Az új tanár | bang chan ff. ✔

🐺 22. 🐺

(18+)

*2 nappal később*

Hétfő van, ami azt jelenti végre láthatom őt. Suliba menet úgy éreztem magam, mint az elején. Ideges voltam, izgultam, a szívem ezerrel vert. És ráadásul nemsoká itt az október, Chan szülinapja. Szeretnék neki tervezni egy jó születésnapi bulit. Valami olyat, amire mindig fog emlékezni. Arra is gondoltam már, hogy meghívnám a srácokat, de nemhiszem, hogy Chan örülne nekik azokután. Mindegy, majd lesz valami.

– Seo? Itt vagy? - kérdezte Jihyun.

– Oh, bocs csak elgondolkodtam egy kicsit.

– Észrevettem.

Amikor beértünk az iskolába azonnal az osztályba igyekeztem barátnőmmel.

– Kész a házid? - kérdeztem, mire Jihyun csak egy ,,ó a francba" félét molyogott, én pedig elővéve a matekfüzetem, mosolyogva oda adtam neki. – Tessék, másold le. - ültem le mellé.

– Nagyon köszi Seo. Mire mennék nélküled.

Miután Jihyun gyorsan lemásolta, visszaadta a füzetet és vartuk a tanárt, de a tanár sehol. Majd az osztályfőnökünk jött be és mondta előrehozták a tornaórát, tehát menjünk le a tornaterembe Mr.Bang-hez. Jihyun ezután mérgelődni kezdett, hogy ha tudta volna, akkor nem írja le a házit. Ezen én csak elnevettem magam.

Az öltözőbe mindenki átvette a tornaruháját. Senki nem beszélt a másikkal, nem szekáltak minket a lányok. Rájuk sem lehetett ismerni. Fura volt, de annál inkább megörültem neki.

A tornateremben, Chan már ott várt ránk. Mindenki illedelmesen köszönt neki, mikor szeme megállapodott rajtam ejtett egy halvány mosolyt aztán nekem is köszönt. Hogy mennyire jöttem zavarba? Nagyon. Nagyon-nagyon.

Futottunk pár kört, majd nyújtottunk. Utána szabadfoglalkozás volt. A fiúk bementek az edzőterembe edzeni a többi lánnyal együtt. Én pedig ott maradtam Jihyunnal és kitaláltuk, hogy tollasozni fogunk. Vagyis tollasoztunk volna, ha Jihyun tudott volna játszani.
Nem találta el a ladbát, nem tudta visszaütni, ide-oda futkosott. Végül megelégelte és mérgesen földhözvágta az ütőt.

– Én ezt nem játszom! Ez egy hülyeség! Inkább kosarazom.

– Egyedül? - nevettem fel.

– Igen! - ezután fogta magát és otthagyott.

Biztos voltam benne, hogy Chan miatt csinálta. Jihyun tényleg nem tudott játszani, viszont ilyenkor kitalált volna valami mást, amit együtt csinálhattunk volna. Viszont most nem így volt.

Jihyun kijött egy kosárlabdával a kezében a kisebb helységből, ahol mindenféle labdák vannak berakva, majd kosarazni kezdett. Ez sem ment neki, de ezt nem adta fel. Próbálkozott tovább.

– Játszunk? - jött oda hozzám valaki, így kizökkentett bambulásomból. Chan volt az.

– Ha szeretnél, akkor játszhatunk. - mondtam.

Chan átment a háló másik felére, felvette a földön heverő ütőt, majd biccentett egyet, jelezve, hogy kezdhetjük a játékot.

Kicsit zavarbaejtő volt vele játszani. Főleg tíz perc után. Az izzadságtól haja homlokára tapadt, nyaka pedig csillogott. Nyelvét kiöltve koncentrált, hogy találja el a labdát. Aztán amikor visszaütött, most én voltam az, aki sajnos nem találta el így nem tudta visszaütni az előtte álló fiúnak.

– A francba. Bocs.

– Ugyan, baba semmi baj. - mondta, de azonnal meg is bánta. – Mármint..