Emma és Jasper [Jasper Hale fanfiction]

23.- Vihar

Vannak napok, amik csak azért indulnak tökéletesen, hogy aztán a lehető legrosszabb dolgok következzenek be. Ez a nap is ilyen volt.

Reggel Emma valami fényes villanásra ébredt és beletelt egy másodpercbe mire rájött, hogy a nap süt be az ablak és a függöny közötti résen. Ahogy elhúzta a függönyt, először furcsának tűnt az utca: bár az eget még mindig egy vékony felhőréteg takarta, mintha egy halványszürke szűrőt helyeztek volna az égre, a nap határozottan sütött a felhők fölött. Emma szélesen elmosolyodott és a szekrényéhez lépett. Rövid keresgélés után megtalálta, amit keresett: a kedvenc fehér színű, hosszúujjú pólóját, amin szolid fodrok voltak, és amit most egy fekete színű nadrággal és egy övvel párosított. Emma úgy érezte, szinte repül, ahogy lement a lépcsőn. A jókedve az apjának is feltűnt.

-Jó reggelt – köszönt az apja. – Jól nézel ma ki – tette hozzá, ahogy felnézett a laptopjából és egy kis mosolyt erőltetett magára.

-Valami gond van? – kérdezte Emma miközben egy pirítóst vett ki a tányérjára: az apja ma valahogy feszültnek tűnt.

-Még egy állattámadás történt - Emma apja fáradtan megdörzsölte a szemét - Bár ez másnak a területe, kértem pár szívességet néhány kollégámtól, hogy jelezzenek, ha történik ilyen és most szólt az egyikük. Amit nem értek, mert a víztesztek eredményei negatívak lettek.

-Lehet, valami új állatfaj – jegyezte meg Emma miközben megvonta a vállát.

-Lehet – az apja kissé elmosolyodott. – Valószínűleg mostanában nem fogunk az erdőbe menni egy ideig. És, ha lehet ne nagyon mászkálj egyedül – az apja hirtelen nagyon komolynak hangzott.

-Oké – Emma kicsit bólintott: ezt nem volt nehéz betartani, amúgy sem szokott egyedül mászkálni. Nem, mintha Forksban nagyon lett volna hova. – De ma gyalog akartam iskolába menni – mondta Emma kissé csalódottan: mindenképp ki akarta élvezni a szép időt, amíg tartott.

-Az nem gond, nem hiszem, hogy nap közben egy vadállat is a városba tévedne, amikor a legtöbb ember kinn van az utcán – felelte az apja, mire Emma szélesen elmosolyodott. A nap tényleg szinte tökéletesen indult.

*******

Emma a harmadik óra utáni szünetben a folyósó falának dőlt és félig lehunyt szemmel élvezte az ablakon átszűrődő napfény meleg sugarait. Már rövid ideje itt állt: eredetileg Isaackel a közös órájukra indultak, azonban a fiú megállt Maddievel beszélgetni, Emma pedig nem szeretett volna zavarni. A lány hirtelen egy nagy lökést érzett és hallotta, ahogy az eddig mellette levő táskájának a tartalma kiborul. Emma kinyitotta a szemét és meg sem lepődött, amikor nem messze tőle Laurent vette észre. Emma nagyot sóhajtott, majd Isaac felé pillantott: a fiú háttal állt neki és nagyon belemerült a beszélgetésbe: úgy tűnt nem vette észre, hogy mi történt, a többi diák pedig úgy döntött, hogy direkt figyelmen kívül hagyja. Emma lehajolt, hogy összeszedje a kiborult cuccait. Ne hagyd, hogy felhúzzon – mondta magának közben. – Ma ne.

A lány elég gyorsan összeszedte a dolgait miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni Laurent, aki a folyósó túlsó feléről figyelte a folyamatot. Csak, amikor felegyenesedett, Emma akkor vette észre elhűlve, hogy pár méterre tőle, a folyósó másik felén Lauren leguggol és felvesz a padlóról egy aranyan csillogó tárgyat- Adam öngyújtóját.

-Ezt keresed? – bár Lauren hangja kedvesnek tűnt, Emma meg mert volna rá esküdni, hogy kihallotta belőle a rosszindulatot.

-Igen, köszönöm – Emma határozottan a lány felé sétált, majd az öngyújtójáért nyúlt. Lauren azonban elhúzta a kezét.