HUSZONHAT

299 24 23
                                    

TAEHYUNG

Egy szemhunyásnyit sem alszom. Az este maradék részét azzal töltöttem, hogy visszapakoltam a fiókokba, minden tárgyat alaposan megszemlélve. Nem egyet közülük többször is használtam már, emlékszem, hogy a partnereim melyeket szerették leginkább, vagy legkevésbé. A jó emlékeket beárnyékolta az, amit Hoseok tett.

Életemben először érzek undort magam iránt.

Éjszaka olvasok, mászkálok a lakásban és a helyemet keresem. Youra itt hagyott cuccaihoz nem nyúlok, mindent hagyok a helyén. A fogkeféje ott pihen az enyém mellett, a ruhái ugyan abban a szekrényben hevernek, a pohara a kanapé mellett a földön. Csak a szőnyeg ázott el a kiömlött víztől. A szék ott van az ablak mellett, ahonnan nem fog már naplementét nézni.

Azok, akiknek közük van hozzám, többnyire boldogok. May Namjoon párja, Jin is megtalálta Haneult. Még Jeongguk, a legfiatalabb a csapatunkból, szintén a barátnőjével él külföldön és a posztolt képeik meg az üzenetek alapján most a legboldogabbak. Jimin és Yoongi élik a saját életüket, nem folynak bele a miénkbe, de Jintől tudom, hogy egyikük sem botladozik. Ez lehet a karma. Már tökéletesen értem a működését. Oda-vissza hat. Hoseok is megkapta a magáét, elveszítette Yourát. Valahogy úgy, ahogy én.

Hajnalban két kávét is iszok, holott nem szokásom. Idegesen pillantgatok az órára, számolom a hátralévő időt. Nem sok maradt, borzasztóan kevés.

Jin üzenetet küld fél kilenc körül, hogy hamarosan indulnak. Összeszedem magam, már majdnem kilépek az ajtón, mikor eszembe jut valami. Visszasietek a szobába, a kanapén hagyott sakktáblát magamhoz veszem és azzal együtt hagyom el a lakást. Fáj az arcom, néha megszédülök a pihenés hiányától és a tegnapi veréstől. Ideje lenne viszonoznom Geun kedvességét, de van most annál sokkal fontosabb dolgom is.

Még Jinék előtt érek a reptér parkolójába, ők csak tíz perccel később kanyarodnak be. A kocsi tele van, jött May és Namjoon is, meg persze Haneul. Youra egy kisebb bőröndöt vesz ki a csomagtartóból és csak akkor vesz észre, mikor megindulok feléjük. Sápadt, feszült. A szemei elárulják, hogy az éjjel neki sem volt nyugodt, sokat sírt. Mielőtt azonban megszólalhatnék, Haneul ér Youra mellé és elkezdi a reptér felé terelgetni. Egy pillanat alatt felforr tőle az agyvizem. Ezt a közbeavatkozást már egyszer eljátszotta, évekkel ezelőtt.

- Vannak szokások, amiket nem bír levetkőzni - jegyzi meg May, jelentőségteljesen Jinre pillant, aki érti. - Legalább most ne avatkozzon közbe, ha beszélhetnének egymással.

- Rajta vagyok a dolgon - morog Jin zavartan és a barátnője után siet.

- Hoseok kereste? - kérdezem Mayt, aki belekarol Namjoonba és úgy sétálnak velem együtt a többiek után.

- Próbálta, de Youra nem volt hajlandó szóba állni vele. Csodálkoznék, ha a reptérre kijönne.

Jin sikeresen eléri, hogy Haneul ne legyen Youra nyakában. Ekkor gyorsítok a lépteimen és érem utol őt. Elég ránéznem, tudom, mennyire zaklatott még mindig. Mielőtt ellenőriztetné a csomagjait, átnyújtom neki a sakktáblát. Nagy szemekkel nézi, először nem akarja elvenni.

- Neked adom.

- Ha játszanál, nem lesz kéznél.

- Nélküled úgysem akarnék.

Rövid hezitálás után elveszi a sakktáblát és a bőröndjébe süllyeszti. A csomagok ellenőrzése és a többi intézkedés után nem marad más hátra, várunk a beszállására. A jegye Melbourne-ig szól. Messzebb van, mint Szingapúr.

Lerombolt határ ✓Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang