PlayBoysLove

12. Eli

            Hazaérve Eli bekuckózott a szobája legmélyére, az anyagos szekrénye mellé. Csak a színesceruzakészletét és egy rajztömböt vitt magával. A telefonját kikapcsolta, és az ágya fölötti számtalan kis fiók egyikébe rejtette, biztos, ami biztos. Most még véletlenül sem akart Harperrel, ne adj isten Alexszel beszélni.

Ahogy a fiú keze meglódult a papíron, úgy megindultak a gondolatai is. Szimplán ostoba volt, hogy belement a találkozóba, erre nincs mentség. Ahogy rájött, hogy Harper átvágta, haza kellett volna jönnie. De nem, Eli megint bedőlt Alexnek.

Ahogy a fejében újra és újra végigpörgette a beszélgetésüket, annál biztosabb lett abban, hogy Alex nem feltétlenül csak a barátságukat akarja visszaépíteni. Amint Eli idáig jutott a gondolataiban, kis híján hangosan is felhorkant. Na persze. A fiú volt a legheteróbb valaki, akit Eli ismert. Azt nyilván nem tudta, hogy ő épp ellenkezőleg van ezzel, de nem tartotta fontosnak közölni ezt a környezetével. Főleg nem Alexszel. Mielőtt túlgondolja a dolgokat.

Mégis, zavarban volt, nyilvánvalóan izgult, ráadásul elhívta Elit sétálni – kettesben. Eli megriadt a helyzettől, és kapásból visszautasította Alexet, aztán hazamenekült. Pedig lehet, hogy mégis maradnia kellett volna...

Idióta, hülye fasz.

Ilyen könnyen elfelejtetted, mit tett a húgoddal?

Bár Eve valószínűleg már túllépett a dolgon.

Persze, gondolod te. Mi van, ha mélyebben sérült, mint hiszed?

Alex vagy Eve?

Nem lehet választani.

Amúgy is barátnője van.

BarátNŐje.

És emlékszel a szüleire.

A fiú ráfókuszált a kezében tartott rajzlapra, és elfintorodott. Az emberábrázolás közel sem ment neki olyan jól, mint a tájképek, de az arc így is jól kivehető volt: vékony ajkak, hosszú, kecses orr, egyenes arcél, mandulavágású szem – és persze a kék minden árnyalatában pompázó, félhosszú haj. Elinek sikerült még öntudatlanul is Alexet lerajzolnia.

Már majdnem lendületből széttépte a papírt, aztán valami hirtelen ötlettől vezérelve mégis meggondolta magát és az egyik fiókjába csúsztatta a füzetet. Ideje valamit kezdenie is magával.

Eli kinyújtózott, aztán a festőállványhoz lépett, és elővett egy vásznat, ami már régóta az ágya mögött hevert. Az esti Freedom Square-t ábrázoló, félkész festmény volt az. Most Eli végre némi motivációt kapott a folytatáshoz. Drappot, feketét, ezüstösen csillogó cementszürkét, homokszínt és némi pirosat vett elő vagy kevert ki, s nekiállt lefesteni a tér másik oldalán álló Becky's Bakeryt. Éjszaka lévén nem rajzolt vendégeket, de úgy festette, hogy pár asztallapon megcsillanjon a hold ezüstös fénye. Különösképp egyen, ami legközelebb állt a bejárathoz.

*

Elit nem hagyták aludni a gondolatai.

Mikor berendezte a szobáját, az ágya és a két tetőablak közé egy-egy szekrényt tett. Nem szerette, ha reggel az első napsugarak közvetlenül a szemébe sütnek. Most viszont megbánta a döntést. Utálta tanácstalanul bámulni a plafont, az éjszakai égbolt legalább változékonyabb nála.

A gondolatai szabadon cikáztak, újra és újra visszatértek egy bizonyos kék hajú fiúhoz. Alex tényleg szerelmes lenne belé? Így, éjszaka már nem is tűnt akkora ostobaságnak. Eli eljátszott a gondolattal, hogy a fiú bevallja neki az érzéseit – mit csinálna? Hülyeség ezen gondolkoznia, mikor ki tudja, mi az igazság. De tegyük fel. Csak tegyük fel, hogy Eli is valamiért viszonozná. Ami persze lehetetlen, mert Eve, mert barátok voltak, mert fogalma sincs, hogy kell szerelmesnek lenni. Mert csak egy tinédzser, akit utálnak a hormonjai, és elérik, hogy egyáltalán felvetődjön benne ez a kérdés.

Nem.

Eli tudta, hogy ő mindig őszinte önmagával. Ergo, mivel ki tudta jelenteni, hogy nem, az nemet jelent. Az érzéseket könnyű kontrollálni, ő márpedig nem fog belezúgni Alexander Plure-ba. Pont.

Elinek elege lett a plafonból, kikászálódott az ágyból, papucsba bújt és a szoba másik végébe csoszogott, oda, ahol a festőállványa is állt. Maga alá húzta a kis székét, és az ablak felé fordult. A varrógépe picit bezavart a kilátásba, így Eli arrébb tolta és kibámult az éjszakába.

Az ég sötét volt, de nem tintafekete. Inkább olyan, mintha kék bársonnyal borították volna be Southcoastot. Csak egy-két, különösen fényes csillagot látott, a többit elnyomták az éles fényű, narancssárga utcai lámpák. Az ezüstfehér égitestek Eliben azt az érzést keltették, mintha kis tűk szúrták át volna a bársonyt. Egy fél emelettel lejjebb villanyvezeték himbálózott a szélben.

Különben is, nagyon fura lenne vele járni. Eli még sosem járt senkivel. Nem is csókolózott. Tulajdonképpen egész idáig a szerelmi élete egy szép, kerek nulla volt. Nem mintha aromantikus lett volna, vagy ilyesmi, egyszerűen így alakult. Senki sem akadt, aki komolyabban felkeltette volna az érdeklődését és viszont. Bezzeg Alexnek tizenhat éves koruk óta folyton tetszett valaki – mindig csakis lányok.

Eli felsóhajtott. Abban a reményben ült le ide, hogy az éjszaka látványa segít elterelni a gondolatait, erre megint Alex jár az eszében. Hogy a kurva anyját annak a fiúnak, hogy nem hagy nyugtot Elinek!

Eli mérgesen lehúzta a redőnyt és visszamászott az ágyába. Fél tizenkettő is elmúlt már. Hunyorogva lépett be az Instagramjába, gondolván, rendbe teszi egy kicsit a feedjét, de persze rögtön érkezett egy értesítés Alextől, a fiú megint lájkolt egy régebbi bejegyzést. Eli végül úgy szundított el, hogy Alex profilját nézegette, felidézve a posztjaihoz kapcsolódó emlékeket. Emiatt álmában is Alexet kergette, hogy mondja már el végre, mit is érez és mi is történik kettejük között pontosan.

*

– Eliii! – Harper integetett neki, ahogy a fiú, Eve nyomában, belépett az iskola épületébe. A húga felvonta a szemöldökét, aztán intett Elinek, és elment megkeresni a barátait.

Eli odalépett Harperhez. – 'Reggelt. – Rá akart kérdezni, mi is volt az a tegnapi, de a lány megelőzte.

– Neked is. Figyu, az a helyzet, hogy izé, gondolkodtam: lenne kedved eljönni velünk a Teens' Festivalra?

– Kit takar a velünk? – Elinek lett volna egy tippje.

– Alex és én. Tudom, hogy nem vagytok jóban – és amúgy bocsánat a tegnapért, Alex elég dühös volt miatta, nem gondoltam át – de hátha elviselitek egymást. Veled is szeretnék közös programot, de nem akarok kettészakadni, nincs sok koncert, ami érdekelne – magyarázta a lány, ahogy elindultak az iskola felé.

– Nem is tudom. – Eli a bőrtáskája vállpántját piszkálgatta. – Az efféle zajos események nem a kedvenceim.

– Naa, légyszi!

Eli felsóhajtott. – Miért akarsz ennyire elrángatni engem is? Ugye nem megint Alex miatt?

– Dehogy is – legyintett Harper. – Jó, talán egy picit. De a fesztivált még a bimbózó kapcsolatotok miatt sem hagynám ki. Azért akarom, hogy elgyere, mert a barátom vagy.

Eli mellkasát melegség öntötte el. – Tényleg? Na és Alex, nem lesz féltékeny?

– Miért kéne? És igen, tényleg. Miért vagy úgy meglepve? – nevetett Harper.

– Hát mert a barátnője közeli kapcsolatot ápol egy másik fiúval.

– Ó, mi már régóta nem járunk!

– Várj, mi? – bámult rá Eli. Ezek szerint...? – De én azt hittem...

– Barátok vagyunk, de semmi több.

Oh.

Eli az ajkába harapva kényszerítette magát, hogy ne kezdjen rögtön kombinálni.