Az új tanár | bang chan ff. ✔

🐺 24. 🐺

Reggel fáradtan keltem. Sajnos a mai éjjelem nem volt a legjobb. Össze-vissza forgolódtam és idegeskedtem. Jihyunnal nem beszéltem sokáig, elmeséltem neki a délutánomat, amit már Channel tölthettem, és ő is elmesélte, hogy mit csinált a nap hátralévő részében, utána elköszöntünk egymástól.

– Seo el fogsz késni! - nyitott be anya a szobámba és felkapcsolta a villanyt.

Fejem automatikusan elfordítottam, majd hunyorogva felkeltem az ágyamban. Vártam öt percig, hogy egy kicsit észheztérjek, aztán kinéztem az ablakomon. Kint még sötét volt, és egy mozgás sem volt az utcákon.

Miután elkészültem ránéztem az órámra. Elkéstem. Nagyszerű. És az első óra Channel van. Mégjobb. Gyorsan írtam neki egy üzenetet, hogy csak elkéstem és legjobb barátnőmnek is írtam, bár ő szerintem rájött magától is.

– Viszont.. - gondolkodtam hangosan. – Lehet be sem megyek, és ma megbeszélem a srácokkal, hogy el-e jönnének.

Igen, tudom, ha valaki meglátna biztosan azt gondolná elment az eszem, hogy magamban beszélek, de hát minden ember szokott. Ugye???

Gyorsan felhívtam Felixet, de azonnal ki is nyomta. Pár perc múlva jött is a fiútól egy üzenet:

,,Jézusom Seo órán vagyok basszameg. Mit akarsz?" – írta.

Hát kösz, ez kedves volt tőle. Elkezdtem írni, hogy mit szólna hozzá, ha ma elmennék a házhoz, gondolom ma is ott lesznek és megbeszélem velük Chan szülinapi buliját.

,,Sajnos most egyikőnk sem ér rá. Vagyis de. Minho igen."

Na mégjobb. Pont ő? Aki a háta közepére sem kíván minket??

Végül elrendeztem magamban úgy, hogy Minho az egyetlen reményem, bár tudtam előre mit fog mondani. Mese nincs megkell próbálnom.
Miután Lix megadta Minho lakcímét elmentem arra a helyre, és először félve, de kopogtam egyet. Kis idő után lépteket hallottam közeledni, majd mikor kinyílt a bejárati ajtó egy vizes hajú Minhot láttam magam előtt, aki nem igazán örült nekem.

– Mit keresel te itt? Egyáltalán honnan tudod, hogy hol lakom? Ő mondta el??

– Először is neked is szia. Másodszor pedig nem Chantől tudom, hanem Felixtől. Beszélni szeretnék veled.

Minho megforgatta a szemeit és már mondani szeretett volna valamit, de megelőztem.

– Figyelj, tudom, hogy nem bírsz, tudom, hogy nem bírod Chant, de segítened kell nekem. Bemehetek?

Minho beengedett, és leültünk a kanapéra egymással szemben.

– Előre szólok szeretném, ha végig hallgatnál. Nem akarom, hogy beleszólj abba, amit mondani akarok. Oké? - Minho csak bólintott, én pedig folytattam. – Rendben. Tehát az lenne a dolog, hogy ugye Chan szülinapja nemsoká itt van.. - kezdtem bele a nagy ötletembe, ami lehet vagy remélem végre kibékítí őket. Minho arcáról nem olvastam le semmit. Szinte üres tekintettel figyelte amit mondok. – Mit mondasz? Eljönnétek? - bár tudtam a választ, de azért reménykedtem benne.

– Most erre mit mondjak? Azt gondolod olyan kurva könnyű ez? Az a baj, hogy nem ismered Chant annyira, hogy tudd ez nem működne. Channek dührohamai vannak, amit valamikor képtelen kontrolálni. Ilyenkor vagy ököllel beleüt a falba, vagy egy embert üt meg. Azért csodálkozok, hogy téged még nem bántott.

Hirtelen nem tudtam mit mondani. Chan még soha nem beszélt erről, de azt már mondta, hogy megváltozott.

– Amikor a háznál voltunk te magad is láthattad. Nem akarom, hogy ez megint megtörténjen.

– Nekem azt mondta megváltozott. És hiszek neki. - mondtam, de Minho csak nevetni kezdett.

– Nekünk is pontosan ezt mondta. Eltelt pár hét megint idegbajos lett. Kiabált, nem lehetett hozzászólni. Ha pedig hozzászóltál, akkor te voltál a bűnös és meg voltál verve. Ezért mondta neked Felix, és mi is, hogy szakítanod kell vele. Ez az ember veszélyes.

– Nem! Nem veszélyes. Az a baj, hogy még nem láttátok őt úgy, hogy velem van. Amikor kettesben vagyunk más.

– Na persze.

– Nem hiszed el? Rendben, akkor gyertek el Chan szülinapjára és meglátod. Minho nézz a szemembe. - kértem a fiút, aki időközben a padlót kezdte el bámulni. – Egy utolsó esélyt adjatok neki. Eljöttök, ha jól fogjátok magatokat érezni, akkor újra nyolcan lesztek legjobb barátok, ha pedig nem, akkor békén hagylak és megigérem soha többet nem látsz engem és Chant sem. Így jó?

– Rendben. - mondta pár perc gondolkodás után.

– De kérlek hallgass a szívedre, és ha élvezni fogod Chan társaságát akkor engedj ennek az érzésnek, mert hidd el ő neki sem jó így. Csak én vagyok ott neki perpillanat, és szeretném ha ez megváltozna. Tudom, hogy boldog, mert szinte mindig a elmondja mennyire szeret, és mennyire örül annak, hogy ott vagyok neki, de abban is biztos vagyok, hogy a legjobb barátai is hiányoznak neki. Úgyhogy gyertek el mind a heten. - mosolyogtam rá.

Minho bólintott egyet, majd hirtelen felszólalt.

– Tudod.. nem is vagy te olyan amilyennek gondoltalak amikor először beszéltem veled.

– Azt a dolgot nagyon megbántam. Ha tehetném visszacsinálnám. Nem volt szép tőlem. Bocsánat.

– Sajnos a múltat nem lehet vissza csinálni. Ami megtörtént az megtörtént. Ne lovagolj rajta, inkább gondolj Chan születésnapjára ami nemsoká itt van. - mondta.

– Igaz. Igazad van. És köszönöm.

Minho halványan elmosolyodott, majd szónélkül becsukta előttem a bejárati ajtót. Hát valami nem változik.

***

Mikor hazaértem a telefonom megállás nélkül rezgett a sok üzenet miatt. És az összes Chantől jött. El sem tudtam képzelni mi lehet ilyen fontos, amikor olvasni kezdtem őket.

Az összes üzenet abból állt merre vagyok, miért nem jöttem be suliba, jól-e vagyok és társai. Aztán már egy kicsit másabb stílusban írta le őket. Visszaírtam neki, hogy neharagudjon, de el kellett intéznem valamit. Vártam egy kicsit, de nem érkezett válasz. Helyette csengettek.

Lementem az előszobába, kinyitottam az ajtót és megláttam magam előtt Chant, aki majd' kicsattant a dühtől. Lehet Minhonak tényleg igaza van és Chan valójában nem is változott meg?