Lerombolt határ ✓

HUSZONNÉGY

TAEHYUNG

Kábultan fekszem a kórházi ágyon attól a nagy adag fájdalomcsillapítótól, amit beadtak. Folyik az infúzióm is, az orromat helyre rakták és eddig sikerült mindezt kibírnom anélkül, hogy elhánytam volna magam. Az agyam ködös, a torkom száraz. Csak a dühömet nem tudták csillapítani, az még mindig tombol bennem.

Holnap Youra elmegy. El messze, távol Szöultól, távol tőlem és, ami a lényeg: távol a bántalmazó barátjától. Ennek örülnöm kellene, nem? Biztonságban lesz, új életet kezdhet és bár azt is ehhez sorolhatnám, hogy egy olyan ember lesz mellette, aki vigyáz is rá, ennek nem tudok örülni. Megkértem Hoseokot, legalább hívjon fel, ha Youra mellette lesz és hadd beszéljek vele. Muszáj tudnom, hogy jól van. És reggel az első dolgom lesz megkeresni őt, még mielőtt...

Megcsörren a telefonom. Az ágy melletti szekrényen rezeg, megtöri a szoba csendjét, megszakítja a gondolataimat. Hoseok lesz az.

A telefonért nyúlok, csalódnom kell, mikor meglátom Seokjin nevét a kijelzőn.

- Hozzád vitte Yourát – szól be rögtön, egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni. – Elvitte hozzád.

- Nem – körbe nézek a kórteremben, a folyosóról nem hallok zajt. – Ide nem jöttek.

- Követtem őket, mikor elindultak tőlünk. Youra látni akart téged, Hoseok pedig végül beleegyezett, de a fenébe is, itt vannak a lakásodnál. Te kórházban vagy – az utolsó mondat lehetett akár kérdés is, csak felesleges lenne rá válaszolnom. A hallgatásom is elég.

A lakásom az a hely, ahol Youra egy ideig biztonságban volt. És most lett ezzel együtt az a hely, ami elriaszthatja tőlem. A fiókok miatt. Azért vitte el oda, hogy megmutassa Yourának a fiókokat.

- Ne hagyd neki! Ne engedd! Nem láthatja meg...

- Mit? Mi van a lakásban? – hallom a kocsi ajtajának csapódását, Jin sűrű káromkodásait. – Beszélj már a...

- Menj utánuk! – kiabálom, a nővérek zúgolódni kezdenek a folyosón és csak idő kérdése, mikor nyitnak be. – Nem láthatja, mi van a fiókokban!

Megint szédülni kezdek. Ledobom a telefont az ágyra, aztán egy mozdulattal kirántom a kézfejemből az infúziós tűt. Hoseok tehát képes elmenni idáig. Beveti a végső lehetőséget, amivel ráveheti Yourát, hogy ne akarjon maradni. Azt akarja elérni, hogy tőlem is féljen.

YOURA

Taehyung hálószobájában állunk, nem értem, mit keresünk itt. Először azt hiszem, csak a holmimat kellene összepakolnom, de mikor ahhoz a szekrényhez lépek, amiben a ruháim vannak, nem bírom kinyitni. Nem akarom kiüríteni azt a szekrényt.

- Mit tudsz róla? – kérdezi Hoseok, miközben oda vezet a fiókos részhez. Megtorpanok, hisz tudom, Taehyung elmondta, hogy azoknak a tartalma előttem titok. Nem tudhatok róla. Meg van rá az oka, miért nem és most, hogy nincs itt, még azt is bűnnek érzem, ha közelebb megyek hozzájuk. – Annyira ragaszkodsz hozzá, pedig nem is ismered.

- Ezt te nem értenéd – mondom daccal a hangomban és próbálok hátrálni a fiókoktól, amik valamiért elkezdenek taszítani. Már a gondolat, hogy Hosoek kinyithat egyet és talán pont ezzel a szándékkal hozott ide, felkavarja az érzéseimet. – Nincs jogunk itt lenni.

- Youra, megértem, hogy zaklatott vagy. Geun veszélyt jelent rád és szeretnélek megóvni tőle. De nem ő jelenti az egyetlen kockázatot. Te vagy az, aki ezt nem érti, mert olyan keveset tudsz.