Emma és Jasper [Jasper Hale fanfiction]

33.- Porszemek

A következő két hét mintha egy boldogság-buborékban telt volna Emma számára: Jasper minden pillanatot különlegessé tett a számára. Sokat voltak együtt: Jasper minden reggel érte jött, hogy együtt mehessenek iskolába és Emmának el kellett ismernie, hogy eddig még sosem várta ennyire, hogy iskolába mehessen. Máskor a fiú az órája után várt rá: lazán a falnak dőlt, kezét a zsebébe süllyesztette és amint meglátta Emmát, elmosolyodott. A lány visszamosolygott rá, megfogta a kezét, majd együtt sétáltak át a következő órára.

Hétvégén túrázni mentek. Bár Emma apja nem bánta az ötletet, -mivel úgy hitte, hogy bármilyen állat okozta is a támadásokat, az tovább ment észak felé- azért megígértette velük, hogy végig a turista útvonalon maradnak. Valamint Emmával elrakatott térképet, iránytűt és elsősegélykészletet. A lány szigorú pillantást vetett Jasperre, miközben igyekezett az apja által elengedhetetlennek gondolt dolgokat beszuszakolni a szendvicsek mellé a hátizsákjába: a fiú alig bírta visszafojtani a nevetését miközben őt nézte. Miután ötödjére is megígérték az apjának, hogy minden előírást betartanak, amit a lelkükre kötött, és másodjára is elmondta, hogyan néz ki egy jó szorító kötés, végre elindulhattak. Egy távoli helyre mentek, ami Jasper gyorshajtásával is legalább másfél órára volt északra. A hátizsákból csak a szendvicsek kerültek elő, a többire nem volt szükség, mivel Jasper jól ismerte a terepet, turistajelzést pedig ugyanebből az okból, egyet sem láttak.

Jasper magabiztosan ment előre az erdő rengetegében, és úgy tűnt, cseppet sem aggódik, hogy a ruhája piszkos lesz. Emma a saját tempójában követte és a fiú végig figyelt rá. Egy idő után a lány rájött bizonyos dolgokra: Jasper nem érzett fáradtságot, így hajlamos volt elfelejteni, hogy ő elfárad, illetve éhes lesz. Így Emma ahelyett, hogy megvárta volna, Jasper ajánlja fel, hogy pihenjenek, inkább csak szólt, amikor elfáradt. Ilyenkor megálltak, és kerestek egy kidőlt fát, aminek leültek a törzsére, Emma pedig elővette az elcsomagolt ételt. Jasper sokszor mesélt történeteket, amik a családjával estek meg, vagy -ritkábban- olyanokat, amik még emberként történtek vele. Emma általában San Palermoról beszélt, valamint a régebbi barátairól- ugyanakkor azt sosem említette meg, hogy miért hagyta ott a várost. Bár a lány néha látta, hogy Jasper szeme kíváncsian felcsillan, amikor Emma szóba hozta San Palermot, a fiú sosem kérdezett rá -amiért Emma elmondhatatlanul hálás volt.

Emellett Jasper szokásává vált, hogy esténként benéz Emmához: néha csak pár percre maradt máskor viszont egészen hajnalig beszélgettek. Az első ilyen alkalom pont azután volt, hogy együtt tanultak Gwennel. A fiú az előző estéhez hasonlóan a semmiből bukkant elő, bár most annyi előnye volt, hogy Emma nyitva hagyta neki az ablakot. A lány a pizsamájában, kezében egy tányéron a vacsorájával ért vissza a szobájába. Jasper épp az íróasztalánál nézett körbe és Emma szerint a fiú felszabadultabbnak tűnt, mint előző este.

-Látom jók a jegyeid – állapította meg Jasper, miközben már a parafatáblára kitűzött képeket szemlélte. (Emma pár nappal ezelőtt lecserélte a képet a cipőről és az étteremben készült rajzáról. Most főleg a természetet ábrázoló fotók voltak a helyükön, valamint egy kép róla Gwennel és Isaackel.)

-Honnan tudod? – Emma kissé összevonta a szemöldökét, miközben leült az ágyára, ölében a tányérjával. Jasper oda sem figyelve feltartott egy köteg papírlapot, amik eddig az íróasztal sarkán hevertek. Emma felismerte bennük a dolgozatait.

-Ó – a lány kicsit bólintott, és beleszúrta a villáját a tésztába, amit az apja készített, majd tovább figyelte, ahogy Jasper alaposan végig nézte a szobáját.

-Ezt már elolvastad? – Jasper felemelte a könyvespolc szélén heverő Drakulát.

-Még nem – Emma kissé megrázta a fejét: igazság szerint az elmúlt pár napban annyi minden történt, hogy nem sokat törődött az iskolával. A lány úgy látta, mintha Jasper szemében egy pillanatra megcsillanna valami, -talán megbánás- viszont a fiú a következő pillanatban már azon volt, hogy a szőnyeget közelebb húzza az ágyhoz.