Je suis tombé amoureux de toi [Draco Malfoy f.f. 18+]

20. FEJEZET

Draco nagymamájával hamar jóba lettem, és rengeteget beszélgettem vele. A beszélgetéseink fő témája az unokája volt, és azt mondta, úgy véli, hogy Draco nagyon oda van értem.

Este a szőke mellkasán köröztem az ujjammal, miközben hallgattam a szuszogását. Mikor azt hittem elaludt lecsúsztam róla, majd elfordultam. Hirtelen egy kezet éreztem meg a hasamon, majd Draco nekem lökte a csípőjét, majd az egész felsőtestét.

-- Azt hittem alszol. – motyogtam, mire felnevetett.

-- Nem alszom.

-- Rájöttem.

-- Azon gondolkozom, hogy mennyire jóba lettél a nagyanyámmal.

-- Druella kedves nő. – vontam meg a vállaimat.

-- Csak néha idegesítő.

Elmosolyodtam, majd szembe fordultam vele.

-- Azt mondta, hogy oda meg vissza vagy értem.

-- És mennyire igaza van. – magához szorított, így élvezhettem a testéből áradó illatot.

-- Kérem az egyik pólódat. – morogtam a mellkasába.

-- Minek?

-- Abba szeretnék aludni.

-- Most?

-- Most.

A fiú azonnal kikelt az ágyból, majd a szekrényéhez sietett. Kikapott egy pólót, majd a kezembe nyomta.

Felálltam, majd teljesen megfeledkezve magamról, lekaptam a pólót, és felvettem a tőle kapott pólót. Ahogy visszanéztem az ágyra, rájöttem, hogy mit tettem.

-- Ó baszki... – dörzsöltem meg a homlokomat.

A fiú szemei majd kiestek a helyükről, miközben egy elég szembetűnő dudor volt a nadrágján.

-- Isabella... Ez...

-- Tudom, és bocsánat, nem tudom mi ütött belém...

-- Bassza meg, fasza... – nézett le a nadrágjára, mire elpirultam.

-- Kimenjek, kivered?

-- Nem kell, nincs baj. – vonta meg a vállait.

Visszadobtam magamat az ágyba, mire a fiú picit elhúzódott.

-- Álmos vagyok. – rántottam magamra a takarót.

-- Akkor aludjunk. – mosolygott. – Na, gyere! – széttárta a karjait, mire azonnal ráfeküdtem a mellkasára.

Még magyarázott valamit, de nem értettem, ugyanis konkrétan beájultam.

Reggel előbb keltem, mint Draco, így lementem a konyhába, és töltöttem magamnak kávét, majd felültem a bárszékre. Magányosan kortyolgattam a kávét, mikor Druella megjelent.

-- Na, mi van az unokámmal? – rám kacsintott, mire elmosolyodtam.

-- Nem sok minden. – vontam meg a vállaimat.

-- Nem baj, intézkedtem! – tapsikolt, mire felnéztem. – Karácsonyi parti!

-- Tessék?

-- Meghívtam pár ismerőst. Olyan régen láttam már a Weasley családot!

Majdnem kiköptem a kávét, majd köhögve néztem a nőre.

-- Jaj, hát te nem is tudtad? A Weasley családdal rokonságban állunk. A drága nővérkém egy Weasleyhez ment feleségül. – forgatta a szemeit.

-- Ezt nem gondoltam volna. És Draco miért utálja a saját unokatestvéreit?

-- Azért, mert mocskos árulók. – dobta le magát mellém az említett szőke. – Még az első varázslóháború idején úgy volt, hogy segítenek nekünk, de végül át álltak a télapó oldalára. – ő is töltött magának egy bögre kávét. – A nagypapa abban a háborúban halt meg, miattuk.

Nem nézett rám, csak maga elé bámult, és a bögrét szorongatta.

-- Sajnálom, nem tudtam. – megfogtam a szabad kezét, mire rám pillantott és elmosolyodott.

-- Ennyi a történet. Ezért nem csipázom annyira a vörös népet, de nyilván nem fogom meggyilkolni őket, ha belépnek ide. – vonta meg a vállait.

Druella csak bólogatott, majd a nyikorgó lépcső felé néztünk, ahonnan Narcissa lépkedett le.

-- Szervusz, anyám. – erőltetett mosolyt az arcára, majd meglepődve ölelte vissza a nőt, ai a nyakába borult.

-- Ne próbáld titkolni, hogy kerültél eddig! – mutogatott rá, mikor elengedte.

-- Bocsáss meg anyám, csak tudod kellett kis idő, mire feldolgoztam azt, hogy a házamban vagy.

Dracoval elfojtott röhögésbe kezdtünk, mire a két nő szúrósan nézett ránk.

-- Na, szerelmesek, ti csak ne kacarásszatok! Mi is tudnánk kacarászni rajtatok! – mutogatott ránk Narcissa.

-- Kikérem magamnak, mi csak barátok vagyunk! – szólalt meg mellettem a szőke, mire rámosolyogtam.

A két nő csak bólogatott,majd beszélgetve indultak meg a kertbe.