PlayBoysLove

19. Alex

            Alex Elire pillantott, barátja biztatóan bólintott. A fiú nyelt egyet és bekopogott Eve ajtaján.

– Szabad! – hallatszott ki a lány hangja. Alex benyitott. Eve a laptopjával a kezében ült a forgós székén, ide-oda lökve magát a lábával, a haját lazán felkontyolta. Amikor Alex belépett, felnézett és lehajtotta a laptop tetejét. Felvont szemöldökkel nézett a zavart fiúra.

– Julian szeretne mondani neked valamit – közölte Eli, mikor Alex nem szólalt meg, és oldalba bökte a fiút.

– Öhm, oké?

Eli kihátrált a helyiségből, kettesben hagyva Alexet és Eve-t.

Alex nem mert Eve szemébe nézni. A szakításuk óta nem beszélt a lánnyal négyszemközt. Már túlesett a többi exétől való bocsánatkérésen, és bár mindegyik alatt szörnyen szégyellte magát, most talán még inkább zavarban volt. A haját piszkálva próbálta legyűrni idegességét, miközben Eve némán nézett rá.

– Izé... Én csak szerettem volna bocsánatot kérni – szólalt meg végre. Sután hangzott, amit mondott. – Mindenért. Tudom, hogy ez nem kárpótol, és nem akarok kifogásokat keresni. Nagyon sajnálom. Hülyén viselkedtem és önző voltam. – A szöveg hasonlított arra, amit a legtöbb exének mondott, de mégsem ugyanaz. – Ha... Ha van valami, ami esetleg... Öhm...

Eve halkan kuncogni kezdett, aztán gyorsan megrázta a fejét. – Bocsi, nem rajtad nevetek – legyintett. – Csak mostanában mindenki bocsánatért esedezik nálam, előbb a bátyám és most te is... Olyan édesek vagytok, komolyan – mosolygott. – De nyugi, nem fogom leüvölteni a fejed. Ami történt, megtörtént, és amúgy is, én nem bánom, hogy jártam veled. Már rég túlléptem rajta.

Alex megkönnyebülten bólintott. Eve vigyorogva tette hozzá:

– Most fordult a kocka, jelenleg én vagyok az, aki örül, hogy te vagy a drága testvérkéjének első pasija. Eli boldognak tűnik, és te is. Jó, hogy egymásra találtatok. Harper mesélte, mennyit szenvedtetek. – Csodálkozást színlelve fonta karba a kezét. – Nem kibírhatatlan egyébként a bátyám? Nem hisztizik kicsit túl gyakran?

– Néha, de tudom kezelni – vigyorgott vissza Alex. A kínos hangulat egy csapásra feloldódott.

– Hé, az ugye megvan, hogy még mindig kibaszottul itt állok az ajtó előtt? – hallatszott be Eli hangja tompán a szobába., mire mindketten elnevették magukat.

– Nem irigyellek. – Eve kinyújtotta az öklét, Alex beleütött. Ez volt a pecsét, hogy barátok maradnak. Alex gyomrát melegség töltötte meg. Eve mosolygott és őszintén beszélt.

– Tudod, nem is értem, hogy Eli miért hisz gyerekesnek – vallotta be. – Esküszöm, még nálunk is érettebben viselkedsz.

– Ja, egy csomót treníroztam magam, hogy az a hülye felfogja végre, hogy nem vagyok kisgyerek. De látod, ehhez is te kellettél, hogy végre magába nézzen. Te meg Harper, ti jó hatással vagytok rá.

– Ezt örömmel hallom – kacsintott Alex. A háta mögött kinyílt az ajtó, Eli fapofával intett Alexnek. A fiú ismerte már annyira Elit, hogy kikövetkeztesse, a tekintete nagyjából ezt jelenthette: végeztetek már a kibeszélésemmel a hátam mögött, vagy szeretnétek még pár percig élcelődni?

– Ó, és Alex... Izé, Julian! – szólt Eve utána. Alex hátrafordult. – Védekezzetek, légyszi, nem akarok még nagynéni lenni.

Alex gyorsan lezárta a képzelete csatornáit. Eli bemutatott a húgának, aki röhögve viszonozta a gesztust. Barátja felhúzta Alexet az emeletre, aztán egészen addig játszotta a sértődöttet, míg Alex meg nem elégelte és hátulról át nem ölelte a fiút. Ekkor Eli végre ellazult és mosolyogva hagyta, hogy Alex szorongassa.