Lerombolt határ ✓

HARMINC

Igen, duplázunk ma.

TAEHYUNG

Seorint nehéz levakarni, úgymond lehetetlen. Biztos magában, valamiből merít elég bátorságot, bár igaz, önbizalomból jutott neki bőven. Tudom milyen egy domináns nő, ráismerek a viselkedésre, a kisugárzásra és arra, milyen határozottan robog a célja felé, ami Seorinnak jelen pillanatban én vagyok. Az viszont kezd nagyon felhúzni, hogy nem fogja a jeleket, hiszen minden egyértelmű. Nem tartok rá igényt.

A nagy teremben lejjebb vették a mennyezet világítást, párok egymásba kapaszkodva, összebújva ringatóznak egy romantikus dalra. May és Namjoon vannak a középpontban, de úgy látom, őket pont nem érdekli, mi van körülöttük. Hoseok immár Youra mellett van, ránézésre nem tűnik ittasnak, csak a dülöngélése árulja el, mikor próbál oda menni Jiminhez.

- Egy táncba még nem haltak bele – utal Seorin arra, hogy fel is kérhetném, amire nincs szükség, mert önként ajánlkozik fel. – Rád férne némi pihenés, nyilván sok volt a munkád, azért nem jöttél Szöul közelébe másfél évig.

- Nem pihenésre van szükségem – válaszolok foghegyről, Seorint nem tántorítja el a stílusom. Félreérti, amit mondok, elém lép és sok mindent ígér a tekintete, csak egy szavamba kerülne. – Nem unod még a felesleges próbálkozást?

- És te? Nem unod, hogy nemet mondasz arra, amire legbelül vágysz? – a bujaságon kívül rosszallást hallok ki a hangjából és elárulja magát, mikor lopva Youra felé pillant. – Már az első találkozáskor láttam rajtad, milyen vagy. A hozzánk hasonlók megérzik ezt.

Hoseok megfogja Youra kezét, a lány szórakozottan nevet valamin, ám az érintkezésük nem szűnik meg. Lehet, hogy más is hozzáért. Nem csak érintette, hanem tanította.

- Arra gondoltam...

- Tudod, Seorin, régen kaptam volna a lehetőségen. Nem te vagy az egyetlen ilyen nő, akit ismertem és az a dinamika, ami kettőnkkel a hálószobában felszabadulhatna, valóban páratlan. Nem kizárt, lehettünk volna jó viszonyban, talán még egy alkalmat kértem is volna tőled, pusztán a kíváncsiság miatt. De te a létező összes módon lerombolod a vágyam. Remélem, így már elég érthető vagyok.

Eltorzul az arca, lazít a karomat fogó ujjain.

- Nem fogok lefeküdni veled – mondom a nyomaték kedvéért, nem esik nehezemre élesebb hangnemet megütni. Hoseok félrevonja Yourát. – És jobb lenne, legalább a tartásod érdekében, ha nem próbálkoznál többet ilyen nyíltan, de még burkoltan se. A válaszom ugyan ez lenne.

Elenged, ezen a ponton már vérig van sértve.

- Azt ne mondd, hogy ennyi idő után is a prűd lány kell neked. Te nem ilyen vagy.

- Honnan is tudhatnád, milyen vagyok?

A szemébe nézek, amiben már nem látom olyan szikrázóan a célját, sokkal inkább a haragot és a csalódást. Egy vagyok a sok terve közül, ami nem jött össze neki. Nem ehhez van szokva, nyilvánvaló.

- Légy felnőtt, Seorin! Ne alacsonyodj le odáig, hogy könyörögsz a szexért. Egészen más lesz tőle az aurád. Tompít a fényeden.

Végre valahára elenged és én odébb megyek, Jin, Jeongguk és Lace társaságáig meg sem állok. A lány furcsán néz rám, aztán mellettem eltekintve kiszúrja a sértődött Seorint. Nem nehéz kitalálnom ebből, hogy Lace bőven kivette a részét a történtekből.

Ha Seorin csak nyomokban hasonlít másban is Seohyunra, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy bepróbálkozott.

- Miért lógatjátok az orrotokat? – May jön ide hozzánk, Namjoon követi őt. A násznép pihenőt tart a következő dal alatt, felfrissítik magukat, ám közel sincs vége az estének. A jó kedv hamar visszatér mindenkibe, Youra a következő, aki ellopja tőlünk Mayt és együtt táncolnak a lányokkal, minket, férfiakat hátra hagyva.

- Félelmetes, mennyi energiájuk van – Jeongguk lihegve dől a falnak, a mellettünk lévő asztalról Namjoon elvesz egy üveg vizet és átadja neki.

Telnek, múlnak az órák, közeledik az éjfél. Az idősebbek elfáradnak, felmennek a szobájukba. Engem a körülöttem lévő energia tart ébren, pedig az előző éjjel gyakorlatilag nem aludtam semmit. Fogalmam sincs, hogy bírom. De csak addig nem világos, amíg meg nem pillantom Yourát, aki levegőzni volt kint és sikeresen hátra hagyta a szintén vele tartó Hoseokot. Észreveszi, hogy nézem. Megint egy lassabb dal kezdődik el és mielőtt magamra szólhatnék, megindulok felé.

- Egész jól bírod - jegyzi meg, rajta is látszódik a fáradtság.

- Csak harminc múltam, nem hatvan – szeretném megérinteni őt az összes lehetséges módon, ahogy hagyná. – Szabad?

Youra elfogadja a kezem, nem mond nemet a felkérésre. A helység azon részéhez kísérem, ahol nincsenek olyan sokan. A csípőjére simítom a kezem, ő mindkét karjával átöleli a nyakam és hosszú, nagyon hosszú hónapok után most van hozzám a legközelebb. Érzem a leheletét a nyakamon, a tekintetét az arcomon és csak nagy kínlódások árán nem kezdem el kérdésekkel bombázni. Ha tényleg May állította össze a zenelistát, igen hálás vagyok neki, amiért még egy hasonló dal következik ezután. Youra nem fejti le rólam a kezeit, a táncunk kimerül a jobbra-balra lépegetésben.

- Meddig maradsz Szöulban? – töri meg Youra a hallgatást közöttünk.

- A hétre szabadságot vettem ki.

Az ujjai megmoccannak, érzem a tarkómon a gyengéd cirógatását. Hideg futkos a hátamon tőle, áldom a sötétséget, ami körbe vesz minket. Nem láthatja más, hogyan néz rám. Ez a tekintet az enyém, nekem szól. Felégeti a lelkem.

- Nem tudtalak elfelejteni. Nem ment – vallom be neki, amit már úgyis tud. – Mikor megláttalak a ceremónián, én...

- Félek, hogy már nem az a lány vagyok, akire vágytál – tényleg fél, most először remeg meg a hangja. – Veled akartam lenni. Konkrétan a karjaidba menekültem és még soha nem éreztem magam olyan biztonságban, mint ott. Aztán mindez egy csapásra megváltozott, én is megváltoztam és úgy jöttem ide vissza, hogy attól rettegtem, te talán még jobban megváltoztál és tönkretettem mindent. Azzal, hogy elmentem.

- Megint a karjaimban vagy – emlékeztetem, Youra lehunyja a szemeit és fejét a mellkasomra hajtja. Ez az érzés! Nem fogható semmi máshoz. – Nem változott semmi. Ugyan azt érzem, amit akkor.

- Miért nem csókoltál meg?

- Nem akartam, hogy azt érezd, kihasználom a gyenge pillanataidat.

- Melletted erősebbnek éreztem magam. Gyenge akkor voltam, mikor nem voltál ott velem.

Mi ez az egész? Mi történik? Ez egy olyan nyílt és őszinte oldala, amivel eddig még nem találkoztam.

- Meddig kell még várnom rá? – emeli fel a fejét, a tekintete józan, vágyakozó. – Másfél év nem volt elég? Tudom, én mentem el, de...

- Youra!

- Ha visszamész Busanba, mi...

- Töltsd velem ezt a pár napot! – jobb kezem az arcára siklik, könyörgő szemei alaposan megkísértenek. Annyira vágyik arra a bizonyos első csókra, mint én. Nagyon hosszú ideje várok rá. – Dolgozol a héten?

- Nem, még nem.

- Ha innen hazamentünk, szedd össze, amire szükséged van és én elmegyek érted. Megengeded, hogy felfedezzelek?

A zene vált, egy kicsit gyorsabb az előzőeknél, de ez nem zökkent ki minket.

- Igen – felsóhajt, a kezei lecsúsznak rólam. – Megengedem. 

***

Belehúzok, mert várom azokat a részeket, amik következnek. NAGYON várom.