Je suis tombé amoureux de toi [Draco Malfoy f.f. 18+]

7. FEJEZET

Olyan gyorsan itt lett a szombat, hogy szinte kettőt pislogtam, és már ott álltam remegve a szobámban. A férfi egész nap nem érkezett meg, így egy nagyon-nagyon kicsit kezdtem megnyugodni. Már éppen mentem volna csinálni a dolgomat, mikor hátulról valaki megmarkolta a csípőmet, mire úgy megijedtem, hogy felugrottam.

-- Ne félj babám, csak én vagyok! – vigyorgott az arcomba, mire elkezdtem hátrálni.

-- Hagyj, kérlek békén, bármit megteszek!

-- Ha azt hiszed, ilyen könnyen kicselezel, butább vagy, mint gondoltam.

Arcomon hangtalanul folyt le az első könnycsepp, a férfi pedig elindult felém. Megszorította a nyakamat, és a falnak szegezett.

-- Hogy én ezt mennyire fogom élvezni! – vigyorgott, mire kirázott a hideg.

-- Engedj el! – nyöszörögtem, de nem hatotta meg. – Engedj el, nem kapok levegőt! – kiáltottam rá, már amennyire tudtam.

Még jobban rámarkolt a nyakamra. Erősen támadta le ajkaimat, mire kedvem lett volna kiadni a gyomrom tartalmát.

-- Engedj el! Hagyj békén! – kiáltottam hisztérikusan. – Kérlek, akkor legalább ölj meg!

-- Ó édesem, te ma nem fogsz meghalni!

-- Ellenben veled! – hallottam meg azt a hangot, ami ebben a helyzetben a leggyönyörűbbnek tűnt.

Kérlelve néztem az ajtóban álló fiúra, mire az kivont pálcával elindult felénk.

-- Vedd le róla a mocskos kezdet! – mart bele Michael karjába, mire az ellökött, így nagy koppanással értem földet a padlón, és szembe fordult Dracoval.

-- Most kibaszottul megöllek! – vicsorgott a szőke, és bevert egyet az előtte állónak.

Míg azok ketten péppé verték egymást, én próbáltam magamba valami féle életet varázsolni, majd mikor ez sikerült, realizálta, hogy mi is történik. Michael volt alul, és az arcából folyt a vér, miközben próbálta lelökni magáról Dracot.

-- Elég! – kiáltottam rájuk. – Draco, meg fogod ölni!

Sikerült konkrétan letépnem a szőkét a férfiről, majd valahogy visszatartottam.

-- Malfoy állj le! – tartottam elé a kezemet, miközben pálcámmal Michaelre mutattam. – Takarodj innen, és meg ne lássalak többet, ÉRTETTED? – üvöltöttem a sötét hajúra.

Hevesen bólogatott, majd eltűnt a szobából.

-- Miért hagytad elmenni?! – Draco szeme vérben forgott a dühtől.

-- Mert ha megöljük, mi leszünk a hibásak! Ez az ember majdnem megmentette a szüleimet!

-- Jól vagy? – kérdezte egyel higgadtabb hangon.

-- Fogjuk rá. – vontam meg a vállaimat. – Köszönöm.

-- Undorító, ha ilyet tesznek egy nővel, ki a fasz volt ez?

-- Michael Roy. A szüleim egy jó barátja. Ő védelmezte őket két éven keresztül, miután megerőszakolt... – lesütöttem a szemeimet, mintha valami rosszat csináltam volna.

-- Ohh... Sajnálom. – nézett kedvesen a szemeimbe.

-- Már elfelejtettem, már amennyire ezt el lehet.

Végig néztem a fiún, és észrevettem egy-két sebet rajta.

-- Lekezelem a sérüléseidet, ha engeded.

Megvonta a vállait, majd ledobta magát az ágyamra.

-- Csak az arcodon, meg az öklödön van? – kérdeztem, miközben a fertőtlenítőt kerestem.

-- Nem. – válaszolta, mire hátra néztem, és láttam, hogy benéz az inge alá.

Megtaláltam, amit kerestem, elő vettem egy vattát, és visszasétáltam az ágyhoz.

-- Vedd le. – mutattam a felsőjére, majd nyomtam egy kis fertőtlenítőt a vattára.

Ahogy felnéztem azt hittem elájulok. Draco fedetlen felsőtesttel ült előttem, így jól megbámultam kidolgozott izmait.

Finoman puha bőréhez érintettem a fehér vattát, mire felszisszent.

-- Bocsánat. – néztem fel szürke szemeibe.

-- Tűröm a fájdalmat.

Elmosolyodtam, majd neki estem a kezén lévő sebeknek. Ahogy megfogtam a bal kezét felnéztem rá.

-- Szabad? – mutattam a sérült tetoválásra, ahol egy elég nagy vágás díszelgett.

-- Nem kell, az nem mostani.

-- Mi? Ezt te csináltad?

-- Meglehet. – vonta meg a vállait.

-- Mégis miért?

-- Azért, mert ettől baszódott el minden...

Lehajtotta a fejét, mire végig simítottam a karján. Felnézett rám, majd a karjára.

-- Soha senki nem ért hozzá. Túlságosan fájt ahhoz, hogy megengedjem bárkinek is.

-- Sajnálom. – biggyesztettem le az ajkaimat.

-- Nem kell, én döntöttem el, hogy hűséges kutyaként követem az apámat, úgyhogy megérdemlem.

-- Draco ezt senki nem érdemli meg!

Csak néztünk egymás szemébe, és ott, abban a percben mindent megértettem. Nem akarta megölni őket, kényszerítették rá. Én is így tettem volna a helyében.

-- Vigyázz Isabella, mert folyik a nyálad! – kiáltotta az ajtóból egy ismerős hang, mire oda néztem.