Lerombolt határ ✓

EGY

TAEHYUNG

Úgy hajítom a két avokádót a bevásárlókocsiba, mintha kosármeccsen lennék és legalább három pontot érne a dobás. Tovább haladok a zöldséges soron, a telefonom rezegni kezd a zsebemben. Miután kiválasztok egy szimpatikus zellert és azt is bedobom az avokádók mellé, fogadom Hoseok hívását.

- Taehyung, merre vagy? - lihegve szól bele, biztosan megint késésben van.

- A bevásárlóközpontban.

Kikerülök egy babakocsis anyukát, megállok a sárgarépák előtt. Nézegetem őket, bár semmi szükségem rájuk.

- Remek, pont helyben. Megtennél nekem egy szívességet? Nem vettem meg estére a pezsgőket és időm se lesz rá, mert el kell mennem Haneulért, mivel Jin nem tudja elhozni... - a probléma ezen része nem érdekel, unottan megfogok néhány sárgarépát, zacskóba csomagolom őket és a kocsiba teszem. De minek? - ...szóval nagy segítség lenne, ha vennél mondjuk tizenkét üveg pezsgőt és este áthoznád őket.

- Hoseok, mondtam, hogy ma nem érek rá.

- Tudom, magánórád lesz, de nem azt kérem, hogy maradj, csak hozd el a pezsgőket. Legyél olyan kedves, ha már ezt az összejövetelt is kihagyod.

A kérése ebből a szempontból jogos, a legutóbbi négy alkalmat, mikor összehívta fél Szöult, én passzoltam és a sok teendőmre hivatkozva nem vettem részt rajtuk. Az igazságot persze Hoseok is tudja, de mivel szoros barátságban áll May-jel és Namjoonnal, nem kérhettem tőle, hogy őket ne hívja meg. Ők ketten, vagyis inkább May az oka, amiért nem megyek el ezekre a partikra.

- Édes vagy száraz?

- Fele-fele. Csörgess meg, mikor ide érsz és lemegyek értük.

Köszönés nélkül teszi le a telefont, a beszélgetés végére egy egész kert van már a bevásárlókocsimban. Visszapakolok ezt-azt, az alkoholos részleg felé indulok és két karton pezsgővel megrakodva megyek a pénztárhoz.

Javában tavasz van, ami nem csak jobb időjárást, de az emberek figyelmetlenségét is jelenti. Legalábbis rég volt szerencsém ennyi szerencsétlenhez az utakon. Már húsz perce dugóban állok egy kisebb karambol miatt és visszafordulni sem tudok, hogy másik útvonalon menjek. Mire kikecmergek a tömegből, tizenöt percem marad a tanítványom érkezéséig. Általában nem vállalok órákat a lakásomon, de egy volt évfolyamtársammal teszek kivételt, aki újból az iskolapadba szeretne ülni és ismétlésre van szüksége.

A pezsgőket bent hagyom a kocsiban, felpakolok a lakásba minden mást és épp csak becsukom a hűtő ajtaját, mikor megszólal a kapucsengő. Beengedem a vendégem, gyorsan nyitok egy ablakot, majd a tegnap összeírt feladatsorát készítem az asztalra, hogy kéznél legyen. Kopog, rögtön beengedem.

- Napról napra egyre melegebb van, én ezt nem bírom! - sóhajt fel Yerin panaszosan, egy öleléssel üdvözöl és beljebb megy, mert már lassan otthon érzi magát. A hajáról May jut eszembe. Ugyan ilyen szürkés színű az övé is, mint Yeriné. - Hogy vagy, Taehyung?

- A körülményekhez képest jól. Kérsz egy teát?

- Inkább vizet, köszönöm.

Ezzel a tanár-diák viszonnyal tulajdonképpen mindketten jól járunk. Yerin agya felfrissül, visszarázódik a régi ütemhez és könnyebben veszi majd az akadályokat, amiket az egyetem és a mesterképzés állít neki. Aztán persze én is jól járok azzal, ahogy az órákért fizetni szokott. Közös megegyezés. Amilyen feszült vagyok valójában, ezek az órák jót tesznek az idegeimnek.

Ellenőrzöm a házi feladatát, amit tőlem kapott, míg ő neki áll az új feladatsornak. Statisztikai modellezést tanítok neki, átvesszük a nehezebb részeket és a rengeteg gyakorláson van a hangsúly, amit szerencsére nem sumákol el. Tényleg jól járunk. Ő is és én is. Letelik a hetven perc, amiben megállapodtunk. Yerin megkönnyebbül, leteszi a tollát, iszik egy korty vizet, aztán pont félúton találkozunk. Péntek van, a hét végére sokkal nyúzottabb vagyok, pedig igazából csak a korrepetálásokkal kell foglalkoznom. Mindenesetre Yerin átmenetileg leveszi ezt a terhet a vállamról.