Lerombolt határ ✓

NEGYVEN

TAEHYUNG

Miután Hoseokkal megszakad a hívás, e-mailt írok a főnökömnek. Egyeztetünk, délelőtt pedig megkapom a választ, amire vártam. Megírom Hoseoknak is, hogy az évforduló napjának hajnalán érek vissza Busanból, még időben. Holnap reggel indulok, három és fél nap távollét után pedig visszajövök. Elrendezem a legszükségesebbeket, a többivel ráérek később foglalkozni.

Youra korán kel, addigra reggelit készítek neki. Félve közelít meg, vonakodva ül le az asztalhoz, hogy neki lásson az evésnek. Valamivel kipihentebbnek tűnik, de azért látszik rajta, mennyire meg van viselve. Most sem hagyom magára, megvárom, amíg befejezi a reggelijét és megkóstolja a teáját.

- Mire gondolsz? – kérdezem, Youra végre rám pillant a csészéje fölött.

- Miért nem küldesz el?

- Örülök, amiért itt vagy velem. Eszem ágában sincs elküldeni téged.

- A tegnapi után se?

- A tegnapi után se.

Egyáltalán nem erre számított. Szerintem Youra arra készült, hogy miután megtudom, mi is történt régen, tényleg nem fogom akarni őt. Pedig téved.

- Szeretném megbeszélni veled a következő pár napot – mondom óvatosan, nem óhajtok félreértést magunk között. – Holnap vissza kell mennem Busanba a munkám miatt, viszont csütörtökön már itt leszek. Nem maradok ott sokáig, csak pár dolgot kell elrendeznem. Beszéltem Hoseokkal, át fog jönni, nem leszel egyedül.

- Reggel kezdek a kávézóban. Nem igazán lesz időm rá.

- Ezt majd megbeszélitek, igazodni fog hozzád.

Még ha nem is örül feltétlenül a társaságnak, nem mondja. Valamilyen szinten biztosan nem szeretne magára maradni és én sem szívesen hagyom itt, de ha ott akarok lenni, mikor tíz év után először találkozik a szüleivel, muszáj megtennem.

- Hazavinnél? – kérdezi bátortalanul, ujjai körbe fogják a még langyos csészét.

- Nem akarsz itt maradni?

- De hát Busanban leszel.

- Youra – futólag megérintem a kezét, tapogatózok csak, engedne-e többet. Nem húzódik el, ezért az ujjaimat az övéivel fonom össze. – Akkor vagyok a legnyugodtabb, mikor itt vagy. Ha szeretnél, maradj!

Aprót bólint, beleegyezik.

- Nem sok holmit hoztam magammal és szükségem lenne egy-két dologra.

- Semmi gond, ma mindent el tudunk intézni, van rá időnk.

Youra zuhanyozik, én addig rendet rakok a konyhába, beágyazok. A sakktáblát összerakom, de nem teszem el, hátha később még lesz Yourának is kedve egy játékhoz. Mikor összekészülünk, elindulunk Youra lakásához. Az út alatt a várost figyeli, szótlan. Nem erőltetem rá a beszélgetést, amíg nem akarja magától folytatni.

Leparkolok, kiszállunk a kocsiból. Ahogy a lépcsőház felé megyünk, Youra közelebb lép és megfogja a kezem. Ez az első, hogy a lakáson kívül, nyilvánosan teszi. Kicsit erős a szorítása, ez csak megerősít abban, amit sejtek amúgy is. Youra nagyon ideges. A liftben is kézen fogva állunk, a padlót fixírozza, de nem utasít el, mikor egy puszit adok a halántékára.

A lakás természetesen olyan, amilyen múltkor. A borús idő ellenére is élettel telinek tűnik a sok növény miatt. Miután néhány ruhát bepakol a táskájába és a fürdőszobai kellékek közül is választ párat, elkezdi megöntözni a virágait. Feltűnik, hogy némelyik levelét megsimítja, vagy nedves papírzsebkendővel áttörli. Szellőztet, inkább a nővények kedvéért. A szobájában van egy, amelyik magasan a sarokban lóg. Létra nélkül nem érné fel, a sámlija pedig a konyhában van. Átveszem tőle a kannát, addig öntöm a vizet a virágra, amíg nem szól.