Az új tanár | bang chan ff. ✔

🐺 8. 🐺

Reggel arra keltem fel, hogy barátom nincs mellettem, majd hirtelen bejött valaki a szobába. Ő volt az. Minden bizonnyal a fürdőből jött mert haja csupavíz volt, derekára pedig csak egy szál törölközőt csavart. Nem vette észre, hogy fent vagyok, ami jó, mert így nyugodtan nézhettem amint ő felöltözik. Viszont egy valamivel még mindig nem tudok betelni. Az pedig a jól kidolgozott felsőteste. A hatalmas vállai, a bicepszei, a mellkasa és a kockahasa. Életemben nem láttam még senkinek sem ilyen felsőtestet. Büszke voltam rá, hogy őt mondhatom a barátomnak. És nem csak a teste miatt, hanem úgy minden miatt. Ahogy bánik velem, nem erőszakoskodik, nem kiabál velem, nem úgy viselkedik velem, mint egy darab ronggyal. Fogalmam nincs, hogy Channek volt-e valakije előttem -bár biztos volt-, mert ha volt, akkor az a csaj élete végéig bánni fogja, mert soha nem fog mégegy ilyen pasit találni magának, mint Chan. Erre a nyakam rámerem tenni.

Mikor Chan felöltözött, kiment a szobából, én pedig felültem, és gondolkodni kezdtem. Mondjam el anyáéknak vagy ne? Nem tudom, mert ha elmondom tuti nem fog nekik tetszeni, meg tuti azzal jönnének, hogy Chan állásával játszunk. Ami valljuk be igaz, de eddig a suliból senki nem tud róla Jihyunon kívül.
Nem tudom mit tegyek. Bujkálni sem szeretnék, viszont Chant sem szeretném elveszíteni. Fogalmam nincs mi legyen. Igaz, azt mondtam majd akkor elmondom nekik, ha kijártam a sulit, viszont biztos vagyok benne, hogy ezidő alatt lebuknánk. Mindegy, nem akartam vele foglalkozni, majd ahogy alakulnak a dolgok.
Nagyot sóhajtva léptem ki a szobából, majd a konyha fele vettem az irányt, ahonnan finom illatok jöttek ki. Ha minden igaz Chan tojást sütött. Mivel még mindig azt hitte alszom ezért mögélopakodtam és hálulról álöleltem, mire ő egy kicsit megrezzent.

- Naa, csaknem megijedtél? - mosolyogtam.

- Nem!

- Aha, persze. Nehazudj éreztem, hogy megijedtél.

- Jó akkor megijedtem. - fordult felém, hogy adjon egy jóreggelt puszit. - Mikor keltél?

- Szerencsére volt lehetőségem végignézni ahogy bejössz vizes hajjal, egy szál törölközőbe a szobába átöltözni.

- Te kis rafinált miért nem szóltál, hogy fent vagy?

- Nem akartalak megzavarni. - nevettem el magam, mire Chan is nevetni kezdett. - Oké, gyorsan én is lefürdök, aztán jövök.

- Mehetek én is?

- Nem, te a reggelit csináld. - parancsoltam rá.

A fürdőszobában a kiszívott nyakamra néztem. Borzalmasan látszódik, és valószinüleg holnapra sem fog elmúlni. Valamit kell vele csinálnom, mert ha apuék meglássák neken annyi.
Gyorsan megendtem a csapot, beállítottam magamnak a vizet és hagytam, hogy a jó meleg víz mind az arcomba menjen. Jó érzés volt, és fel is frissültem tőle.

Mikor kész lettem, magamköré tekertem az egyik törölközőt és néztem magam a tükörbe.

- Hogy lehetek ennyire csúnya? - kérdeztem meg, leginkább magamtól, majd láttam, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja, és Chan jön be rajta, aki csúnyán néz rám.

- Életem te vagy a leggyönyörűbb lány akit valaha megismertem. - puszilta meg vizes vállam. - Nekem mindig is csodálatos maradsz. Hisz nem véletlenül szerettem beléd. És nem véletlenül vagyok veled. Hidd el, gyönyörű vagy. Úgy ahogy vagy! - nézett rám a tükörből.

- Szeretlek. - mondtam, majd lesütöttem szemeim, mert éreztem, hogy mindjárt sírok.

- Mi a baj? - fordított magával szembe.

- Semmi, csak.. csak annyira jól estek ezek amiket mondtál, hogy ezt hozta ki belőlem.

- Jaaaj életem, ha kell minden percben ezt fogom neked mondani, de kérlek ne hidd azt magadról. Rendbe?

- Rendbe.

- Szeretlek baba.

- Én is szeretlek manó. Amúgy a reggelivel mi van?

- Már kész. Majd ha elkészültél gyere le, biztos éhes vagy.

- Hát egy ilyen kemény éjszaka után az is vagyok. - nevettem el magam, utánam pedig ő is, majd magamrahagyott.
Gyorsan felöltöztem, és megtöröltem a hajam és úgy hagytam. Nem akartam Chant megváratni, szóval hagytam, hogy így száradjon meg.
Mikor a konyhába mentem Chan már ott ült az asztalnál és telefonozott, vagyis inkább egy kutyáról nézett videót.

- Kié ez a kutyus? - néztem a kijelzőre, mire Chan megtörölte szemeit.

- Kutyám, Berry.

- És most hol van?

- Ausztráliában. - mondta. Szomorúnak tűnt, borzasztóan szomorúnak.

- Életeeem. - öleltem át. - Biztosan majd meglátogathatod őt. Majd amikor szünet lesz a suliba, elmész Ausztráliába hozzá.

- Mindenképp, de akkor jössz velem.

Én? Ausztráliában? Már előre félek tőle.

- Nem biztos, hogy el fogok tudni menni majd veled. Anyáék.. hát..

- Oh, rendben. De ez még nem most lesz, lehet csak decemberben megyek ki, még szeptember van. Addig csak veled leszek.

- Ennek igazán örülök. - mondtam mosolyogva, majd hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Anya volt az. - Ne, csak ezt ne. - fogtam a fejem.

- Miaz? - kérdezte Chan.

- Anyu az. Basszus nem merem felvenni.

- Vedd fel, nem lesz semmi baj.

Mély levegő után felvettem és beleszóltam.

- Seo hol vagy? Miért nem vagy itthon? Jihyunnál vagy? - kérdezte a telefonba. - Kérlek válaszolj nekem.

- Öhm.. egyik haveromnál vagyok. - mondtam, közbe figyeltem Chant, aki ezután egy kicsit elszomorodott.

- Haver? Mégis milyen haver?

- Anya nem számít. Nem úgy volt, hogy holnap délután jöttök haza? - tereltem a témát.

- Apád megunta. De figyelj csak..

- Anya mennem kell, megjött a pizza. Szia, szeretlek. - találtam ki valamit, amit remélhetőleg elhisz, majd lettettem a telefont.

Chan, mint aki csalódott valakiben úgy nézett rám. Én pedig lesütöttem a szemem, mert ha találkozna a tekintetünk tuti elbőgném magam.

- Haver? Én csak egy haver vagyok a számodra?

- Tudod, hogy nem úgy értettem.

- Nekem ez mégis szarul esett. Seo te vagy az életem értelme, senkit sem szerettem ennyire, mint téged. Már az első pillanattól fogva, mikor bementem az osztályba tetszettél. Minden áldott nap örömmel járok be dolgozni, tanítom a tornát. Miattad, mert annak örülök a legjobban, ha látlak. Erre azt mondod anyádnak, hogy egy havernál vagy?

Szavai úgy vágtak belém, mintha késsel döfték volna át szívemet. Borzasztóan nagy lelkifuldolásom lett attól amit mondtam anyának.

- Tudod mit? - mondtam hirtelen, majd Chan rám nézett. - Szerintem én.. én most hazamegyek, és gondolkodom azon el-e mondjam nekik, vagy csak anyának.

- Rendben, de akkor mindenképp hívj fel, hogy mit mondtak. Szeretném hallani a véleményüket erről.

- Jólvan. - mondtam, majd odamentem hozzá. - Neharagudj.

- Én nem haragszom baba, csak fájt, hogy ezt mondtad neki, de haragudni nem haragszok. Rád? Ugyan.. soha nem tudnák rád haragudni.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek. - mondta, majd megcsókolt. - Viszont akkor menj, és gondolt át, aztán majd hívj.

- Mindenképp.

Gyorsan összeszedtem a ruháimat, majd bepakoltam őket a táskámba. Még mielőtt elmentem volna gyorsan adtam egy puszit ajkaira, amit ő viszonzott is aztán elmentem.

Borzasztóan féltem, mindenem remegett, és nem tudtam mi vár majd rám otthon. Esetleg kiabálni fognak velem? Vagy csak azt fogják mondani, máskor hívjam fel őket és kérdezzem meg tőluk el-e mehetek? Nem tudom. Vagy, ha megkérdezik milyen havernál voltam, akkor mit mondok nekik? Remélem, mielőtt hazaérek ki tudok találni valamit.