PlayBoysLove

4. Eli

Eli felpakolt egy tálcára egy pulykás szendvicset, egy tálka csokiskekszet, öntött egy pohár vizet, és egy darabig elszórakozott azzal, hogy virágformába hajtogatta a szalvétát. Felfelé indult volna, a szobájába, de a lépcsőn majdnem összeütközött Eve-el.

– Bocsi – kerülte ki a húga. A lány intett a kanapén üldögélő anyjuknak. – Akkor elmentem. Tizenegyre itthon vagyok.

– Álljon meg a menet – tette le a tálcát a lépcsőre Eli – Hová készülsz?

Eve csípőre tette a kezét. Egy fehér blúzt és farmert viselt, a csuklóján karkötők csörögtek, a vállán fekete táska lógott. Eve nagyon szép lány volt, és Eli tudta jól, hogy ezt nem csak ő látja.

– Az egyik osztálytársam meghívott magukhoz. És nem, Eli – szegezte rá Eve az ujját –, nem tilthatod meg, hogy elmenjek.

– Kik lesznek ott egyáltalán?

– Az osztálytársaim, és pár külsős.

– És gondolom, nem ismered őket.

– Tudok vigyázni magamra, oké?

– Eve, én csak nem akarom, hogy bármi bajod essen...

– Persze, de nem kértem, hogy vigyázz rám, kösz. Nem vagyok óvodás. Viszlát – fordult sarkon a lány, és mielőtt Eli utánaszólhatott volna, kilépett a bejárati ajtón.

– Hogy engedheted el? – fordult az anyjához felháborodva Eli.

– Nyugodj meg. Elég nagy ahhoz, hogy elmehessen a barátaival szórakozni egy kicsit. Ezt már számtalanszor megbeszéltük. – A nő felvonta a szemöldökét. – Vagy még mindig az Alex-ügy böki a csőrödet?

Eli felkapta a tálcáját és szó nélkül felment a padlásra.

Az arca kifejezéstelennek látszott az ablak visszatükröződésében, de valójában forrt benne az indulat. Tény, hogy Eve okos, és magától nem menne bele minden hülyeségbe – legalábbis Eli nagyon remélte, hogy így van –, de ez egyáltalán nem rajta múlik. És ha baja esik, ha valami részeg fasz kikezd vele?!

Eli szülei nagyjából tisztában voltak az Alexet és Evet érintő dologgal – jól ismerték a fiút, aki már előkészítő óta Eli legjobb és egyetlen barátjának számított –, és tudták azt is, hogy a húgát mindig is féltő Eli azóta még jobban aggódik a lányért. Ők is jobban tennék, ha nem engednének meg neki mindent. Nem akarta, hogy Eve-nek megint csalódnia kelljen, hogy valaki megint kihasználja aztán pedig cserben hagyja.

Eli alapvetően elég nyugodt ember volt, de a húga könnyen ki tudta hozni a sodrából. Közel álltak egymáshoz, ám Eve, ahogy kamaszodott, egyre inkább visszautasította a bátyját. Eli ezt nem értette. Senki nem fogja fel, hogy ő csak jót akar?

Eli el akarta terelni a gondolatait. Gondolta, hogy olvas egy kicsit vagy valami, de igazából nem fűlött hozzá a foga. Leült az ablakkal szemben, egy kis sámlira. Arra a szekrényére, amin a varrógépét, belül pedig az anyagait és a cérnáit tartotta, letette a tálcát. Körbenézett a szobájában, de csak az elkezdett festményt (elment az ihlete) és a házi feladatait (fúj) látta. Furcsállta, hogy nem tudja elfoglalni magát. Régebben soha nem akadt gondja ezzel. Ha unatkozott, csak felhívta Alexet, aki mindig kapható volt egy kis kártyázásra vagy beszélgetésre. Eli egyedül Alexet viselte el maga mellett huzamosabb ideig, sőt, a fiú még arra is rá tudta venni Elit, hogy kimenjenek a St Bonifatius Parkba, vagy a tengerpartra. Alexszel mindegy, mit csinált, az sosem volt unalmas.

Eli a körmét a tenyerébe vájta, hogy észhez térítse magát. Ha továbbra is így gondolkodik, sosem lesz képes túllépni rajta. Alex nem hiányzik neki és pont. Megvan ő egyedül is. Jobb magányosnak, de őszintének lenni, mint hogy egy boldog hazugságban éljen.