Lerombolt határ ✓

KILENC

Nem lep meg, hogy Hoseok nem is keres három napig. Én sem hívom, vagy írok neki. Alaposan kihúzta a gyufát a legutóbbi alkalommal, semmi kedvem nincs hozzá. Mivel vele nem tartom a kapcsolatot, azt sem tudom, mi van Youraval. Bá én találtam rá és hoztam ki a lakásából, továbbra sem vagyok biztos benne, hogy igényelné a társaságom. Egy részben ismeretlen férfi vagyok a számára, Hoseok közelebb áll hozzá. Olyasvalaki kell most mellé, akiben tényleg bízik.

Úgyhogy telnek a napok, Yerin átjön a korrepetálására, de most kivételesen csak az anyaggal foglalkozunk. Valami nyomja a lelkét, nem beszél róla, én pedig nem faggatom. Ha rólam lenne szó, azt látnám rajta, Yerin egy nyitott könyv és leszögeztük már a kapcsolatunk legelején, hogy szólni fog, amennyiben az érzései változnának. Csak remélni merem, valóban jók a megérzéseim. Múltkor nem hagytak cserben, mikor Youraról volt szó. Yerin elköszön tőlem, épp eltűnik a lépcsőfordulóban. Ekkor megcsörren a telefonom.

May hív. Végre valahára! Ha valami rossz történt volna közte és Namjoon között, arról már tudnék. Szerencsére igazam van, May hangján hallatszik, mennyi tehertől szabadult meg.

- Még mindig Lace lakásán vagy?

- Nem, már itthon. Kellett pár nap, amíg mindketten megemésztjük a dolgot. Ne haragudj, amiért nem szóltam.

Az ablak előtt állok, elhúzom a függönyt és az utcát kémlelem. A megérzéseim mostanában a csúcson vannak. Miközben May beszél, meglátom Hoseok autóját, ahogy bekanyarodik a parkolóba.

- Semmi baj, ez a ti ügyetek. Érthető, ha egymásra volt szükségetek - mondom, közben ránézek a telefonom kijelzőjére. Nincs nem fogadott hívásom, Hoseok nem szólt előre, hogy jön és ráadásul...

Itt van vele Youra. A lány kiszáll a kocsiból, kezében egy kisebb sporttáskával és pont felnéz az ablakomra.

- Köszönettel tartozom neked - May még nem fejezte be a beszédet. A tekintetemmel követem Hoseokot és Yourat, ahogy felsétálnak a lépcsőház bejáratához és mielőtt bármit felelhetnék Maynek, megszólal a kapucsengő. - Ó, hallom...

- Igen, most mennem kell. Később visszahívhatlak?

- Persze, ma nem dolgozom.

Letesszük a telefont, hamarosan valaki bekopog az ajtón. Hoseok áll elől, ahogy kinyitom, Youra szorosan mögötte, szinte elbújik előlem. Nem leplezem a meglepettségemet, Hoseok viszont nem tesz úgy, mintha ez probléma volna. Neki Youra a legfontosabb, minden más mellékes.

- Bemehetünk? - kérdezi kissé türelmetlenül. Szó nélkül kitárom az ajtót nekik, Youra zavartan felnéz rám, aztán gyorsan lesüti a szemét. Megint nem kerüli el a figyelmem a testtartásának változása, amint átlépi a küszöböt.

Mindhárman az előszobában állunk meg, felesleges lenne bármit is mondaniuk. Tudom, miért vannak most itt.

- Nyugodtan pakolj le a szobában - fordulok Yourahoz, aki meg is indul befelé, magunkra hagyva minket. - Nem mintha bármi mást terveztem volna, de legközelebb ide telefonálhatnál.

- Időszűkében voltunk, vezetés közben nem telefonálok.

- Egy frászt nem.

Mindketten idegesek vagyunk a másik miatt. Hoseok kényszerhelyzetben van, nem igazán tudja rábízni másra Yourat, én meg titkon örülök, amiért hozzám hozta. Ismét bebizonyosodott, hogy igazam volt, Youra itt van a legnagyobb biztonságban.

- Pár napról lenne szó, aztán majd megoldjuk valahogy.

- Addig marad, ameddig szeretne - válaszolom ezt, mivel úgy tűnik, Youra nálam jól érzi magát. Nem jön ki a szobából, ezért kíváncsian bekukkantok az ajtórésen. Az ágyon ül, felhúzott lábakkal, már félig betakarózott és egy könyvet olvas. - Geun?