Az új tanár | bang chan ff. ✔

🐺 21. 🐺

Egy hét telt el azóta amióta Chan úgydöntött szünetet szeretne. Úristen.. egy hét. Már egy hete nem hallottam felőle semmit. Már egy hete nem találkoztunk. És, hogy pontosan miért nem találkoztunk? Azért mert suliba sem mentem. Nem akartam őt látni. Hiányzott. Hiányzott Chan. És legszívesebben most is vele lennék, de nem voltam képes vele ezekután találkozni, vagy beszélni vagy egy légtérbe lenni vele. És nem, nem azért mert utáltam volna. Hanem azért mert akkor rámjött volna a sírógörcs és amilyen sírós vagyok tuti elsírtam volna magam. És nem akartam, hogy így lásson. Vagy bárki más, hogy aztán feltegyék a netre és jót szórakozzanak rajtam. Így itthon maradtam. Anyu írt nekem egészhétre igazolást, Jihyun pedig mindennap átjött és hozta a házikat. Vagy csak úgy átjött és beszélgettünk.

Kérdeztem tőle a sulit, mire azt felelte nélkülem elég szar. Ezen csak elnevettem magam. Igaza volt. Tényleg szar lehetett neki. Nekem is az volt, ha ő nem járt be. Magányosnak éreztem magam, rossz volt a közérzetem. Jihyun nélkül nem is találtam a helyem abban a szarban. Nem tudtam beszélni senkivel, mert a barátnőmön kívül szinte senkivel nem beszélek. Olyan volt, mintha elvesztettem volna a másik felem. Persze tudtam nem örökre, de volt hogy könyörögtem neki jöjjön suliba, mert nem bírom egyedül. Hiába mondta, hogy beteg, én akkor is értetlenkedtem. Így visszagondolva eléggé vicces.

Kérdeztem Chant is. Erre csak annyit válaszolt nem változott. Ugyanúgy tanít mint eddig. Hm.. selythettem volna. A magánéletét nem köti össze az iskolával. Ami igaz, és találó. Az csak egy rohadt munkahely, ahova bejársz dolgozni még akkor is, ha utálod. De valamiből muszáj megélned, nem?

- Naa neszomorkodj. Ez még nem azt jelenti, hogy nem hiányzol neki. - mondta barátnőm elterülve az ágyamon. - Kitudja, lehet te jársz a fejében. Mert.. - gondolt vissza a mai pénteki órára Jihyun. - Volt, amikor mi játszottunk, ő a telóját bámulta. Jina többször is szólt neki, de nem felelt.

- Ezt most csak úgy rámondod.

- Miért? Hazudtam én már neked? Nem. Maximum füllentettem, de ma tisztán emlékszem, hogy üzenetet írt valakinek, de nem küldte el hanem kötörölte a sorokat. Majd ezt megismételte legalább háromszor. Akkor írta volna újra, amikor az a picsa szólt neki. Lehet neked szeretett volna írni. - vonta meg a vállát Jihyun.

- Hát nem tudom..

Az a helyzet tényleg nem tudtam. Ha Channek hiányzom, és beszélni szeretne velem miért nem keres? Vagy ha ma tényleg nekem írta azokat az üzeneteket, miért nem küldte el, miért törölte ki inkább? Talán fél? De hisz tudja nagyon jól, hogy örülnék neki. Már egy hete nem tudok róla semmit és nem is beszéltem vele, sőt nem is láttam. Hiányzik.

Ekkor felpattantam, és Jihyunra néztem.

- Eljössz velem? - kérdeztem barátnőmet.

- Hova?

- Hozzá.

- Seo.. muszáj? Mármint oké, persze, elmegyek. De nem korai egy kicsit?

- De nem tehetek róla. Nagyon hiányzik. Látni szeretném.

- Majd jövőhéten láthatod. Na kérlek ne legyél ilyen. Próbáld uralni magad. Ne hadd, hogy az érzelmek irányítsanak téged. Kitudja lehet nincs is otthon. Lehet még suliba van.

Nagyot sóhajtva visszaültem a gurulós székembe és rákönyököltem az asztalomra. Igaza volt Jihyunnak. Ki kell bírnom valahogy. Muszáj vagyok parancsolni magamnak. Csak az volt a baj, hogy nem nagyon ment.

A gondolataim végig ő rajta kattogtak. Vajon most mit csinálhat? Jól van? Eszik rendesen? Vigyáz magára? Remélem nem fáradt. Ugye sokat alszik? Vajon gondol rám amióta nem beszéltunk? Hiányzom neki?

Ezek a gondolatok járkáltak a fejemben még este is. Nem tudtam másra koncentrálni. Amikor lehunytam a szemem, Chan arca jelent meg előttem, ahogy mosoly rám. Nem bírtam tovább. Most nem volt itt senki, hogy megállítson. Telefonomhoz nyúltam és villámgyorsan írni kezdtem egy üzenetet.

,,Szia! Először neharagudj, hogy ilyenkor zavarlak. Nem állt szándékomban, de nem tudtam megállni. Hogy vagy? Miujság veled?" - írtam Channek. Nagyon sokat hezitáltam rajta, hogy el-e küldjem.

Úgy éreztem magam, mint aki a legjobb barátnője segítségével írt volna a kiszemeltjének, közben azon idegeskedett vajon el-e küldje azt az egyszerű szia üzenetet, vagy hagyja úgy, és törölje ki ezzel mindent ugyanúgy hagyva, vagy küldje el, és kitudja lehet valami jó dolog történne abból az egyszerű sziából.

Végül a véletlenre bíztam magam. Elküldtem neki az üzenetet. Torkomban dobogó szívvel kapcsoltam le a telefonomat és vártam az üzenetét. De az üzenet nem érkezett meg tíz, aztán húsz perc után sem. Már mentem volna aludni, hagyva az egészet a francba, amikor megrezzent a telefonom. Azonnal elvettem az éjjeliszekrényről. Ő volt az.

,,Szia. Te sosem zavarsz, ezt te is tudod. Jól vagyok, bár eléggé furák nélküled a mindennapjaim.." - válaszolta. Tehát nem csak én érzem így. Akkor jó.

Majd hirtelen megint írni kezdett.

,,És te hogy vagy? Veled miujság?" - írta.

Elmosolyodtam üzenetén. Tehát érdekli mi van velem. Ez jó. Vagy.. az is lehet, hogy csak udvariasságból kérdezte. Mivel illő visszakérdezni. Na ezen már nem mosolyogtam annyira.

Gyerünk Seo te igen hülye!! Biztos nem azért kérdezte meg. Biztos hogy kíváncsi arra te hogy érzed magad. Vettem egy nagy levegőt és leírtam neki őszintén, hogy mi van velem.

,,Hát őszintén.. nagyon hiányzol és ez miatt szomorú vagyok. Tudom még csak egy hét telt el azóta, de én valahogy nem bírom felemészteni. Nyilván az én hibámból van most ez. De mindegy. Megörtént. Nem lehet nem megtörténté tenni. Ez van. Ja, és amúgy ezért sem mentem ezen a héten suliba. Annyira magam alatt voltam, hogy ha megláttalak volna sírni kezdtem volna. Mindennap a fejemben jársz ugye tudod?" - reszkető kezekkel, de elküldtem neki.

Azonna elolvasta, és miután elolvasta azonnal írt is.

,,Mégszép hogy tudom. Mit gondolsz te nem? Egésznap azon jár az agyam vajon hogy vagy. És miért nem voltál iskolában. Kibaszottul hiányzol. És kibaszottul meg szeretnélek csókolni, ölelni, de nem lehet. Mert még mindig fáj amit műveltél." - írta.

,,És ha tiszta lappal indítanánk?" - kérdeztem remélve, hogy igent mondd.

,,Hát még nem tudom.." - írta.

Ezután még egy kicsit beszélgettünk. Jó volt vele beszélgetni. Még ígyis, hogy nem láttam, nem hallottam a hangját és nem nézhettem bele azokba a csodálatod íriszekbe.

Remélem minél hamarabb eljön az a nap, amikor végre találkozunk, és tiszta lappal indulhatunk.

Sziasztok!
Először is köszönöm a 2,26K-t wooow. Hihetetlen < 33 nagyon sok erőt ad ez nekem igazából. Tényleg köszönöm.
A másik pedig az, hogy bocsánat, hogy nem volt rész. Sajnos én is elkaptam a covidot haha, de már jobban vagyok. Már mondhatni nincsen semmi bajom🤍

Remélem tetszeni fog/tetszett ez a rész, bocsi a hibákért, ha van. Hamarosan jövök a kövivel < 3