BTS Oneshots 💜

Sebek /Yoonmin/

*Yoongi szemszöge*

Jimin: Hyung
Jimin: Haza tudnál jönni?

Yoongi: Valami baj van?

Jimin: Azt hiszem, hülyeség volt, amit csináltam...

Yoongi: Jimin, mit műveltél?

Jimin: Hyung, én nem akarok tovább élni...

Amilyen gyorsan csak tudtam, kaptam fel a holmijaimat és dobáltam bele őket a táskámba.
-Yoongi, mi történt? - nézett rám értetlenül, és talán kissé ijedten Hoseok, akivel épp egy közös dalon dolgoztunk.
-Jimin nem érzi jól magát. Haza kell mennem - hadartam, majd felkaptam vállamra a táskám és már el is indultam kifelé a kis szobácskából, amit dolgozószobaként használtunk.
-Ne menjek veled? - kérdezte aggódva, de én csak megráztam a fejem.
-Jobb, ha ezt egyedül intézem - mondtam, majd már rohantam is át a kiadó épületén, egészen az utcára, hogy minél hamarabb hazaérhessek az én Jiminemhez.

Feltűnt, hogy az elmúlt időszakban nem érezte olyan jól magát. Egyre kevesebbet mosolygott és sokkal csendesebb lett, mint amilyen azelőtt volt. Nem tudtam, pontosan mi az oka ennek, de Jimin mindig is könnyen esett vissza a depresszióba. Úgy gondoltam, talán nincs is konkrét oka rá, egyszerűen csak besokallt. Nála ez elég gyakran megesik, mégis megijesztett az, amit írt. Jimin utoljára évekkel azelőtt mondta, hogy meg akar halni, akkor is egy öngyilkossági kísérlete közben. Rémisztő volt. Nem is, inkább hátborzongató...

Olyan gyorsan hazaértem, mint talán soha korábban, és már el is indultam a házban, hogy megkeressem Jimint. A fürdőszoba felől hangokat hallottam, így arrafelé vettem az irányt, amit pedig ott láttam, teljesen lesokkolt.

Jimin a földön feküdt, mellette pedig Jungkook térdelt és épp próbálta kezelni a helyzetet. Jimin karja tele volt vágásokkal, melyekből lassan csepegett a vér.

-Jézusom! - kiáltottam fel, majd rohantam is közelebb hozzájuk, hogy segíthessek a földön fekvő angyalon. Rettenetesen megijesztett abban a szituációban.

-Y-Yoongi hyung, kérlek, ne haragudj rám! - zokogott fel, amint letérdeltem mellé. Annyira össze volt törve akkor és olyan elveszettnek tűnt. Ijedt volt és borzasztóan elkeseredett. Remélem, soha többé nem kell majd ilyen állapotban látnom őt...
-Nem haragszom, Jimin. Dehogy haragszom - mondtam neki, miközben megfogtam egyik kezét, és köré fontam ujjaimat, majd Jungkookra vezettem a pillantásom. - Hozz fertőtlenítőt és kötszert! - Kook erre azonnal bólintott, majd ki is rohant a helyiségből.

-Hyung, én nem bírom ezt tovább - mondta Jimin ismét. Hangja megtört volt, ami engem is olyannyira elkeserített, hogy nagyon tartanom kellett magam, nehogy sírni kezdjek.
-Mit nem bírsz? - kérdeztem.
-Az életet - suttogta. Persze számítottam erre, vagy egy ehhez hasonló válaszra, mégis szíven ütöttek a fiú szavai. Hiszen ő volt a mindenem, mégis végig kellett néznem, ahogy egyre rosszabb az állapota, majd egészen a halálig sodorgatja magát. Ez ment már akkor is, amikor megismertem őt.

Jungkook visszaért a kötszerrel és fertőtlenítővel, majd azonnal tisztítgatni kezdte Jimin vágásait, aki felszisszent.
-Mindjárt kész, hyung, nyugodj meg! - mondta neki Jungkook, mire Jimin csak nyelt egyet és lehunyt szemekkel tűrte a fájdalmakat. El nem tudom képzelni, milyen lehet végignéznie Jungkooknak, ahogy az egyik legszeretettebb hyungja ilyeneket tesz önmagával...

-Jin hyung nagyon mérges lesz rám. Meg Namjoon és Hobi hyung is - nyöszörögte Jimin elkeseredetten.
-Nem lesznek rád mérgesek, csak aggódni fognak - nyugtattam, folyamatosan simogatva puha arcát.
-Nem akarom, hogy aggódjanak.
-Akkor többé ne csinálj ilyen butaságot és nem lesz okuk aggódni - mondtam neki lágyan. - Most viszont fel kell hívnom Jin hyungot, hogy- - kezdtem, de Jimin azonnal közbe vágott.
-Hyung, kérlek, ne! Jin hyung nagyon mérges lesz rám és kórházba fog küldeni és... és... - hadarta pánikolva, mire én csak sóhajtottam.
-Gyere, ülj fel! - segítettem neki, majd a csempének döntöttem a hátam, miközben hagytam, hogy Jimin hozzám bújjon.