Emma és Jasper [Jasper Hale fanfiction]

42.- Bonyodalom

Mielőtt Emma észbe kaphatott volna, Jasper máris előtte termett, hogy közé és a nomádok közé álljon. A következő pillanatban Emma valami fura kábulatot érzett, amihez hasonlóval utoljára egy san palermoi buliban találkozott, apró, rózsaszín tabletták formájában. Meglehetősen szürreális érzés volt: Emma megesküdött volna rá, hogy még életében nem rettegett ennyire, és mégis érezte, ahogy a szívverése egyenletes maradt és a légzése sem gyorsult fel. Ehhez pedig hozzátett az is, hogy nem nézhetett fel, ami nehezebb feladatnak bizonyult, mint azt a lány eredetileg gondolta. Emmának az is feltűnt, hogy a Jasper mellett álló alak -valószínűleg Rosalie- a szívverésének a ritmusára dobolt a lábával, hogy elfedje azt.

-Üdvözlet – egy fiatal férfi szólalt meg, enyhe francia akcentussal. – Reméljük, hogy nem zavarunk. Csupán meghallottuk a játék hangját és arra gondoltunk, hogy szívesen csatlakoznánk – bár Emma nem látta a férfit, a szemei előtt akaratlanul is megjelent egy férfi alakja hullámos barna hajjal és megnyerő -kissé túl tökéletes- mosollyal.

-Én Laurent vagyok, ezek pedig a társaim: Victoria és James – folytatta Laurent, mire Emma újabb alakokat képzelt el: egy tökéletes alakú nőt fekete, hullámzó hajjal ás egy másik férfit, akinek barna haja van és magabiztosan csillogó tekintete.

-Üdvözlet – Emma felismerte Carlisle hangját, ami, mint mindig, úgy most is nyugodtnak hangzott. – Én Carlisle vagyok, ez pedig a családom: Rosalie és Emmett, Esme és Alice, Edward és Bella, Jasper és Emma. Sajnos épp befejeztük a játékot, de egy másik alkalommal szívesen vennénk, ha csatlakoznátok – Emmának feltűnt, hogy bár Carlisle hangja végig nyugodt maradt, de semmi szívélyesség sem csendült meg benne.

-Mindenképpen – Laurent hangja Carlisleéhoz hasonlóan udvariasan csengett. Ezután néhány pillanatnyi hallgatás következett, mintha Laurent elgondolkodott volna valamin. – Bocsáss meg a tolakodásért, de szokatlan, hogy egy ilyen nagy klánnal találkozunk – szólalt meg végül a férfi.

-Igen, nem messze állandó lakhelyünk van – jegyezte meg Carlisle.

-Igazán? – Laurent hangjából még Emma emberi fülei is kihallották a meglepettséget.

-Miért nem jöttök el az otthonunkba, ahol kényelmesebben beszélgethetnénk? – felelte Carlisle és Emma előtt ebben a pillanatban világos lett, hogy a férfi a legkevésbé sem a nomádokkal szeretne udvarias lenni, hanem azt szeretné elérni, hogy különösebb feltűnés nélkül szétválhassanak.

-Ez igazán kellemesen hangzik – szólalta meg Laurent. – Tudjátok, hosszú ideje nem volt lehetőségünk tisztálkodni – a férfi kijelentése hatására Emmában az addig látott kép Laurentról valamennyire megváltozott, egy kissé koszosabb verzióra.

-Semmiség – Carlisle hangjából úgy hangzott, mintha a férfi mosolyogna, de Emma erősen kételkedett benne, hogy a férfi mosolya őszinte volt. – Ó, és szívesen vennénk, ha nem vadásznátok a közelben, mivel nem szeretnénk feltűnést kelteni az emberek között.

-Természetesen – felelte Laurent. – de egyébként is ettünk már Seattle közelében – tette hozzá a férfi, mire Emma érezte, hogy a félelem egy újabb hulláma vonulna keresztül rajta, ha Jasper hagyná.

-Majd mutatom az utat az otthonunhoz – ajánlotta fel Carlisle. - Jasper, Edward, ti addig elmehetnétek az autóhoz Bellával és Emmával – tette hozzá a férfi, mint egy mellékesen. De Emma tudta, hogy ez egy jelzés volt a számukra.

Emma már éppen készült volna, hogy végre megszabadul attól a bódult állapottól, amibe Jasper tette, amikor egyszerre, -anélkül is, hogy felnézett volna- érezte, hogy megfagyott körülöttük a levegő.