BTS Oneshots 💜

Ki akarod próbálni? /Hopemin/

✨Karácsonyi oneshotok 3/3✨

*Hoseok szemszöge*

Egyedül sétáltam a karácsonyi vásárban december 25-én, este. Mosolyogva figyeltem a rengeteg embert, és igazából nem is annyira bántam, hogy egyedül vagyok. Vagyis de, eléggé rossz volt egyedül tölteni a karácsonyt, viszont igazából elvoltam így is.

A telefonom megrezzent a zsebemben, én pedig azonnal elővettem, de csak a telefonszolgálat küldött egy üzenetet. Kissé átfutottam a sorokat, de nem tudtam normálisan elolvasni, mert összeütköztem valakivel. Felkaptam a fejem, de fel sem fogtam, mi történik, amikor nagy csörömpölést hallottam, és a velem szemben lévő fiú máris a földön találta magát.
-Aish – szisszent fel, én pedig ahogy felfogtam, mi történt, leguggoltam mellé.
-Jól vagy? – néztem rá aggódva, mire ő felemelte rám a tekintetét.
-Persze, csak... széttört a bögre, amit anyukámnak vettem – húzta el a száját.
-Basszus – sziszegtem, és elkezdtem felszedni a földről a bögre darabjait. – Sajnálom, én... veszek új bögrét.
-Nem te vagy a hibás – rázta meg a fejét mosolyogva. – A fényeket néztem, nem figyeltem, hogy jönnek-e velem szemben.
-A fényeket? – néztem a fiúra csodálkozva, mire ő szélesen mosolyogva bólintott.
-Még soha nem voltak ilyen fények Szöulban – tette hozzá, valamiféle magyarázatképpen.
-Minden évben ki van világítva a város karácsonykor – ráncoltam a szemöldököm értetlenül.
-Igen, de nem ilyenek szoktak lenni a fények. Például olyat még soha nem láttam – mutatott oldalra, mire én is odanéztem, és hópehely alakú fényeket pillantottam meg.
-Hihetetlen, hogy te ezt észrevetted – mosolyogtam rá.
-Figyelek a körülöttem lévő dolgokra... kivéve arra, hogy ki jön velem szemben – húzta el a száját, mire felnevettem.

Feltápászkodtam a fiú mellől, és a legközelebbi szemetesbe kidobtam az összetört bögre darabjait. Mire visszaértem, a fiú már felállt a földről.
-Akkor... szívesen veszek mégegy bögrét – mondtam neki, halványan elmosolyodva, de ő csak megrázta a fejét. – És ha adok annyi pénzt amennyibe került? – próbálkoztam tovább.
-Nincs szükségem rá, minden rendben – mosolygott szélesen.
-Umm... - gondolkoztam. – És egy forró csokira elhívhatlak? – mosolyodtam el, mire azonnal láttam arcán megjelenni a vívódást, hogy most mégis mit tegyen.
-Oké – sóhajtott végül, én pedig boldogan mosolyodtam el, és gondolatban lepacsiztam önmagammal, amiért sikerült meggyőznöm a fiút.

Elindultunk a rengeteg ember között, míg ki nem értünk a vásárból. Szöul utcáin mindig rengeteg ember van, nemhogy karácsony este, így fellélegeztem, amikor végre elértünk a legközelebbi kávézóhoz, és bemehettünk.

Leadtuk a rendelésünket, majd leültünk egy üres asztalhoz egymással szemben.
-Egyébként hogy hívnak? Mert kicsit furcsa, hogy beültünk egy kávézóba, de nem is tudjuk egymás nevét – nevetett fel a fiú, mire elmosolyodtam.
-Jung Hoseok vagyok. És mielőtt kérdeznéd, 19 éves – mosolyogtam rá.
-Én Park Jimin, 18 éves – bólintott, szintén mosolyogva.

...

Amíg a kávézóban voltunk, rengeteg mindenről beszélgettünk. Megtudtam, hogy Jimin milyen egyetemre szeretne majd járni, beszéltünk a tanulásról, hogy mennyire bírom az orvosi egyetemet, a családjainkról, és egyszer csak kilyukadtunk a párkapcsolatoknál...
-Egyébként nem szeretnék tolakodó lenni, de... hogyhogy egyedül vagy karácsonykor? – kérdezte óvatosan, mire én a szívószálamat kezdtem el piszkálni.
-Hát mivel nincs kapcsolatom, nincs más választásom – mondtam, majd szomorúan elmosolyodva pillantottam fel a fiúra.
-Logikus – bólintott. – Ha már egyszer feljött a párkapcsolat téma, beszélhetünk egy kicsit erről? Csak... ne itt – nézett végig a sok emberen.
Kissé csodálkozva néztem a fiúra, de végül bólintottam, és kiittam a poharamból a maradék forró csokim, majd felvettem a kabátom, és Jimin mellé álltam.