Lerombolt határ ✓

TIZENKETTŐ

YOURA

A Bobby Fischer sakkot tanít című könyvet lapozgatom ébredés után. Kiültem a konyhába, a reggeli fény elég az olvasáshoz és így legalább elég csendben vagyok ahhoz, hogy Taehyung ne ébredjen fel. Éjszakára természetesen bezárta az ajtót, de csak neki és nekem van hozzá kulcsunk. Elég hihetetlen, hogy adott egyet. Mindezt azért, mert nagyobb biztonságban érzem magam. Az a férfi, aki ennyire törődő és figyelmes, hogyan élhet egyedül egy ekkora lakásban? Talán csak még nem került szóba a barátnője, vagy nemrég szakítottak. Ahogy beszél, oda figyel másra és a részletekig menően ügyel a vendége kényelmére, aligha hiszem, hogy ez egyetlen nőnek sem elég vonzó. És, ha figyelembe veszem, milyen jóképű...

- Korán van – kicammog a szobából, megszakítva ezzel a gondolatmenetemet. – Mióta vagy ébren?

- Fél órája, nagyjából.

- Kávét?

Félálomban van, a hangja rekedtes, mély. Tekintetemet a könyvre szegezem, nem a kócos, „most ébredtem" tincseire.

- Kérek, köszönöm.

Így telnek a reggelek. Négy napig ebben a kellemes, nyugodt buborékban élek vele, egészen megszokom, hogy az ő lakásán vagyok és már azt is kitapasztalom, miképp létezzünk egymás mellett. Ha Taehyung reggel a konyhában kezd, én a fürdőszobában. Ez fordítva is működik. Mikor elmegy bevásárolni, megvárom, amíg visszaér és akkor eszem, hogy lássa, nem hagyok ki étkezést. Feltűnik, mennyire allergiás arra, ha nem eszem eleget. Szerinte elengedhetetlen a felépülésemben, ahogy a kellő pihenés és a levegőzés is. Az utóbbi furcsán valósul meg. Taehyung nagyra nyitja az ablakokat, én oda húzok egy széket, majd hosszan, órákig ülök ott, vagy pedig óvatosan átmozgatom a végtagjaimat. Némelyik mozdulat fáj, ez nem kerüli el a figyelmét, mert olyankor gondterhelten összeszalad a szemöldöke és látom rajta, ahogy fokozatosan felhúzza magát.

Hoseok minden nap ír, kétszer beszéltünk is telefonon, de különben csak üzeneteket váltunk egymással. Mindig megnyugtatom, hogy rendben vagyok, Taehyung oda figyel rám és már egész jól mennek a sakk alapok.

- Nem viccelsz? Tényleg sakkoztok? – kérdezte egy telefonálás alkalmával. – Elverted már?

- Még nem, de idő kérdése.

Kerüljük Geunt. Hoseok nem beszél róla, sem arról a napról, mikor értem jöttek a lakásomra. Annyit mondott csak, hogy a héten találkozunk, mert átjön Taehyunghoz. Erre egy napon kerül sor egy másik vendég betoppanásával.

A lány idősebbnek tűnik nálam, legalábbis a megjelenése ezt sugallja. Taehyung sokáig telefonált vele, hallottam olyasmit, hogy „Majd én átmegyek hozzád.", meg „Nem tudjuk telefonon megbeszélni?". Taehyung nem tűnik túl boldognak, amiért a Yerin nevű lány – mert a nevét is tudom – átjön és beszélnie kell vele.

- Sétálhatok egyet a környéken, ha...

- Nem! Tudunk beszélni a konyhában is.

Ettől függetlenül kimondom, amit szeretnék:

- Később azért elmegyünk sétálni?

Taehyung nagy levegőt vesz, bólint.

- Igen – könnyebben megy bele, ha nem egyedül akarok menni.

Yerin hamarosan megérkezik, én nem találkozom vele. Bemegyek a szobába, az ajtót is becsukom magam mögött. A lány figyelmét nem kerüli el a kabátom, ami a fogason lóg és a két bögre sem, amik az asztalon maradtak, miután teáztunk. Hiába próbálok nem hallgatózni, tisztán hallom, miről beszélnek. Taehyung halkabban beszél, Yerin nem vesződik ezzel.