Emma és Jasper [Jasper Hale fanfiction]

45.- Örökké

A másodpercmutató monoton kattogása egyszerre nyugtatta meg Jaspert és emlékeztette a keserű valóságra. A fiú egy sötét szobában ült Emma ágya mellett, és nem vette le a szemét a lányról. Emma egyenletesen lélegzett, és amikor Carlisle este megvizsgálta a lányt, azt mondta, hogy valószínűleg még pár napig eltart majd, mire felébred. Az óra tiktakkolása éppen ezért arra emlékeztette Jaspert, hogy egyre kevesebbet kell várnia arra, hogy Emma felébredjen. Ugyanakkor azt is eszébe juttatta a fiúnak, hogy ahogy múlnak a másodpercek, Emmának egyre kevesebb ideje van a földön.

A hold fénye egy pillanatra megvilágította Emma nyugodt arcát, és ahogy Jasper a lányra nézett, csak most vette észre, hogy milyen ritkán látta így: annak ellenére, hogy nem érezte Emma érzelmeit, meg mert volna rá esküdni, hogy a lány szinte sosem volt nyugodt, mintha mindig lett volna valami, ami feszültté teszi vagy zavarja.

De Emma most teljesen nyugodnak látszott és Jasper nem tudott nem arra gondolni, hogy ő az oka annak, amiért Emma nem ilyen többször. Hiába mondta a lány, hogy vele szeretne lenni, Jasper minden alkalommal, amikor együtt voltak, érezte, ahogy Emma teste elkezdi pumpálni az adrenalint, és a szívverése felgyorsul, ahogy a teste figyelmezteti a lányt a benne rejlő veszélyre.

Végül is megkaptam a méltó büntetésemet - gondolta a fiú, miközben a hold fényét lassan felváltották a hajnal első sugarai. – Amikor említettem a lehetőséget Emmának, hogy átváltoztatnám, az arckifejezéséből egyértelmű volt, hogy ő ezt nem szeretné, én pedig nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Így az egyetlen lehetőségem az maradt, hogy végig nézzem, ahogy lassan megöregszik, majd meghal. Ha csak meg nem un engem előbb - tette hozzá gondolatban keserűen Jasper, mivel eszébe jutott, hogy az emberek milyen gyorsan változnak. Bár Jasper eddig próbált nem gondolni arra, hogy mennyi ideje lehet Emmával, de most -talán az elmúlt napok eseményei miatt- a gondolatai szabadon csapongtak.

Talán nyolc év - döntött végül a fiú. – Esetleg kilenc vagy tíz. Akkorra Emma a húszas évei végén lesz, és rájön arra, hogy vannak dolgok, amiket én nem adhatok meg neki.

A családalapítás gondolatáról Jaspernek eszébe jutott Rosalie és az ő érzelmei: Jasper pontosan tudta, mennyire vágyik rá Rosalie, hogy gyereke legyen. Mielőtt Jasper találkozott a lánnyal, csak pár alkalommal érzett ilyen erős vágyódást.

Lehet, hogy inkább szerencsésnek kellene gondolnom magam, hogy most találkoztam Emmával – jutott eszébe egyszerre Jaspernek. – Mostanában az embereknek egyre később lesz családjuk, így több időm maradt Emmával. Ha csak száz évvel korábban találkozunk, már csak annak az időnek a töredéke jutott volna nekem vele, mint most.

Azonban ez sovány vigasznak bizonyult a fiú számára. A legjobb megoldás még mindig az lenne, ha Emma is átváltozna – gondolta Jasper. – Akkor mindig teljes biztonságban tudnám. Hátha Emma az elmúlt napok eseményei hatására majd meggondolja magát – bizakodott magában a fiú, azonban Jasper valahol mélyen érezte, hogy ez a bizalom nem teljesen őszinte.

Jasper egy pillanatra eltűnődött azon, hogy mit tett volna, ha James nem Bellát harapja meg, hanem Emmát. Vajon benne lett-e volna elég erő ahhoz, hogy kiszívja a mérget, vagy inkább hagyta volna, hogy Emma átváltozzon? A fiú szerencsésnek érezte magát, amikor nem tudott jobban belemélyedni a gondolataiba, mert egyszerre meghallotta Emma nevét.

-Emmaline Wright – a hang, ami kimondta a nevet, egy fiatal nőhöz tartozott és meglepően hasonlított Emmáéra, amiből Jasper arra következtetett, hogy valószínűleg Emma anyja lehet.

-Igen, nem rég hozták be – egy fiatal férfi hangja válaszolt, ami valószínűleg egy ápolóhoz tartozott. – A 042-es szobában van, azonnal mutatom, merre.