Az új tanár | bang chan ff. ✔

🐺 26. 🐺

~ Chan szemszögéből ~

Mivel fogalmam nincs hova kell készülődnöm, ezért azt sem tudtam mit vegyek fel. Több, mint 20 percig álltam a szekrényem előtt és erősen törtem azon a fejem, hogy mit vegyek fel. Végül a választásom egy ingre és egy fekete nadrágra esett. Miután kész voltam belenéztem a tükörbe és gondolkodni kezdtem. Vajon Seo miért mondta azt, hogy készüljek el? Egyáltalán tudja, hogy ma van a szülinapom? Biztos tudja, akkor nem kért volna erre.

A hajamat elnézve úgy döntöttem kivasalom és hátrazselézem, így sokkal jobban szeretem a hajamat, igaz nem szoktam sokszor kivasalni, de azért így mégis sokkal jobb.

Örültem ennek, de közben tartottam is tőle. Mi van, ha rosszul sülnek el a dolgok? Mi van, ha megint ideges leszek? Nem akarom, hogy Seo így lásson engem. Megint.

Mikor tényleg elkészültem, írtam barátnőmnek egy üzenetet, hogy kész vagyok. Nem sokkal később nyitódott a bejárati ajtó, de Seo nem volt egyedül. Minho állt mögötte. Összehúztam szemöldököm és kérdőn ránéztem szerelmemre.

– Ő meg mit keres itt? - tettem fel a legelső kérdést, ami eszembejutott.

– Gyere velünk. - mosolygott rám barátnőm.

Nem tudtam mi történik, de belementem. Kint beszálltunk az autóba és egy nagyon ismerős helyre mentünk. Ahoz a bizonyos házhoz. Ahogy megláttam a régi házat, amibe anno többet voltunk, mint otthon összeszorult a szívem. Az összes emlék egyenként tépte fel a sebeket, és lelkiismeret-fuldolásom támadt az akkori énem miatt. Megszerettem volna Minhot kérni, hogy vigyen haza, de mikor megállt az autó és Seo rám nézett azokkal a csodálatos barna íriszeivel, nem jött ki egy hang sem számból.

– Remélem tetszeni fog. - mondta, mikor már az ajtó előtt álltunk.

Mikor bementünk mindenki egyszerre kiáltotta el magát, hogy "Boldog szülinapot hyung!". Körbenéztem és az eszem megállt. Mindenhol díszek, lufik, konfettik voltak, az asztal is meg volt terítve.. álmomban sem gondoltam volna ezt.

– Boldog szülinapot szerelmem. - karolta át nyakam Seo. Automatikusan derekára fogtam és úgy húztam közelebb magamhoz egy csókra.

– Ezt mind te csináltad?

– Volt pár segítségem. - nézett a srácokra, akik őszintén boldognak tűntek. – Itt az ideje új lappal kezdeni, nem gondolod?

Miután ránéztem a srácokra, akiken tényleg látni lehetett azt az örömöt, amit akkor, szemem megtelt könnyel és hálás voltam, hogy lehet kapok még egy esélyt arra, hogy helyre hozzam a barátságunkat. Tudom nem lesz könnyű, de próbálkozni fogok és ami ennél is fontosabb próbálni fogom uralni a haragom, hogy képes legyek megálljt parancsolni magamnak. Talán még nem merem magamnak sem bevallani, de ettől félek a legjobban.

– Chan, boldog szülinapot. - jött oda hozzánk Minho, aki át adott egy kis dobozt, amiben egy fekete meleg pulcsi volt.

– Woow Minho, köszönöm. - mondtam őszintén.

– Tudom nagyon régóta vágytál ilyen pulcsira. Gondoltam miért ne kaphatnád meg, hisz szülinapod van.

– De mégis hogy..?

– Hát volt egy kis segítségem. - nézett rá a mellettem álló lányra.

– Tényleg köszönöm. És neked is baba.

– Ugyan már, semmiség. Na de most megyek Minhoval a tortáért, addig érezzétek jól magatokat.

Miután felvágtuk a tortát és ettünk belőle, a srácok táncolni mentek, Seo összeszedte a koszos tányérokat és elvitte a konyhába. Én pedig Minhoval ültem a kanapén és néztük a srácokat ahogy hülyéskednek. Persze én barátnőmet is figyeltem, aki felénk nézett és mikor észrevette, hogy őt nézem elmosolyodott. Sok mindent köszönhetek neki. Ha ő nincs akkor ez sincs. Muszáj vagyok neki ezt meghálálni valahogy.

– Hyung. - szólított a mellettem ülő fiú.

– Igen?

– Lenne kedved beszélgetni egy kicsit?

– Persze, de akkor menjünk ki.

Miután kimentünk az udvarra, és leültünk a lépcsőfokra beszélgetni kezdtünk.

– Figyelj sajnálom azt a múltkori dolgot. Nem szabadott volna azt csinálnom, amit csináltam. Csak annyira fájt, hogy akit egykor a legjobb barátomnak hívtam, szinte már a testvéremnek így ellenünk szegült. Tudom, nem te voltál a hibás, nem mindenki tudja kezelni a dührohamait, de Chan.. mi volt az oka, hogy akkor ennyire megváltoztál? Volt, hogy tehekig nem láttunk, aztán mikor felbukkantál mintha kicseréltek volna, és akkor kezdődött minden.

Ahogy Minho mesélte újra feljöttek bennem az akkor emlékek. Amikor hirtelen, egyről a kettőre megváltoztam. Őszintén még nekem is furcsa volt.

– Sajnos ez olyan dolog, amiről nem beszélhetek. Meg már amúgy sem mostani. Azóta mindenki jól van, csak én nem. Az a sok idegeskedés, dührohamok nagyon rátettek egy lapáttal. Próbáltam uralni magam, de sehogy sem ment. Ne tudd meg mekkora bűntudatom volt, miután kezetemeltem rátok. Érted? Pont rátok, akiknek kurva sok mindent köszönhetek. Nélkületek elvesztem volna Minho. - néztem szemeibe.

– És Seo? Őt már megverted?

– Soha nem tennék vele ilyet. Nem lennék képes őt bántani.

– Minket mégis bántottál.

– Nagyon, nagyon sajnálom. Minho hiszel nekem?

A fiatalabb csak ült és nézett előre a semmibe. Nem tudtam min gondolkodhat ennyire. Lehet azon, hogy őszinte legyen, vagy inkább hazudjon.

– Tudod Chan.. múltkor nálam járt Seo, és mondott nekem valamit. Azt mondta, ha nem fogjuk magunkat jól érezni, akkor soha többet nem fogunk hallani rólatok.

– Igen?

– De rájöttem, hogy ez nem megoldás a dolgokra. Én hiszek neked Chan. És lenézve a srácokat.. baromi jól érzik magukat. És elhiszem, hogy sajnálod, én is sajnálom, hogy az utoltó találkozásunk nem jól sült el miattam, mert makacs és önfejű voltam. Csak a magamét fújtam, megsem hallgattam, hogy a többiek mit szeretnének.

– Semmi baj tesó. - fogtam meg Minho vállát. – Mind követünk el hibákat tudod jól.

– Szóval akkor nincs harag?

– Nincs. - mondtam mosolyogva.

Örültem, hogy végre tudtam vele beszélni, és végre megbeszéltük a dolgokat. Mostmár készen állok új lappal kezdeni mindent, elfelejteni a múltban történt eseményeket.. mostmár csak rájuk, magamra, a munkámra és a drága szerelmemre fogok koncentrálni!