Emma és Jasper [Jasper Hale fanfiction]

14.- Váratlan

Emma sosem hitte el a mondást, hogy akkor történnek a legizgalmasabb dolgok, amikor épp kihagysz egy napot az iskolából. Bármikor, amikor ellógtak az óráikról Adammel és a többi barátukkal, Emma biztos volt benne, hogy izgalmasabb dolgok történnek vele, mint, ha az iskolában lenne. Azonban valami furcsa módon Forks még ezt az elképzelését is képesnek tűnt megcáfolni.

Emma egy kényelmetlen, fehér műanyag székben ült a kórház folyósóján. Bár az eső ma nem esett, az ég ugyanúgy felhős volt és az ablakon keresztül csak valami furcsa, szürkészöld fény szűrődött be. Február végéhez képest szokatlanul hideg volt: előző nap ráadásul esett és most az egész város vékony jégréteggel volt bevonva. Az apja nem is engedte, hogy ma motorral jöjjön, ragaszkodott hozzá, hogy elhozza a kórházhoz. Bent Emma szinte rutinosan mozgott és gyorsan megtalálta a rendelőt. Most pedig kényelmetlenül fészkelődött a hideg székben miközben kissé szorosabbra húzta magán a dzsekijét. Bár hozott magával egy könyvet, képtelen volt rá koncentrálni, így inkább begyűrte a zsebébe. Ha nagyon figyelmes volt még kicsit érezte a dzsekin Adam illatát. Kicsit sóhajtott: San Palermoban ilyenkor tavaly azon töprengett, hogy vigyen- e magával pulóvert a tengerpartra – nem pedig, hogy kell- e még egy pulóver a dzsekije alá. Emma elnyomott egy ásítást: eléggé rosszul aludt előző este, azonban csak magát okolhatta, hogy most fáradt: ő ragaszkodott hozzá, hogy még bemenjen az iskolába az időpont után.

-Emmaline Wright? – egy barna hajú, fehér köpenyes nővér lépett ki az ajtón.

-Én vagyok – felelte Emma.

-Dr. Cullen várja magát – mondta a nővér. A Cullen név említésére Emma egy pillanatra belefagyott a hideg székbe – bár az előző két nap nem beszéltek Jasperrel a köszönésen kívül, a fiú gondolata időről időre felötlött benne. A nővér kérdőn Emmára pillantott.

-Köszönöm – mondta gyorsan Emma és felállt a székből.

Ahogy belépett a helyiségbe, Emmát megcsapta a fertőtlenítő szer erős szaga és a hatására egy pillanatra emlékek százai kezdték ellepni. Mély lélegzetet vett, hogy lenyugtassa magát – úgy, ahogy előző alkalommal Dr. Crystaltól tanulta.

-Emma, ugye? – Dr. Cullen felnézett egy adag papírból, amiről a lány gyanította, hogy a leletei. Emma aprót bólintott és igyekezett nem gondolni arra, hogy a Dr. Cullen most már mindent tud róla. – Dr. Cullen vagyok – mutatkozott be a férfi és kissé Emmára mosolygott, miközben a rendelőben levő egyik szék felé intett. Emma helyet foglalt és tüzetesen végigmérte a doktort. Dr. Cullen fiatalnak tűnt - nem lehetett több huszonöt évesnél és lánynak el kellett ismernie, hogy egészen jóképű: szőke haj, hófehér, tökéletes bőr és Jasperéhez hasonló, aranyló szem. Emmának egy pillanatra emlékeztetnie kellett magát, hogy a doktor örökbe fogadta Jaspert, annyira nagy volt köztük a hasonlóság. A lány valószínűnek tartotta, hogy Dr. Cullen kolléganői nehezen koncentrálnak, amikor a férfi a közelben van – és nem tartotta kizártnak, hogy ez a doktor néhány kollégájára is igaz.

-Szép kis paksamétát sikerült összehoznia, meg kell mondanom – Dr. Cullen még mindig mosolyogott és miközben egy lépést tett a lány irányába. Emmának hirtelen az az érzése támadt, hogy jobb lenne valahol máshol lennie. – Megmutatná a karját? – kérdezte a férfi. Emma újabb nagy levegőt vett és mielőtt megszólalt volna, egy pillanatra Adam hangját hallotta: „Na mi van Szöszi, mered vagy nem?".

-Persze – Emma egyenesen a doktor szemébe nézett és igyekezett magabiztosnak tűnni, miközben levette a dzsekijét és feltűrte a pulóverét, majd a bal karját odanyújtotta Dr. Cullennek. Emma nem szerette a karjának a látványát: a zöld és lila foltok még ennyi hónap után is látszódtak és most már valószínűnek tűnt, hogy örökre ott is maradnak. A legnagyobb meglepetésére, bár a doktor kezei jéghidegek voltak, Dr. Cullen nagyon óvatosan nyúlt hozzá.