Fájdalom /Taekook/ #1

676 30 3
                                    

*Taehyung szemszöge*

Fáj, hogy mindig mással látom őt.

Időbe telt, mire felismertem ezt az érzést. Jungkook volt a legjobb barátom már nagyon régóta. Minden nap szinte csak velem foglalkozott, rengeteget nevettünk, és minden problémánkat megbeszéltük egymással. Viszont hirtelen minden megváltozott, amikor megismerte Minseot. Minseot, aki szintén egy nagyon közeli barátom volt.

Jungkook egyre jobban elhanyagolt engem. Szinte soha nem beszéltünk már egymással. A napi több száz üzenetünk 20 körülire csökkent, és egyre ritkábban találkoztunk. Persze mondhatnánk azt, hogy biztos csak nem ért rá, de ez nem így történt. Láttam az Instagramon a posztjait és történeteit is. Ezek 90%-ában megtalálható volt Minseo. A lány, aki – bár nem tehetett róla – tönkretette a barátságunkat.

Kedveltem Minseot, mint már mondtam. Ő is egy közeli barátom volt, de fájt, hogy Jungkook több időt tölt vele, mint velem. Úgy éreztem, Minseo már fontosabb, mint én, és ezért szörnyen haragudtam a lányra.

Az is megfordult a fejemben, hogy talán járnak, de mikor rákérdeztem Jungkooknál, hogy mit érez Miseo iránt, tagadta, hogy romantikus értelemben kedvelné őt.

Féltékeny vagyok...

Sok időbe telt felismernem ezt az érzést, majd beismernem magamnak, hogy ezt azért érzem, mert vonzódom Jungkookhoz. Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet, de a féltékenységem segített felismerni ezt. Viszont tudtam, hogy Jungkook soha nem érezne irántam romantikusan. Már többször is volt témánk az, hogy mi lenne, ha az egyikünk felismerné, hogy vonzódik a férfiakhoz, és ott kötöttünk ki, hogy ugyanúgy tekintenénk egymásra. Azt is tudtam, hogy ha megcsókolnám vagy szerelmet vallanék neki, meglepődne, de
segítene túltenni magam az érzéseimen. De én nem ezt akartam. Egyre jobban úgy éreztem, hogy hatalmukba kerítenek az érzéseim, és bármit megtennék, hogy Jungkook viszont szeressen engem... Vagy ha nem is szeret viszont, legalább azt szerettem volna, hogy ismét én legyek neki a legfontosabb, nem pedig Minseo.

Félek.

Nagyon féltem, hogy ha elmondom neki, mit érzek iránta, talán megutál majd engem, vagy az ígérete ellenére másképp fog tekinteni rám. Attól is féltem, hogy ha elmondom neki, hogy úgy érzem, keveset foglalkozik velem, és ez nekem rosszul esik, haragudni fog magára, vagy teljesen megszakítja a kapcsolatot Miseoval. De én ezt nem akartam. Amikor Minseot is bemutattam neki, azt szerettem volna, hogy hárman legyünk barátok, és továbbra is ez volt a célom... Meg persze az, hogy Jungkook szerelemből szeressen, de mivel ezt lehetetlennek találtam, nem is próbálkoztam.

Viszont eszembe jutott egy arany középút. Nem tarthattam magamban továbbra is az érzéseimet, de nem szerettem volna Jungkooknak sem problémát okozni, így egyik este, ahogy gondolkoztam, rájöttem valamire: Az egyetlen megoldás az, ha beszélek Minseoval...







Hilihalihó :3
Már elég régen írtam oneshotot hehe^^'

Viszont ez egy különleges twoshot. Abból a szempontból különleges, hogy hirtelen felindulásból írtam. Hasonló cipőben járok most Taehyunggal. Nem, nem vagyok szerelmes meg ilyenek, csak ennek a twoshotnak az alapja az, ami miatt kicsit rosszul érzem magam már hetek óta. Amióta viszont ezt megírtam, már nem is érzem azt, amit eddig. Beszéltem többször is a barátosnémmel, akiről szó van (nem nevezzük nevén, haha), plusz ezt is elküldtem neki, és mostmár teljesen oké vagyok. Szóval ez a cucci segített, hogy ne legyek egy féltékeny hímvessző :3

A második résznek lehet, hogy más címet fogok adni, pl. Megoldás, de az is lehet, hogy ugyanígy Fájdalom címen lesz, még nem tudom^^'

2021.02.02. 11:09

BTS Oneshots 💜Waar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu