Hope

18. - Hope -

- Nem hiszem el, hogy már megint ti nyertetek. Ha nem a saját szememmel látnám, azt mondanám valahogy huncutkodtok. - nevet kifakadása közben Nina. Már a harmadik kör Activity kids játszma zajlott le épp, oldalamon az elképesztő kis Mirával. Tapsikolva és ujjongva kérlelt, hogy vele legyek egy csapatban, így készséggel és örömmel fogadtam a felkérést. Jó pofa ez a játék. A kártyákon írás helyett ábrák és képek vannak, így Ő is könnyűszerrel tudja értelmezni. Eszméletlen okos ez a kiscsaj, néha csak lestem milyen találékony egy-egy feladvány elmutogatása során.

A vacsora fenséges volt, majd kidurranok még most is, idejét nem tudom mikor ettem ilyen jót és éreztem ennyire fesztelennek magam. Weston elmondása alapján az édesanyjuk pulykája nem volt ennyire finom, mint Nináé, és el is hiszem, én sem ettem még ilyen jól elkészített ünnepi menüt soha. Gyermekkoromban, a mi ünnepeink merőben másképp zajlottak. Utáltam egytől egyig mind. Kész sakáltanya hangulat uralkodott olyankor nálunk, megszámlalhatatlan idegen tivornyázott a házunkban, és én csak a szobám sarkában gubbasztva vártam a végét, anélkül, hogy bármelyik részeg fazon eltévesztve az ajtót, az én padlómra dobja ki az el fogyasztott alkohol és mirelit pizza egyvelegét. Mert bizony ez elég sűrűn előfordult, amire, ha véletlen észrevették anyámék, csak legyintettek és annyit mondtak, ha annyira zavar, tudom hol a felmosó... Szóval, röviden összefoglalva, nálunk az ünnep inkább borzalom volt, mint meghitt családi egyesülés.

Weston a játékot pakolja a dobozába, én a sütis tányérokat szedem össze, Nina pedig Mirát próbálja rávenni, hogy bár ünnep van, de így fél tízkor már illendő lenne ágyba bújni.
- Ma olvashat nekem Hope? Kérlek, ha már el kell mennem feküdni, legalább ennyi boldogság érjen. - kérleli apját és nagynénjét Mira, nagy boci szemeket meresztve közben.
- Hope már biztos fáradt, eddig vele játszottál és...
- Nem, nem vagyok fáradt és ha részetekről rendben, akkor nagyon szívesen kísérem én az álommező kapujához a kis hercegnőt.
- Ez az! Gyere, Hope, ha meglátod milyen ágyneműm van, lehidalsz. - fogta meg a kezem és vezetett az emeletre Mira. Oda vagyok ezért a kislányért. Milyen érdekes, pedig soha nem voltam nagy gyerek szerető, nincs velük bajom, meg aranyosak is, de nem igazán kapkodtam, hogy eggyel is jóban legyek, viszont Mira az első pillanatban a bűvkörébe vont, pont úgy, mint Nina... Micsoda kis boszorkány rokonok.
- Mutasd az utat, Hercegnő, alig várom, hogy lássam.

Mira szobája úgy néz ki, mint ha egy Disney film egyik jelenlétének lenne a forgatási helyszíne. Halvány lila fal, hó fehér kislányoknak való szoba bútor, baldachinos ágy, és ezernyi világító csillag a mennyezeten. Álom szép, meg kell hagyni. Az ágy szélén ülve figyelem, ahogy Nina segít pizsamába öltözni neki, ki bontja a haját, gyengéden atfésüli, közben egy mesefilm, ha jól emlékszem a Moana egyik dalát dudolgatja halkan, amibe olykor Mira is bekapcsolódik. Ahogy figyelem ezt a meghitt, számukra rutinnak tekinthető esti készülődést egy furcsa, nyomó érzés kerül a mellkasomba. Egyszerre érzek boldogságot, meghatottságot és szomorúságot. Egyelőre nem tudnám megmondani melyik áll nyerésre.
Mielőtt az érzelmeim utat törnének maguknak mellém huppan a kis törpe.
- Na, mit szólsz, ugye ez a leklasszabb ágynemű a föld kerekségen? Itt van Elza, ez Anna, Ez Sven, és ő a kedvencem, Olaf. Apa vette, amikor hazajött az első kórházi kezeléséről. Amikor megy, mindig hoz nekem valamit, de ennek örültem a legjobban. Csuda klassz. - bújtatja apró lábait a paplan alá és kúszik a párnája felé.
- Tényleg nagyon szép, irígy is vagyok egy picit. De köszönöm, hogy megmutattad nekem, így már tudom, hogy milyet kell keressek. Nos, Kis hölgy, mit szeretnél, mit olvassak neked?
- Nem is tudom, a meséket már kicsit unom, Nina néni szokott néha maga gyártani nekem történetet, te tudsz olyat?
- Hát, én nem hiszem... - jöttem hirtelen zavarba ettől a kérdéstől, mivel nem sok kapcsolatom volt eddig gyerekekkel, a már létező mesékben sem vagyok otthon, nem hogy én alkossak újat. Aztán hirtelen eszembe jut egy dal, amit az egyik törzsvendégünk szokott lejátszani mindig, hogy nyugodtan meg tudjon kávézni. Tekintve, hogy éneklésben jobb vagyok, mint mese írásban, így talán ez még be is jöhet. - mesét alkotni nem tudok, de mit szólnál ha énekelnék neked egyet?
- Uh, te tudsz? Oké, halljuk! - helyezkedik el az ágyban, mint egy igazi kis kiralylány, mellkasig takaró alatt, a karjait a paplan fölé téve, haja a huzaton kiterítve, esküszöm már csak a 100 éves álomból csókkal ébresztő királyfi hiányzik.
- Rendben, egy kis segítséget bekapcsolok, mert nem biztos, hogy végig tudom. Gyorsan előkapom a farzsebemből a telefonom, és kikeresem az annyiszor végig hallgatott láva dalocskát.