A király vőlegénye (Befejezett)

💎Második💍

Igor pov.
Felmentünk a hálóba, hogy tudjunk beszélni. Vladimir ezalatt egyszer sem szólt hozzám. Az asztalahoz lépett és levette a fejéről a sisak szerű arany koronát. Most vettem csak észre, hogy köpenyt és páncélt viselt. Úgy nézett ki, mint egy harcos tünde a gyűrűk urából, csak a haja kontyba volt kötve. Reszketeg sóhaj hagyta el a száját.
– Szóval...Mégis a tiéd volt a gyerek.
— Vladimir! Hidd el, hogy nem én akartam ezt! Csak megtörtént!
— Meg se történt volna! — fordult meg és az arcomba üvöltött. Katy pedig sirni kezdett. — Ha nem fekszel össze mindenféle emberrel!
— Magányos voltam! Győzködtem magam, hogy te soha nem is léteztél! Mit vártál tőlem?! Hogy magányosan fogok meghalni?! Te elengedtél, én is megpróbáltalak! — a végét már csak suttogtam remegő hangon. Könnyes szemekkel néztük egymásra, míg Katy csak sírt és sírt. Vladimir lenézett a kicsire és vissza rám.
– Hogy hívják?
— Katy.
— Szép név.
— Kössz. — ez volt a legrövidebb beszélgetésünk ami valaha lezajlott közöttünk, és a legfeszültebb is. Rám sem bírt nézni egész idő alatt.
— Segíteni akarok megkeresni Iroht.
— És mi lesz a lányoddal?
— Mi lesz a fiunkkal? – kérdeztem. Nem akartam hátul ücsörögni és bébicsőszködni miközben a fiunk odakint van valahol.
— Szólok a szolgáknak, adnak nektek egy szobát. — mondta, majd visszavéve a koronát elment.

Vladimir pov.
Ahogy kiléptem az ajtón a könnyeim utat törtek maguknak és a falnak dőltem. Miért? Miért kell ennyire fájnia? Az a kislány... Mikor megláttam a kisbabát teljesen összetörtem. Tehát az a nő, Rosa igazat mondott és Igor ejtette őt teherbe. Biztos otthon várja a férjét és a lányat, aggódva. Most viszont én is aggódom és Iroh az egyetlen akire vágyom. Lementem a trónterembe.
— Hogy kaphatnám vissza a kisbabámat? — motyogtam. Hirtelen valaki megkocogtatta a vállamat. Mikor pedig megfordultam, majdnem hátast dobtam a félelemtől. Ronan volt az, fekete páncélban és egy vaskarddal a kezében.
– Egy mód van rá. Vagy talán kettő, attól függ mi fontosabb neked.