Az új tanár | bang chan ff. ✔

🐺 20. 🐺

Volt itt sírás rívás, verekedés, veszekedés és még sorohalnám micsoda.

Miután Chan és Felix újra találkoztak, Chan bement a házba ahol azonnal engem kezdtek el okolni, főleg Minho, aki szerint én felhívtam Chant, és ide hívtam. De ez természetesen nem így történt. Chan nem tehet semmiről. Véletlenül jött ide.

Miután Jeongin szószerint odafutott az idősebbhez, aki a lendülettől majdnem hátfaesett, Minho szószerint elrángatta tőle és megparancsolta neki ne merjen Chan közelébe menni. Channek ez természetesen nem tetszett, és verekedni kezdtek. Hyunjin és Felix választotta szét őket.

- Mi a picsa bajod van neked Minho? - köpte felé a kérdést Chan.

- Mi nincs, Chan? Minek vagy itt? A barátnőd volt az mi?

- Már mondtam, hogy nem én voltam. Látom, hogy utálsz, de miért kell ez? Miért nem tudtok normálisan megegyezni és kibékülni? Minho kérlek. - néztem rá könnyes szemmel.

Minho hátrébb lépett, majd nevetni kezdett, és megszólalt. Csak rontott a helyzeten.

- És mondd csak Seo.. - nézett rám - Képes lennél vele szakítani, ha velünk újra jóban lesz? Ebben álapodtunk meg nem?

Chan azonnal rám nézett. Csalódottnak tűnt és dühösnek. Én lefagyva álltam a srácok előtt, akik magyarázatot vártak tőlem. Nem tudtam mit mondani. Nem jött ki egy hang se számon. Csak a földet bámulva hagytam, hogy könnyeim lehuljanak a talaljra. Féltem, hogy ha megszólalok csak rontok a helyzeten.

- Nem hallom. Seo? Nem ezt beszéltük meg?

- Baba ugye nem? - hallottam meg Chan kéttségbeesett hangját. Nem tudtam ránézni. Képtelen voltam rá. Csak bólogattam. Nem akartam neki ezt elmondani, vagyis nem most. De Minho mindent elszúrt.

Ezután Chan fogta magát és elment. Reflexből elálltam útját. Ahogy megláttam arcát mégjobban sírki kezdtem. Szeme tele volt könnyel és szomorúsággal. Tudtam mire gondol. Nem akarta elhinni, nem hitt a fülének, hogy tényleg ezt mertem volna tenni.

- Miért? - kérdezte hallkan.

- Kérlek menjünk hozzád, és elmagyarázok mindent. Kérlek!

Chan nem szívesen szerette volna, de bólintott.

Chanhez érve mindketten leültünk a kanapéra és mesélni kezdtem. Elmondtam neki mindent. Azt, hogy felhívtam Felixet, majd a házhoz mentünk, ahol mindenki más ott volt. Csak miatta szerettem volna ezt, mert látni lehet rajta mennyire megviseli a tény, amiért nincs jóba a srácokkal. És ezért gondoltam erre, hogy hátha megtudnak egyezni. Szerintem, ha Minho nincs, akkor a többiek belemennének. Még azok is, akik nem tették fel a kezüket. Sőt én biztos vagyok benne, hogy Minho miatt nem tették fel. Mert féltek.

- Seo.. figyelj. Én már nem tudom mit higgyek. Nem tudom mit mondjak. Nekem ez iszonyatosan fáj. Én értem, hogy miattam szeretted volna ezt, de hogy szakítanál velem azért hogy újra jóba legyek velük?

- Azért mert ők azt szerették volna, ha szétmennénk. Tudod, hogy szerintük nem vagy jó ember. Vagyis leginkább csak Minho szerint, de akkor is.

- És miért hallgatsz rájuk? Miért nem hallgatsz a szívedre? Amit te érzel, amit te szeretnél. Miért olyanokra hallgatsz, akiket ma láttál először? Én ezt nem értem. Azt hittem szeretsz.

- Én nagyon szeretlek téged. Komolyan. De azt szeretném, ha boldog lennél.

- Miből gondolod, hogy nem vagyok az? Attól mert a gyerekkori barátaimmal nem beszélek, a szerelmemmel mindennap. - mondta, de egy kis gondolkodás után folytatta. - Vagyis..

- Vagyis? - kérdeztem félve.

- Seo - fogta meg kezem - Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?

Bólintottam.

- De mégis most csalódtam benned. Szerintem adhatnánk magunknak egy kis időt. Nekem ezt fel kell dolgoznom. Nem gondoltam volna ezt, hogy erre képes lennél. Sajnálom.

Chan szavai szinte lyukat fúrtak mellkasomban. Most én voltam az, aki nem hitt a fülének. Megint lefagytam. Még szerencse, hogy ülőhelyzetben vagyok, mert ha állnák már rég a földreestem volna.

- T-te most szakítani szeretnél velem?

- Nem szakítani szeretnék. Nekem kell egy kis szünet. Gondolkodnom kell. Neharagudj. - sütötte le szemeit, majd pár könnycsepp esett rá nadrágjára.

- Azt szerentém, ha most hazamennél és átgondolnád a hallottakat. Hidd el én sem így szerettem volna, de most nem tudom mit érzek. Szeretlek, de szükségem van egy kis időre.

- Rendben. - álltam fel mellőle. - Ha döntöttél tudod hol találsz.

Chan még utoljára megcsókolt, majd elhagytam a házát.
Miután elmentem könnyeim megállás nélkül folytak végig arcomon. Páran rám pillantottak és jól megnéztek amiert sírtam, de nem érdekelt. Átkoztam magam, amiért végül ilyen ötletem támadt. És Minhot is, aki szándékosan tett egy lapáttal a tűzre. Utáltam őt. Pedig azt hittem kedves, és rendes srác, de tévedtem.

Hazafele felhívtam Jihyunt és elmentem hozzá, majd mesélni kezdtem mindent. Elejétől a végéig.
Megállás nélkül sírtam.

Bárcsak visszacsinálhatnék mindent. De sajnos ez nem az a film, ahol egy csettintésre visszaáll minden a normális kerékvágásba.. Itt mostmár csak abban kell bíznom Channek jót fog tenni egy kis idő, és eldönti mit szeretne.

Hali!
2 nappal ezelőtt köszöntem meg nektek az 1,7K-t, most a 1,83K-t szeretném. Fantasztikusak vagytok. Köszönöm!!🤍🤍