Chapter 8 (End)

242 22 7
                                    

Ahogy eljött a hétvége, Mirae szervezett egy összejövetelt kisebb bulit a csarnokba. Szóval végre nagyobb hely és több angyal, illetve ördög. Nekem viszont égett a fejem. Azt, hogy lefekszek-e Sunghoonnal azt át kellett volna gondolnom, hisz neki is hatalmas szárnyai lettek és a ruhái is változtak.

-Úristen, csak rejtsd már el. - húztam őket össze.

-Most szégyellsz? - fogott le kuncogva, míg én körülötte ugrándoztam, hogy eltűntessem a szint lépése jeleit.

-Nem, de kellemetlen a barátaim előtt, hogy tudni fogják, hogy lefeküdtünk.

-Angyalom, egy párkapcsolatban ez is benne van és segítenünk kell egymást. - egyből a fejébe léptem. "Be kéne fejeznem a dumálást, még a végén úgy tűnik, mintha csak azért feküdtem volna le vele." Megnyugodva mentem a barátaimhoz.

-Habcsók! - ölelt át Sunoo, egyből visszaöleltem és megsimogattam fejét. A többiek látták Sunghoon-t és megsem mukkantak. - Nem akarom tudni mi történt. - motyogta Sunoo, ahogy elengedett. Az ördögök felfogták a dolgot és sírva röhögtek Miraeval együtt. Jungwonra néztem, aki sokkolva kapkodta szemét.

-Ez nem az, aminek látszik. - mondtam.

-Nem húzod ki magad ebből. - mondta Sunghoon vigyorogva. Ránéztem és lehajtott fejjel kuncogtam.

-Ehhez mi mit fűzzünk hozzá? - kérdezte Jungwon barátnőjét.

-Minra, milyen volt? - kérdezte Ara. Az ördögöknek tetszett a megszólalás ezért még jobban felnevettek. Felmutattam a hüvelykujjam. - Wonnie, ne légy már ilyen öreges, mintha te ártatlan lennél. - Jungwon meg vakarta tarkóját, míg mi kinevettük.

-Saejin? - ültem le Sunoo mellé.

-Azt mondta nem jön. - mondta Ara.

-Beszéltem vele. - mondta Mirae. Nem sejtettem túl sok jót. De Sunoora nézve tudtam, hogy történt valami.

-Gumicuki, mi történt? - kérdeztem.

-Kicsit...összevesztünk. - hajtotta le fejét.

-Min? - simogattam meg hátát.

-Apróságon. Nem épp a legjobb formámban voltam, mikor odajött hozzám beszélgetni és nem kértem bocsánatot. - mondta. Ekkor mindenki elhallgatott, amiért felnéztünk. Saejin állt előttünk, Mirae által át alkotott ruhába, nem volt túl mutatós, de nem is az alap térdig érő fehér ruha. Heeseung füttyentett, majd ezt folytatta Sunghoon.

-Hé. - vágtam oldalba barátom.

-Nem úgy, csak megdícsértem. - mondta.

-És miért is dicsérgetsz más lányokat? - néztem rá szúrósan.

-Miért ölelgetsz más fiúkat? - nézett Sunoora. Elvigyorodtam.

-Saejin ülj le ide. - csúsztam arrébb, így Sunoo mellé került. Sunoo egyenesen a földet nézte pirosan és gondolkozott, hisz szemei jártak, hogy na most mi van. - Jó lett a ruhád. - mondtam Saejinnek.

-Köszönöm, Mirae csinálta. - mondta, majd Sunoora nézett, aki semmit nem vett észre. Saejin kérdően nézett rám.

-Sunoo-ya. Nem mondasz semmit? - kérdeztem vigyorogva.

-Mire? - kérdezte.

-Saejin ruhájára. - mosolyogtam.

-Nagyon...csinos. - mondta. Saejin nyelt, majd nagy nehezen kinyögött egy köszönöm-öt. - Saejin, sajnálom. Nem akartalak megbántani. Nem baj, ha velem vagy, tényleg bocsi. - nyögte ki Sunoo kerülve a szemkontaktust.

Irritating Little Devil [Sunghoon ff.] [Befejezett] Donde viven las historias. Descúbrelo ahora