Lerombolt határ ✓

HUSZONÖT

TAEHYUNG

Legyűröm a rám törő rosszullétet. Mindegy, mit mondok, el fog menni. Hallom a hangjában az elhatározást. Ettől még őszinte akarok lenni vele, csak érzem, milyen önző dolog lenne még ezek után is azzal próbálkoznom, hogy maradásra bírjam. Az arca elárulja, mennyire távol került tőlem. Távolabb, mint talán akkor, ha épp most is Szingapúrban lenne. Egy szakadék keletkezett közöttünk, tátong és Hoseok ott nevet a mélyben, keserűen és kárörvendően.

- Nem vagy kevesebb. Pont ellenkezőleg. Sokkal több vagy, mint amit megérdemlek és hittem, hogy valaha járhat nekem. Ez a legfőbb oka, amiért ezt nem mondtam el neked - célzok a földön lévő holmikra, az ízlésemre, a korábbi vágyaimra. - És mert tudtam, hogy félnél tőlem. Erőszak teszi ki az életed, mióta Geunnal vagy. Mi mással kötötted volna össze mindezt, ha nem ugyan azzal?

- Közeledtél hozzám. Én is megnyíltam neked - szólal meg, szomorúság árad belőle. Csalódás és még valami más is...talán reményvesztettség. - Erről szólt ez az egész?

- Nem. Arról szólt, hogy biztonságban legyél. A legelső alkalommal is emiatt ajánlottam fel a lakásomat számodra és te elfogadtad a lehetőséget. Egyszer sem próbáltam másképp közeledni hozzád, mert nem éreztem helyesnek. És végig erre gondoltam.

- Mire? - elcsuklik a hangja, a kanapén hagyott ágyneműt markolja.

- Hogy így fogsz nézni rám, mikor ezt megtudod. Ilyen tartózkodással, mintha nem is ismernél.

Lehajtja a fejét, ám erőt vesz magán és nem sír.

- Ehhez én amúgy is kevés lennék - mondja, szorosabban markolja a takarót. - Ez nem én vagyok és nem adhatnám meg számodra, amire vágysz.

- Youra, hát nem érted? - soha nem voltam még ilyen kétségbeesetten elveszett. Mindenhogy kicsúszik a kezeim közül. - Azért nem mutattam meg ezeket neked, mert nem akartam. Őszinte vagyok, a gondolattal eljátszottam, de nem fért össze a fejemben azzal, aki te vagy. És onnantól már nem vágytam rá. De rád igen.

- Meddig lenne ez elég neked?

- Te több vagy, mint elég.

Erre hirtelen felpattan, az ablakpárkányba kapaszkodik. Látom rajta, hogy megszédült és szeretnék támogatást nyújtani neki, de közénk emeli a kezét és nem engedi.

- Hozzászoktál ehhez, Taehyung. Hány lánnyal voltál együtt enélkül? Hagytál már valakit el azért, mert neki ez sok volt?

Őszinteséget fogadtam meg. Most sem esik nehezemre bevallanom neki az igazat, de a tekintete annál fájóbb.

- Igen, vetettem véget viszonynak emiatt. Viszont az más volt, semmi köze ahhoz, ami köztünk van.

- Miért? Mi van közöttünk? Mi lehetne közöttünk, ha nem is ismerjük egymást?

Megütközve nézek rá, Youra fokozatosan egyre távolabb és távolabb kerül. Elhatárolja magát, nem enged rést ütni a pajzsán, amit felállított velem szemben.

- Célzottan eltaszítasz magadtól - felismerem a jeleket, May egykor ugyan ezt csinálta. - Ezek miatt csinálod? - mutatok a kupacra. - Ez az egyetlen oka, amiért...?

- Nem tudom, melyik éned a valódi. Képtelen vagyok eldönteni, mert amit mutattál magadból, az túl szép volt és ez...ez olyan sötét. Megkötözted őket, használtad azokat az ostorokat is. Fájdalmat okoztál nekik.

- Kötve hiszem, hogy neked kellene kiselőadást tartanom arról, mit jelent a fájdalom. De biztosíthatlak arról, Youra, hogy velem egy nő sem érezte úgy magát, mint te Geunnal. Ők nem szenvedtek.