Az új tanár | bang chan ff. ✔

🐺 30. 🐺

-,,Hol találkozzunk?"

- ,,A parkban. Fél 1-re legyél ott. Várni fogok rád. Szeretlek!"

Úgy is volt. Fél 1-re oda értem, de Chant sehol sem találtam. Már egy kicsit kezdtem félni, hogy mi van, ha Chan mégsem jött el, de aztán azonnal el hesegettem ezt a gondolatot, mert ő nem ilyen. Tehát vártam, majd hirtelen két kar ölelte át derekamat. Egy kicsit megugrottam, viszont miután megérteztem a jól ismert illatot megnyugodtam.

- Hol voltál? Azt írtad várni fogsz rám, már kezdtem félni.

- De hisz itt voltam, csak nem láttál a sötétség miatt.

Chan adott egy puszit és mégszorosabban ölelt magához. Azt kívántam bár meglehetne állítani az időt, bár így maradnánk örökre, de tudom ez képtelenség. Csak azt remélem senki nem lát meg minket. Lehet fél 1 múlt, de ettől függetlenül megláthat minket valaki, sosem lehet tudni.

Chan leült az egyik hideg padra, én pedig az ölébe. Olyan jó érzés volt végre karjai közt lenni. Biztonságban éreztem magam. Míg egyik kezével derekam ölelte, másikkal hátam simogatta, én pedig ráhajtottam fejem a vállára.

- Hogy vagy? - kérdezte, mire felkaptam a fejem és a szemeibe néztem.

Chan nem tűnt boldognak, láttam a szemein, hogy szenved. Lehet most mosolygott, és örült nekem, de legbelül nem volt az, és megszakadt a szívem.

- Inkább te hogy vagy.

- Én? - kérdezte, mire csak bólogattam. - Hát.. minden szar. Az iskola.. a kollégáim és kolléganőim már nem olyanok velem, mint az elején. Úgy érzem magam, mintha ki lennék közösítve, ha elhaladok mellettük azonnal elhallgatnak és a talajt bámulják. Szerintem tudnak valamit Seo. Lehet valaki elkotyogta nekik, vagy én nem is tudom..

Chan össze volt zavarodva, folyamatosan azt mondta valami nincs rendben a többi tanárral. Aztán elkezdett agyalni, elkezdte túlgondolni a dolgokat, hogy mi van, ha megtudták a tanárok... nem. Szerintem nem. Mert akkor velem is másmilyenek lennének szerintem.

- Chan, nyugi. Nem tudták meg. Hidd el nekem.

- Miből gondolod?

- Mert akkor szerintem velem is így viselkednének. Sőt az egyik tanár tuti megkérdezte volna tőlem, mert gyűlöl. Egyszer szándékosan megalázott az osztály előtt, de ez most lényegtelen. A lényeg, hogy nemhiszem, hogy tudnak a viszonyunkról.

- De én ezt már nem bírom. Nagyon rossz. Úgy érzem nem bírom már sokáig.

- Baby ki kell tartani ameddig csak lehet. Már csak pár hónap. Ezt még te mondtad, emlékszel?

Mostmár kezdtem nagyon megijedni. Láttam rajta, hogy nincs jól, de hogy ennyire? Nagyon túlgondolja a dolgokat, és persze pont most nem lehetek mellette... viszont eszembe jutott valami, ami esetleg felvidíthatja.

- Képzeld! Este egy kicsit civakodtam anyáékkal, majd anya feljött a szobámba, és mondta többé nem szólnak bele a kapcsolatunkba. Ez jó nem?

- De, de ez jó. Nagyon jó.

Láttam rajta, hogy egy kicsit vidámabb, majd utána újra szomorú lett. Annyira megszakadt a szívem, hogy kicsordult egy könnycsepp, de azonnal le töröltem. Erősnek kell lennem Chan előtt, és lelket kell öntenem belé.

- Azon gondolkodtam - szólalt meg vegül. -, hogy ha nem lesz jobb a helyzet, és nem fogom magam jól érezni, akkor felmondok. Nem akarok egy olyan társaságban dolgozni, amiben nem érzem jól magam.

- Nézd Chan, ez a te döntésed. Valószínüleg én is ezt tenném, amit te, de először derítsd ki miért ilyenek. Esetleg beszélj az igazgatóval, hátha tud segíteni. Bár én tudnék segíteni valahogy..

- Nekem az is elég, hogy meghallgatsz. - mondta, majd megcsókolt. - De te hogy vagy? Erre még mindig nem kaptam választ.

- Voltam már jobban is. Jelenleg jól vagyok, mert veled lehetek, de amúgy nem. Akkora bennem az üresség nélküked, hogy el sem tudod képzelni. Nagyon hiányzol. Hiányzik, hogy szünetekben bemenjek az irodádba.. hiányzik az, hogy suli után átmegyek hozzád, hiányzik az ölelésed, a csókjaid, a hangod, az illatod... minden ami te vagy hiányzik.

- Hidd el életem nekem is hiányzol. Viszont... lehet nem kell várnunk addig amíg kijárod a sulit. ‐ mondta hirtelen.

- Tessék? Ez most mit akar jelenteni? - kérdeztem.

- Későre jár. Ideje hazamenni. - terelte a szót, viszont valóban késő volt. Fél 3 volt. Hogy fogok reggel felkelni?

- De mondd el miért nem kell várnunk addig.

- Haza kísérlek, oké?

Chan folyamatosan terelte a szót, én pedig nagyon kíváncsi voltam. A házunk előtt megcsókolt - mint pár órával ezelőtt -, most is magához húzott derekamnál fogva.

- Chan kérlek mondd el mit tervezel.

- Ez még sajnos titok, de ne félj hamarosan megtudod.

Majd hirtelen eszembe jutott, amit a parkban mondott.

- Chan! Ugye nem azt tervezed, amit a parkban mondtál?

- Nem, de nem mondom el, legyen az meglepetés. - mondta, majd még egyszer megcsókolt, végül elment.

Nagyon reméltem, hogy Chan nem csinál őrültséget.