Irritating Little Devil [Sunghoon ff.] [Befejezett]

Chapter 12

Hamar lejutottunk a földre. Először zavart, hogy gyengébbnek éreztem magam és a szárnyaim, de mostmár örömmel raktam le a lábaim a kemény talajra. Annyival másabb mint fent. Körülnézve pillantottam meg Jeongsung-ot és Rint. Sunghoon egyből megölelte őket. Ahogy később én is.

-Mehetünk? - kérdezte Jeongsung.

-Átkéne vennünk a szobát, n-nem? - zavarodtam össze.

-Nem kell. - karolt belém Sunghoon.

-Hallottam, hogy angyal vagy. Az elején nem hittem el! Igaz? Te jó ég még most sem hiszem el. Pedig láttam, hogy a semmiből jelentek meg. Uram ég. - áradozott Rin. Felkuncogtam.

-Igen, igaz. De tartsd a legnagyobb titokban, jó? - nyújtottam a kisujjam. Bólintotva össze akasztottuk az ujjaink és felkuncogtunk. - De most áruld el hova megyünk?

-Rin, nem mondhatod el neki. - fordult hátra Sunghoon.

-Jó. - forgatta meg szemit. - Elárulom, hogy nagy meglepetés és nemsoká ott vagyunk. Pár háznyira. - addig is beszélgettünk míg a fiúk elől ugyan ezt csinálták csak suttogva.

-Oh, ti itt laktok? - kérdeztem. Egy nagyobb fogadó előtt álltunk, de nem is. Olyan mint egy kisebb társasház.

-Nem. - rázta a fejét vigyorogva Rin.

-Akkor...? - néztem Sunghoonra.

-Ezt nektek vettem. - mondta Jeongsung. Kapkodtam a fejem.

-Mi? Tényleg? Ezt? - néztem Rinre. Bólogatott. - Ahh. - öleltem meg őket.

-Sunghoon, te csendbe vagy. - mondta Rin.

-Köszönöm. - mondta.

-Hálátlan ficsúr. - karolta át nyakát és kezdtek el birkózni a kanapén.

-Wow, gyönyörű. Szuper barátságos. - mondtam.

-Semmiség. De csak a kulcsot akartuk odaadni. Sunghoon tudott mindenről. - mondta Rin. - Ja és ez fontos. -adott egy zacskót. Belenéztem és mennyei étel illat áradt belőle. Újra megöleltem.

-Megígérem, ha visszaérünk fent a legboldogabb emberré teszlek, megvédelek a balszerencsétől titeket. - szórítottam meg. Felnevetett és anyásan megölelt. - Sunghoon olyan édi a barátnőd! Nem bírom elengedni.

-Na jó megyünk, mielőtt a lányok leszedhetetlenek lesznek egymásról és össze nőnek. - mondta Jeongsung. - Jó éjt. Csá. - ment ki rögtön.

-Jagiya, várj meg. - mondta Rin nevetve futva.

-Sziasztok. - mondtuk egyszerre és becsuktuk az ajtót.

-Újra kettesben. - ült le a kanapéra.

-Kérsz enni? - kérdeztem, a konyhát megtalálva.

-Igen. - mondta, de nem mozdult. Megterítettem, majd sóhajtva felhúztam.

-Na gyere. - mondtam.

-Tudod Rin főztjei milyen finomak? - kérdezte.

-Nem. Milyenek?

-Én se. Ritkán eszünk együtt. - nevetett. Szedett mindenből egy kicsit. Mosolyogva néztem, ahogy falánkkodik.
-Nem eszel? - kérdezte.

-De. - szedtem. Megkostólta az első falatot és fel kapta rám a fejét.

-Mi az? - kérdeztem. Szépen lassan gyűltek meg szemei könnyekkel és folytak végig gyönyörű arcán.

-Jól vagyok. Semmi vész, csak...Rin ugyan úgy főz mint...anya... - fakadt sírva.

-Ah.. - olvadtam el. Megöleltem. - A szüleidről sosem beszélsz.