PlayBoysLove

21. Alex

Ha az ember Southcoastban lakik, a tenger előbb vagy utóbb, de szerves része lesz az életének.

A város déli sávját só- és halszag lengte be. A helyi újságban szinte minden nap lehoztak valami halászattal kapcsolatos hírt, hiszen rengetegen éltek ebből, s majdhogynem nem lehetett olyan családot találni, aminek nem volt rendszeres tápláléka a hal. A tengerparton egymást érték a turistákat kiszolgáló, különféle halspecialitásokat kínáló éttermek.

A strandot viszont gyakorlatilag csakis a helyiek használták. Köszönhetően a tengeráramlásoknak, Anglia, és a város fekvésének, a víz egész évben hűvös maradt. Alex a családi nyaralásokkor szinte meg is lepődött a puha homokos tengerpartokon, ahol színes törölközőkön heverésztek az emberek, a víz pedig kellemesen majdnem-langyos és kristálytiszta volt, és a halacskák vidáman fickándoztak az ember lába körül... Ugyanis a southcoast-i tengerpart egészen máshogy festett. A partot sok helyen kikövezték, máshol apró kavicsok borították, beljebb pedig egész nagy sziklákat lehetett találni a víz alatt. Az ezekhez csapódó hullámok hangja messze elhallatszott. Halak természetesen a fő halászterületeken kívül is éltek, de valamivel beljebb, és Alex tapasztalatai szerint szürkék, nagyok és barátságtalanok voltak. A víz sötéten és vadul hullámzott. A helyi szülők előszeretettel riogatták gyermekeiket azzal, hogy észre sem veszik, és máris kisodorja őket a nyílt tengerre, aztán legfeljebb Franciaországban látják újra a szárazföldet. A part mentén csak egy-két csendesebb, védettebb szakasz akadt, ahol a strandok alakultak ki.

A lakosok ehhez már hozzászoktak. Még Eli is, hiába volt Eli, minden különösebb gond nélkül ereszkedett be a május végén 21-22 fokos vízbe.

– Húú – sziszegett a fiú, ahogy a hirtelen mélyülő meder miatt alig pár lépés múlva a mellkasáig elöntötte a víz (és Alex le merte volna fogadni, hogy még így is lábujjhegyen áll). – De rég fürödtem már így.

Alex könnyedén evezett a karjaival, élvezte a nyakán és vállán átcsapó, errefelé kisebb hullámokat, miközben a lábujjaival pár lecsiszolódott élű kőbe kapaszkodott.

Harper még a fiúknál is gyorsabban merült bele a vízbe. Azonnal nagy levegőt vett, aztán egy fél perc múlva nevetve bukott fel, a hajából kutyamód rázva ki a vízcseppeket.

– Na, ne fröcskölj...! – kezdte Eli, de Alexnek és Harpernek csak egy közös pillantás kellett, és már nyomták is le a tiltakozó fiút a víz alá. Eli vizet köpve a szájából, totálisan elázva egyenesedett fel, és azzal mozdulattal Alex arcába fröcskölte a vizet.

Alex prüszkölve-vigyorogva viszonozta a dolgot. Élvezte, hogy végre újra a tengerben lehet, ráadásul velük.

– Asszem, el fogok süllyedni – csapkodott a karjával Harper. Hah, a kis százhatvanpár centis – gondolta önelégülten Alex a maga száznyolcvanjával. Azért persze felajánlotta Harpernek, hogy megtartja – aminek a vége az lett, hogy a lány Alex nyakában ült, Eli meg csak úgy odaúszott hozzá, és a lábait Alex dereka köré fonva, koalamód rácsimpaszkodott. Csupasz bőre hideg volt, de puha, ahogy Alexhez ért.

– Menjünk beljebb! – indítványozta Harper, a lábával megveregetve Alex mellkasát.

– Azt hiszed, meg tudok így mozdulni?! Úgy érzem magam, mint egy apa két engedetlen gyerekkel – forgatta meg Alex a szemét vigyorogva.

– O-ó, csak nem daddykinken töröd a fejed? Szegény Eli.

– Ehh?

– Eszedbe se jusson – morogta Eli, mire a másik kettő felnevetett.