BTS Oneshots 💜

Szabad? /Hopemin/

*Jimin szemszöge*

Oké, Jimin, képes vagy rá... Most végre el fogod mondani neki. Hét év együtt élés után csak van ennyi bátorságod...

-Hyung - léptem oda félénken a kanapéhoz, amin Hoseok és Taehyung ültek, valami játékot játszva.
Hoseok rám emelte tekintetét, és kissé értetlenül nézett rám, aki teljesen zavarban voltam (ez így értelmes? :') - í.m).
-Beszélhetünk valamiről? - kérdeztem tőle halkan, mire ő bólintott, és felállt Taehyung mellől.

A szobámba mentünk mind a ketten, és én előre engedve őt, becsuktam magunk mögött az ajtót.
-Valami baj van? - nézett rám aggódva, miután leültünk az ágyam szélére egymás mellé.
-N-Nem, nincs, csak... félek - mondtam, és egy könnycsepp görült le arcomon.
A fiú kezét hátamra helyezte, és simogatni kezdett, próbálva megnyugtatni.
-Szóval... azt hiszem, nekem tetszik valaki - mondtam ki, az ő keze pedig azonnal megállt. Tudta, hogy miért buktam ki ezen. Nem volt engedélyezett, hogy bárkivel is kapcsolatunk legyen, így nem is találkoztunk nagyon senkivel a munkán kívül. Tehát az, aki tetszik, csak egy társaságból lehet: a bandából.
-A bandából? - kérdezte, néhány másodperc csend után, mire én félve bólintottam, a könnyek pedig folyamatosan peregtek arcomon.

Hyungomra néztem, aki halványan rám mosolygott, de láttam rajta, hogy nem őszinte ez a mosoly. Tudtam, hogy nagyon megleptem ezzel, hiszen az, hogy a bandából nekem tetszik valaki, egyet jelentett azzal, hogy meleg vagyok, vagy legalábbis biszexuális... A valóság pedig az, hogy az előbbi...

A fiú elvette kezét a hátamról, és helyette azt a vállamra tette, annál fogva pedig magához húzott. Készségesen dőltem vállára, és egyre jobban sírtam... Sőt, az a sírás már inkább nevezhető volt halk zokogásnak.

Mikor kicsit jobban lettem, elhúzódtam Hoseoktól, és szemeibe néztem.
-Akarod tudni, hogy ki az? - kérdeztem tőle, mire ő halványan elmosolyodott. Ebben a mosolyban már több őszinteséget láttam.
-Ha elmondod, talán tudok neked segíteni - mondta mosolyogva, én pedig mély levegőt véve vesztem el szemeiben.
-Te vagy az, hyung - suttogtam, mire az ő arcáról azonnal leolvadt a mosoly, és ajkai kissé elnyíltak egymástól csodálkozásában. Kicsit mintha a szemei is elkerekedtek volna.

Belőlem újra kitört a zokogás, immár sokkal erőteljesebben, de még mindig csendesen, míg ő csak ült mellettem, és csodálkozva nézett rám. Nem tudta, mit tehetne ebben a helyzetben.
Hirtelen azt éreztem, ahogy magához húz egy szoros őlelésre. Ettől csak még jobban elkezdtem zokogni. Arcom nyakhajlatába fúrtam, karjaimat pedig nyaka köré tekertem.
-Köszönöm, hogy elmondtad, Jimin! - mondta halkan, mire én még jobban hozzá bújtam, mintha a karja védhetne meg engem az érzéseimtől, és az ölelésétől minden jobb lehetne. - Nincs semmi baj, majd kitalálunk valamit. Azt szeretném, hogy boldog legyél, nem hagyom, hogy rosszul érezd magad emiatt. Megoldjuk, rendben? - nyugtatott tovább, én pedig bólogattam egy keveset, miközben tovább zokogtam.

...

*Hoseok szemszöge*

Két hét telt el azóta, hogy Jimin bevallotta nekem az érzéseit. Próbáltam vele továbbra is úgy viselkedni, ahogy eddig, de ez nem igazán sikerült. Szerettem volna vele több időt tölteni, hátha akkor jobban érzi majd magát. Gyakrabban öleltem meg őt, és olyankor éreztem, hogy sokkal nyugodtabb.

Láttam rajta, hogy nincs jól. Bár mosolygott, és a viselkedése olyan volt, mint addig, én láttam a szemeiben, hogy valójában egyáltalán nem boldog.
A többieknek fel sem tűnt, de én észrevettem, hogy sokszor inkább csendbe burkolózik, és nem beszélget, csak hallgat minket.