Lerombolt határ ✓

TIZENNÉGY

TAEHYUNG

Akármi is zajlik le kettejük között a telefonban, az rányomja a bélyegét Youra hangulatára az elkövetkezendő két napban. Hoseokkal is csak tőmondatokban beszél, velem pedig szinte egyáltalán semmit. Sakkozunk, szavak nélkül játszunk le partikat, néha hagyom, hogy leüsse a bábuimat, hátha felcsillan a szeme. Nem történik meg. Ugyan azzal a tompa, fénytelen tekintettel mered a táblára és így néz maga elé akkor is, mikor esténként elmegyünk sétálni egyet a környéken.

Felhívom Hoseokot, szeretném tudni, mi történt. Csak annyit mond, hogy Geun újra beiratkozott egy rehabilitációs programra és már három napja tiszta. Azért kereste fel Yourat, mert ezt tudatni akarta vele. Ha eddig az ellenkezőjét is hittem, most csak az jár a fejemben, hogy a srác visszaakarja szerezni Yourat, aki nem is igazán ellenkezne. Nem veszítette el, kénytelen vagyok azt is belátni, hogy Youra nem adott jelzéseket afelől, miszerint a legutóbbi verés lezárta volna köztük a kapcsolatot. Ő reménykedik és Geun megadja neki azt, ezzel pedig teljesen összezavarja. Youra viaskodik, szemtanúja vagyok, ahogy saját magával veszekszik, látom az arckifejezését, figyelem, mikor a fal felé fordul, nyakig betakarja magát és még a vállai is rázkódnak. Szeretne bízni Geunban, reméli, hogy minden rendben lesz és közben fél. De szereti. Emiatt döntésképtelen. Akárcsak Yerin, Youra is egy nyitott könyv, könnyű olvasni a viselkedéséből és a Hoseokkal váltott rövid beszélgetéséből elcsípett foszlányokkal egyszerű összeraknom a képet.

Ha Geun összeszedi magát, Youra vissza fogja fogadni.

- Nem megyünk sétálni? – a délután folyamán egyedül hagytam a szobában, kiültem a konyhába olvasni. Most az előszobában áll, onnan figyel. Kicsit be van rekedve.

- De, mehetünk, ha szeretnél.

Lerakom a könyvet, felöltözünk és ugyan azt az útvonalat választjuk, mint a legelső sétánk alkalmával. Youra zsebre dugott kézzel kullog mellettem, arcába hulló haja eltakarja előlem gondterhelt tekintetét.

- Geun nem rossz ember – szólal meg hosszú hallgatás után, már másodjára megyünk el a kapubejárat előtt. – Tudom, hogy annak tűnik, de nem az.

- Erről most engem akarsz meggyőzni, vagy saját magadat? – próbálok ugyan olyan hangon beszélni vele, mint eddig, csak Geun említése ezt jócskán megnehezíti.

- Rossznak gondolod...

- Miért számít, mit gondolok? – Youra erre felnéz rám, aztán már el is kapja rólam a tekintetét. – Az alapján tudok véleményt alkotni, amit láttam.

- De amit láttál, nem minden.

És ezt most hogy a fenébe értsem? Napokig alig szólt hozzám, kerülgettük egymást a lakásban, mint két vadidegen, sokszor még az is megfordult a fejemben, hogy mi van, ha éjszaka lelép? Elvégre, kulcsa van, ki tud menni az ajtón, ha akar. Ment volna Geunhoz, könnyek között megbocsátani neki?

- Elmondjam, mi mindent láttam? – megállok, Youra is megtorpan, behúzott vállakkal néz vissza rám. – A legelső alkalommal, mikor találkoztunk Hoseok lakásán, az ajkad fel volt repedve. Geun úgy rángatott maga után, mint egy rongybabát. Aztán nálam aludtál egy éjszakát, mert a barátod megint kikelt magából és legutóbb épp csak nem törte el a bordáidat, vagy fojtott meg a két kezével. Én találtalak meg a padlón, tele zúzódásokkal, a nyakadon fojtogatás nyomaival, több sebből is véreztél. És ez nem minden – vágok vissza azokkal a szavakkal, amiket ő használt. – De rajtad áll, mit lépsz erre, Youra. Én nem vagyok senki, aki befolyásolhatna téged.

- Az az én hibám volt – ettől mérgesebb leszek, mint eddig. – Félreérthető voltam, Geun csak összezavarodott.

- Felteszek két kérdést, eldöntöd, válaszolsz-e rájuk, vagy sem: Szerinted Geun is szeret téged annyira, mint te őt? Megéri ez neked?