Je suis tombé amoureux de toi [Draco Malfoy f.f. 18+]

31. FEJEZET

Pár nappal később vagyunk, mikor is megrendezésre került az első kviddics meccs. Draco egész nap pörgött, még az öltözőbe is be kellett mennem, – Blaise utasítására – hogy lenyugtassam. A padon ültem, miközben a fiú átöltözött.

-- Minden rendben lesz. – simítottam végig a kézfejét, mire rám mosolygott.

-- Remélem. Nagyon régóta nem játszottam már közönség előtt, ellenféllel. – tördelte végig az ujjait.

Ahogy végig néztem az öltözőn, inkább lehajtottam a fejemet. Alapból nem jöhetnék ide be, ráadásul a legtöbb játékos több mint tizennégy éves, így a kviddics miatt igencsak formás izmokkal rendelkeznek.

-- Öltözz kicsit gyorsabban... – motyogtam az orrom alatt, mire a fiú felnevetett.

-- Csak nem megnéztél magadnak egy-két fiúkát? – nyúlt az állam alá, mire elmosolyodtam.

-- Nem, csak tudod túl sok a meztelen felsőtest, és ez zavarba ejtő.

-- Fiúk! – kiáltotta, mire mindenki felnézett. – Zavarba hoztátok a barátnőmet!

Az egész öltözőt beterítette a hahotázás, mire inkább lehajtottam a vörös fejemet. Draco felvette a pólóját, majd közvetlenül elém állt.

-- Egyel kevesebb dolog, amitől zavarba jöhetsz.

-- A te felsőtestedet éjjel-nappal nézegetném. – vigyorogtam, mire szájon csókolt.

-- Na, csapat! – tapsolt kettőt a - számomra ismeretlen - csapatkapitány. – Mindenki kész van? Remek. Tudjátok a feladatotokat, csak ügyesen. Nyerjünk egyet!

Mindenki egyetértésben volt, majd elkezdtek kifelé nyomulni.

-- Draco! – nyúltam a fiú után.

-- Hm? – fordult felém, már a seprűjét szorongatva.

-- Vigyázz magadra, kérlek. – fogtam meg a kezét, mire a homlokomra nyomott egy puszit.

-- Nem lesz baj, ígérem.

Csak némán bólintottam, majd elváltak útjaink. Én mentem a lelátóra, ők pedig be a pályára. Leültem Parkinson mellé, aki feltűnően feszült volt.

-- Ne idegeskedj, vigyáznak magukra az ökrök. – simítottam végig a vállát, mire elmosolyodott.

-- Ajánlom is! Kicsinálom mindkettőt, ha összetörik magukat! – húzta fel az orrát.

Egyetértően bólogattam egyet, majd az elhelyezkedő csapatra néztem. Madam Hoock bement a pálya közepére, elengedte a két gurkót, majd az aranycikeszt.

-- Sportszerű játékot várok el! Nincs pálca, hősködés és szabálytalanság! – kézbe vette a kvaffot, majd egy sípolás után feldobta.

Mindenki egyszerre iramodott meg, mire Draco kicsit fentebb szállt, és úgy nézte tovább a mecset.

-- Warringtonnál van a labda! – szólt a kommentátor, akit személy szerint nem ismertem. Míg Lee itt volt addig teljesen tisztában voltam mindennel, de miután ő elment, megzavarodtam. – A Mardekáré a pont!

A rajongók meg voltak őrülve. Mint mindig, most is táblákon voltak egyes csapattagok fejei, mire megforgattam a sok „szeretünk Draco" táblán. Hirtelen mindenki egyszerre sikított fel, mire oda néztem. Adrient levitte egy gurkó, és eszméletlenül zuhant a földre. Azonnal felrepült a tartalékhajtó, aki egy nagyjából negyedikes fiú lehetett.

Pansy ujjai már fehérek voltak, úgy szorította a padot, de én se voltam jobb. Draco kétségbeesetten nézett rám, majd hirtelen oldalra kapta a tekintetét, és megiramodott a cikesz után. Látszott a lehelete a hidegben, és folyamatosan gyorsította a seprűt. A Griffendéles mögötte volt, de nem érte utol. Hatalmas veszteség érte a Griffendél csapatát, mikor Harry kijelentette, hogy nem jön vissza a suliba. Az új fogó nagyon nyámnyila, és nem mer gyorsabban menni, mint egy elsős, aki először ül a seprűn.

Draco folyamatosan gyorsult, és most már az egyik kezét is kinyújtotta, de még mindig nem érte el. Valamit szorongatott, de nem az aranygolyót, hanem valószínűleg az egyik szárnyát, ugyanis egyszer a kis golyó elkezdett zuhanni, és a fiú idegesen fújtatott, majd eldobott valamit. Letépte szerencsétlen labda szárnyát. Zuhanórepülésben követte a tárgyat, majd a föld előtt egy méterrel felrántotta a seprűt, majd megállt.

-- Draco Malfoy elkapta a cikeszt! Győzött a Mardekár! – harsogta a kommentátor, mire konkrétan felvisítottam.

Pansyvel együtt tapsikoltunk, mint az őrültek, miközben a fiú a levegőbe emelte a sérült golyót, és vigyorgott, mint a vadalma. Mikor nem volt már akkora a hangzavar, megszólalt.

-- Egy kis figyelmet kérnék! – köszörülte meg a torkát, mire mindenki elhallgatott. – Úgy jöttem ma ki a boxból, hogy vagy meghalok, vagy lejáratom magam, de végül nem így lett. A játék első percében felállítottam magamnak egy cél, miszerint csak akkor tehetem meg azt, amit most megfogok, ha elkapom a cikeszt. – nevetett fel. – Isabella! Mióta rájöttünk az érzéseinkre, ezt meg akartam kérdezni, de gyáva voltam. Most már érzek magamban annyi potenciált, hogy meg merjem kérdezni. Lennél a barátnőm?

Hirtelen lefagytam, majd Pansyre néztem, aki sokat tudóan vigyorgott.

-- Te tudtad, hogy meg akarja kérdezni? – kaptam a szám elé a kezemet.

-- Persze, hogy tudtam, de válaszolj már neki, különben ide fagy!

-- Igen Draco, szíves örömest! – ugrottam fel a helyemről, mire a fiú megnyugodva sóhajtott egyet, majd két oldalról egy-egy szorítást éreztem meg a karomon, a következő másodpercben meg már a levegőben voltam. – Zambini, Pucey! – visítottam, mire felnevettek, majd konkrétan bele dobtak Draco ölébe.

Egy percre rendeznem kellett a légzésemet, majd a fiúra néztem.

-- Egész végig erre vártam, hogy végre megkérdezd. – vigyorogtam, mire nemes egyszerűséggel szájon csókolt.

A szurkolók és a két csapat meg volt őrülve. Mindenki tapsolt, és ujjongott. Dracoval összevigyorogtunk, majd a csapattal együtt beszálltunk a boxba, és a lábaim végre földet értek.