Emma és Jasper [Jasper Hale fanfiction]

41.- Baseball

Rosalie egy apró tisztáson parkolt le, ahol épp elfért a kocsija. Emma némileg értetlenül szállt ki a kocsiból, hogy szétnézzen a magas fákkal bekerített területen. Lehet, mégis úgy döntött, hogy megöl – futott át a gondolat Emma agyán a Rosalieval folytatott beszélgetésük ellenére. Emma szinte biztos volt benne, hogy ha Jasper nem tudta volna, hogy Rosalieval van, már rég elöntötte volna a pánik.

-Erre – Rosalie egy keskeny ösvény felé intett, amit Emma magától valószínűleg nem vett volna észre. Emma kissé tétovázva követte a lányt: még mindig úgy gondolta, hogy ez lenne a legmegfelelőbb hely egy gyilkosság elkövetéséhez.

De Emma gondolataival szemben Rosalie nem vetette rá magát, sőt, néhányszor még az ágakat is félrehajtotta a lány elől. Egy rövid séta után pedig Emma, Rosaliet követve, kilépett a fenyőfák közül, ahol, bár nem volt kimondottan sötét, a tisztásra kiérve a lánynak mégis kellett pár másodperc, mire a szeme hozzászokott a világossághoz. Emma szemének nem kellett több három másodpercnél, mire újra látott, Rosalie már nem volt mellette. Emma szétnézett és a tisztás túlsó végében észrevette, ahogy Rosalie éppen Emmett nyakába veti magát. Mellettük, valamivel távolabb két másik alak állt, és ha Emma kissé hunyorgott, ki tudta venni, hogy valószínűleg Esme és Carlisle azok. A tisztás közepén hirtelen megjelent Alice és Emma észrevette, hogy a lány egy óriási baseballpálya területét rajzolja fel éppen. Alice épp abban a másodpercben nézett fel, ahogy Emma tekintete ráesett és egy széles mosoly kíséretében vadul Emmának integetett. Emma -kissé tétován- visszaintegetett a lánynak. A következő pillanatban Alice újra eltűnt, azonban a földön különböző jelzések kezdtek megjelenni. Emma ebben a pillanatban jött rá, hogy Alice nem is tűnt el igazából – sőt, végig ott volt és a pálya kijelölésével foglalatoskodott, csupán olyan gyorsan mozgott, hogy Emma szeme nem érzékelte.

-Kellemesen utaztál? – a hang hatására Emma egy pillanatra összerezzent, de szinte azonnal el is mosolyodott.

-Rosalie nagyon rendes volt – felelte a lány, miközben megfordult, hogy Jasper szemébe nézzen, aki teljes baseball-felszerelésben állt előtte. A fiú elmosolyodott olyan mosollyal, amiben Emma felfedezni vélt némi megkönnyebbülést is. Jasper a következő pillanatban a jobb kezével a lány arcához nyúlt és óvatosan rásimította a tenyerét. Jasper tettének a hatására Emma kissé balra döntötte a fejét és a fiúra mosolygott. Erre Jasper is elmosolyodott azzal a szikrázó mosolyával, majd valami huncut fény csillant meg a szemében. A következő másodpercben Emma egy pillanat törtrészére az ajkain érezte a fiú száját – azonban, mire a lány egyet pislogott a fiú már újra az előző helyzetben állt. Jasper tettére Emma kihívóan felvonta a szemöldökét, mire Jasper ajkai közül kis nevetés hallatszott.

-Majdnem el is felejtettem – szólalt meg egyszerre Jasper még mindig mosolyogva, miközben egy sapkát húzott elő.

-Egy baseballsapka? – kérdezte Emma kissé hitetlenkedve, miközben a ruhadarab után nyúlt.

-Most már hivatalosan is a csapat teljes tagjának érezheted magad – válaszolta Jasper viccelődve, és -Emma mozdulatára oda sem figyelve- eligazgatta a sapkát a lány fején. Emma kissé a fiúra mosolygott.

A következő pillanatban kis szellő támadt, Jasper tekintetében pedig hirtelen valami megváltozott: eltűnt belőle a játékosság, a helyét valami elemi keménység vette át és már nem is a lányra figyelt, hanem egy pontra valahol mögöttük. Emma jókedve egy másodperc alatt váltott át aggódásba és már épp a pánik vette volna át a helyét, amikor egy elszáradt falevél hirtelen a fiú arcának repül. Jasper olyan gyorsan kapta el a falevelet, mielőtt az az arcához érhetett volna, hogy Emma nem látta. Jasper egy pillanatra úgy nézett a levélre, mintha most látna életében először ilyet.