PlayBoysLove

2. Eli

Eli nem szerette a hazafelé vezető utat.

Nem mintha messze laktak volna az iskolától, csupán a téren kellett átkelni, befordulni a sarkon, és már ott is volt az E. A. Poe Streeten. De a buszmegálló pontosan az utcasarkon állt, ahol olyasvalakivel futhatott össze, akivel a legkevésbé sem akart, így Elinek nagy ívben ki kellett kerülnie, ahogy azt általában tette a problémáival.

A fiú felnézett az égre. Az szürke volt és egyöntetű, mint a festékes víz a pohárban. Február. Összehúzta magán a kardigánt, ami pont egy árnyalattal tért el a nadrágjától, és sietősebbre vette a lépteit. Nem akarta, hogy az eső az utcán találja őt.

Ezt a szakaszt utálta a legjobban. A tér túlságosan nyílt volt, és az utcájuk sarkán lévő ház rálógott, így bárki is állt a megállóban, láthatta őt, anélkül, hogy Eli észrevehette volna. Már csak pár méter, biztatta magát. Pár méter és befordulhatsz a sarkon.

Mikor azonban beért az utcába, magában káromkodott egyet. Ez nem az ő napja. Nem elég, hogy összevonták őket a fotográfiásokkal, még itt is bele kell futnia Alexbe?

A fiú a buszmegállóban állt, egyedül, nem volt vele az az idióta Matt Divinson. Türkizre festett hajába sötétkék csíkok is vegyültek, a fülében két fekete karika. Vékony, szürke pulóvere alól kilógott a bandás póló, egyenesszárú farmert viselt és vastag övet. Szokásos, fehér sportcipőjének orrával dobolt a földön. A fiú a telefonját bámulta, másik kezével fekete táskájának pántját birizgálta. Eli felismerte a testbeszédéből, hogy unatkozik. Ettől függetlenül pedig pontosan úgy nézett ki, mint azelőtt, hogy megszakadt köztük a kapcsolat.

Eli szívesen hitte volna azt, hogy Alexet ez nem érintette meg különösebben, de nyilvánvalóan látszott, hogy hiányzott a fiúnak. Szinte mindennap megpróbált beszélni Elivel, ám neki esze ágában sem volt újabb esélyt adni ennek a gyökérnek. Fürödjön csak nyugodtan önnön népszerűségében, élvezze a rivaldafényt. Úgyis nehezen ment neki, ha megpróbált törődni valakivel.

Alex ekkor felpillantott a mobiljából. Eli rögtön gyorsított a léptein, és befordult a sarkon, a táskája a lendülettől keményen a hátára huppant. Érezte magán Alex tekintetét. Egy része arra számított, hogy Alex utána kiált, de semmi sem történt. Már az utcájuk felénél járt, amikor elhaladt mellette a busz a megálló felé. Rendben, gondolta kissé nyugodtabban, Alex elment.

Bár sose jönne vissza.

Hazaérve Eli odaköszönt a szüleinek, majd felsietett a lépcsőn, egészen a padlásra vezető ajtóig. Innen egy újabb, rövidebb lépcsősort kellett megmászni, hogy a szobájához érjen. Elhaladt külön bejáratú fürdőszobája mellett, benyitott a direkt kopottasra festett ajtón, elfordította a kulcsot, majd a táskáját fáradtan a kovácsoltvas tartóra dobta.

Eli azután kapta meg a padlásteret, miután a húga kinőtte a szobáját, és Eliébe költözött. A fiú saját kezűleg újította fel és dekorálta ki, és mi tagadás, nagyon büszke volt az eredményre. A bútorok egy részét Eli készítette, bár a többségét különféle helyekről – garázsvásárokról, piacokról, régiségkereskedésekből – szerezte, majd átalakította és kifestette őket, hogy egy különleges, egyedi hangulatú szobát alakítson ki magának.

Eli, nem foglalkozva a geometriaházijával, a szoba hátsó végén álló festőállványához lépett. A kép ötlete már előző nap megfogalmazódott benne, de nem jutott idő arra, hogy elkezdje. Új vászont helyezett az állványra, majd előszedegette az ecseteit, a palettát és a festékeit a kézzel festett fiókokból. Kipillantott a tetőablakon, de még nem sötétedett be annyira, mint ahogy a képet tervezte, így kénytelen volt várni, hogy lássa, milyen színt ölt az ég estefelé. Ezután egy jó hét percébe került kikeverni azt az édes-szomorú sötétkéket, hogy megadja a kép alapját. Amíg az első réteg megszáradt, Eli a Freedom Square-t borító kockakövek kemény, szürke színét próbálta előteremteni, majd mikor elégedett lett az eredménnyel, egy adag sötétszürkét is belerakott, megadva ezzel az éjszakai hangulatot.