Ketten /Hopemin/

752 35 0
                                    

18+!!

*Hoseok szemszöge*

Mindenki elment a dormból aznap éjszaka. Kaptunk két szabadnapot, de igazából semmi kedvem nem volt utazgatni így este. Ahogy szobatársamnak, Jiminnek sem.
Így történt, hogy ketten maradtunk.

A nappaliban néztük a tévét, teljesen elmerültünk a - unalmas - műsorban. Már éjjel tíz elmúlt, szóval eléggé untuk az agyunkat.

-Na jó, én ezt így nem bírom tovább - szólaltam meg hirtelen, és a kanapén eldőlve feküdtem rá a kisebbre. Ijedten nézett rám, mire én csak perverzen elmosolyodtam. - Nem akarod kicsit felpörgetni a dolgokat? Végülis csak miénk az egész épület.
-Mire gondolsz, Hoseok? - mosolyodott el ő is, hasonlóan, mint én. Tetszett neki a dolog.
-Nem is tudom – suttogtam ajkaira, majd megcsókoltam.

Pici kezét mellkasomra helyezte, és óvatosan elkezdett tolni, míg ülőhelyzetbe nem kerültünk. Lassan felálltunk a kanapéról, és behátráltunk a szobánkba, miközben egy pillanatra sem váltak el ajkaink.

Jimint az ágyra lökve kerekedtem fölé, és egyik kezem bedugtam pólója alá. Ujjaimat végighúztam oldalán, mire ő belesóhajtott a csókba.
Csókjaimmal végighaladtam állvonalán, nyakánál pedig megszívtam a vékony bőrt. Jóleső sóhajok hagyták el ajkait.
-Tetszik? - suttogtam a fülébe.
-Nagyon - suttogta lehunyt szemekkel, miközben a hajamba túrt.

Perverz mosollyal ajkaimon lehúztam róla a pólót, és ujjaimat végighúztam felsőtestén, majd V vonalára csókot nyomtam. Az érzésre felnyögött, ezen pedig kénytelen voltam elmosolyodni.
Kigomboltam nadrágját, majd a sajátomat is.

Nemsokára már mind a ketten teljesen meztelenül feküdtünk az ágyon. Először csak ráfeküdtem a fiatalabbra, úgy csókoltuk egymást. Közben ujjaim lejjebb vándoroltak férfiasságára. Ahogy megérezte érintésemet, belenyögött a csókba.

Miután úgy éreztem, elég volt az előjátékból, kihúztam az ágyam melletti fiókot és elővettem a síkosítót. Ujjaimra tettem az anyagból, másik karommal pedig térdei alá nyúltam, és megemeltem a csípőjét, majd először csak egy ujjamat dugtam fel hátsó nyílásába. Hangos nyögés hagyta el ajkait, ezen pedig elmosolyodtam, és a második ujjam is felhelyeztem.

A tágítás után pedig behatoltam. Két kezemmel megtámaszkodtam csípőjén, és mozogni kezdtem. Először csak lassan, majd egyre gyorsabban.
Az alattam fekvő arcán a fájdalom és az élvezet vegyes érzelmekként mutatkozott. Látszott rajta, közel van már ahhoz, hogy elmenjen. És igazam lett.
-H-Hope, el fogok menni – nyögte, mikor mégegyet löktem a csípőmön. A következő pillanatban háta ívbe feszült, és elélvezett, utána pedig következtem én, aki beleélveztem a kisebb nyílásába.

Miután megtisztítottam mindkettőnket, ledőltem mellé az ágyba, és magunkra húztam a takarót, ő pedig fejét mellkasomra helyezte.
-Hope – szólalt meg halkan, én pedig érdeklődve pillantottam le rá, miközben haját piszkálgattam. – Szeretlek – mondta ki, szinte suttogva.
-Én is szeretlek – suttogtam, ő pedig felemelte fejét a mellkasomról, és rám nézett.
-Tényleg? – kérdezte csillogó szemekkel.
-Nem egyértelmű? – mosolyodtam el, és megcsókoltam.



Életemben először írtam ilyet, eheh X3 Remélem, azért tűrhető lett.

2020.08.26. 16:22

BTS Oneshots 💜Where stories live. Discover now