamatának... ;) én innen rendeltem: Link , itt minden van, és a legjobb része, hogy nem kell jopofiznod az előadókkal. Kiválasztod, kosárba rakod, ki fizeted és várod a futárt. Bár mindent lehetne így...
H.
U.i.: Hogy van a batyád? És Te? "

" Istennő vagy! Mira rá is cuppant, azt hiszem pár órára nyugtom lesz, csak győzzem kifizetni... :D figyelmes vagy, és jól esik, hogy kérdezed. Wes, bár nagyon gyenge, és nem tud sokat fent lenni egyszerre, egyre jobban. A kezelési tervének a felénél tartunk, és valószínűleg még ez után jön a feketeleves. Félek, ezt még eddig magamnak sem vallottam be, de rettenetesen félek, Hope! Nem tudom, hogy segithetnék, de megtör a tehetetlenség. Szóval így vagyunk, mi, egyik rosszul, másik nem jól.. De nem szeretnélek ezzel terhelni , így is túl mutat már az ismeretségünk az átlagtól. Még egyszer köszönöm a linket. Ezért egy karperec jár neked is, előjegyzem a művésznőnél :)
N. "

" Ne viccelj. Én kérdeztem. És nem csak az udvariassági kör miatt. Őszintén érdekel, és aggódom. Tudom, nem szokványos felállás, de pár hónap múlva már nem is leszek hallgató, szóval nem kell itt átlag vagy nem átlag miatt agonizálni. Ha kell valaki, akivel beszélhetsz, és meghallgat, itt vagyok. A karperecből sosem elég! Barack színűt kérek! :)
H. "

" rendelése előjegyzve. A termék átvehető az Ön által választott helyen és időben. :) (köszönöm, Hope, ez is sokat jelent!)
N. "

" Holnap délután 6, kis létra kávézó?
H. "

Basszus, miért kellett ezt elküldenem. Tuti azt hiszi, egy tini lelkű  zaklató vagyok. De ő dobta fel a labdát, én csak leütöttem..
Kínomban már kitakaritottam a fürdőt, Sarah legnagyobb örömére. Kimostam egy adag ruhát, amit már ki is teregettem. És még mindig semmi válasz. Ez az, szép volt, Hope... Te barom...

" esetleg ma este, egy bár, és kávé helyett bor?
N."

Szent. Atya. Világ. Valaki csípjen meg. Ez, ez, tényleg Nina írta?! És nekem?! Álljatok le pillangók...