EXIT Jikook ff.

6.

○Jimin pov.○

Sejtésem sajnos beigazolódott, mikor az orvos is tudtomra adta, hogy bizony megzúzodott a csuklóm, így bekötötte, és még felmentést is kaptam két hétre. Legalább sportolnom nem kell. Nem volt még kedvem haza menni. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene mondanom. Hiszen először a monokli, most a kezem, ezt már nem igazán fogják elhinni nekem, hogy pusztán csak véletlen történt. Ezért is döntöttem úgy, hogy elidőzök egy közeli parkban, így leültem egy padra, s fejemet hátravetve hátra dőltem a padon. Legalább öt percig voltam így, mikor már éreztem, hogy beáll a nyakam, viszont másmilyen fájdalom ért, mikor egy arcot láttam meg magam előtt, és tarkómat bevertem a pad szélébe ijedtemben. Felszisszentem, összeszorítottam szemeimet, majd fel akartam ülni, de nem számítottam rá, hogy az arc tulajdonosa nem mozdult el felőlem, így szépen lefejeltem, s most már egyszerre adtunk hangot fájdalmunknak.
- Baszki Jimin.
- Te voltál az, aki nem mozdult meg, egyáltalán ki mondta, hogy tedd ezt, te barom !? - Homlokomat dörzsölve ültem fel, s mérgesen néztem rá Taehyungra, ki legbiggyesztve ajkait, fogta a sértett részt. - Ha ezek után nem lesz agyrázkódásom, akkor...
- Ugyan már, nem voltak ezek olyan erősek. Ráadásul az egyik nem is a fejedet érte.
- Akkor is, tudod, hogy mennyire fájt ? - Azonban mikor nem adott nekem választ, kérdőn oldalra biccentettem fejemet, ő viszont bekötött csuklómat nézte.
- Mi történt ?
-...Semmi fontos.
- Jimin. Mi történt ?
- Elestem. - Rántottam meg vállamat, de látszólag nem hitte el teljesen átlátszó válaszomat, és immár erőteljesebben adott hangot kíváncsiságának.
- Jimin a rohadt életbe, ki tette ezt veled ? Mikor találkoztunk a tetőn, még semmi bajod nem volt. Nagyjából egy órával vagyunk az után, és már be van kötözve a csuklód, ne mond azt nekem, hogy elestél. Csak áruld el, hogy ki tette ezt veled.
- Nem akarom elmondani. Nem fontos.
- Ha egy percen belül nem árulod el, hogy ki baszta szét a csuklódat, ajánlom, hogy holnap mindenkit egytől-egyig végig kérdezek.
- Jeongguk volt...- Feleltem végül lemondóan felsóhajtva. Kezeit ökölbe szorította, és szemeiben düh csillant meg.
- Hogy ki a fasz ? Mégis mi a francot csinált ? Mikor és hogyan ?
- Mikor lejöttem a tetőről, három ribi megtalált, és leöntöttek egy vödör vízzel, mert szerintük rád másztam. Leteremtettem azt a libát, aztán elindultam átöltözni a mosdóba...Ő ott volt, és megint vitázni kezdtünk, felidegesítettem, a falhoz vágott, és mikor el akartam menni, a csuklómat kapta el, majd fokozatosan szorongatta egyre jobban...utána csak egyszerűen elengedett, és elment.
- Mi a kurva élet, kik voltak azok barmok, akik leöntöttek ? - Elkuncogtam magam szóhasználatán, és dühös tekintetén, mire felém kapta tekintetét, ami immár aggódással volt tele, mint méreggel.
- Jimin...amit Jungkook tett az...
- Ne. Ne mondj semmit, inkább ne is beszéljünk róla. Nem akarok felőle hallani, és amúgy te sem a te dolgod, hogy sajnálkozz helyette. - Erre nem mondott semmit, csak hangosan felsóhajtott, és egy szatyrot emelt közénk, mire szemöldökömet összeráncolva néztem rá. - Ez meg mi ?
- Amit ma ajándékoztál nekem, hercegnő.
- És...miért van itt ? Tényleg, egyáltalán te miért vagy itt ?
- Hát ez...hát ez fájt. - Szívéhez kapta kezét, és sértetten nézett rám, de ellágyult tekintete, mikor elkuncogtam magam. - Tudod, itt lakom a park mögötti lakóházban a negyediken a hetes szám alatt, és éppen megláttalak az ablakból, úgyhogy gondoltam miért ne jöhetnék le hozzád. - Ahogy mondta, ösztönösen fordultam meg, s néztem fel arra a szintre, amit említett, majd lenéztem lábaira, s el sem hiszem, hogy csak most tűnt fel, hogy meztelen lábait egy papucsba bújtatta. Elnevettem magamat, majd megráztam fejemet, és a zacskóból előkotortam magamnak egy csomag gumicukrot.
- Eszünk ?
- Még szép, hercegnő. - Kurjantott fel, majd kezünkben lévő édességgel koccintottunk egyet.

Végül tegnap késő délután Taehyung hazakísért, és meglepetésemre magához ölelt, de nem ez volt az, ami igazán megdöbbentett. Mielőtt elment volna, óvatosan kezébe vette sérült csuklómat, és lágy csókot nyomott arra. Ezután egészen addig álltam ott lefagyva a házunk előtt, míg nem már nem is láttam őt az utcában. A mai nap Beomgyu nem jött be, mivel beteg lett, így szerencsére nem kellett neki magyarázkodnom a kezem miatt, és ami azt illeti egyszer sem láttam Jeonggukot, vagy a csapata többi tagját. A tegnapi három lánnyal is csak egyszer ütköztem össze, de azonnal kikerültek egy-két meghajlás után. Úgy látszik nem vagyok valami bájos dühösen. Éppen a tetőre indultam el, ahogy eddig mindig is, de pár sikítás, és egy-két kiáltás elhangzása után megváltoztattam irányomat. A folyosón egy kisebb ember tömeg állt, s ahogy elnéztem két embert vettek körbe. Közelebb érve realizáltam, hogy Taehyung és Jeongguk az, akik verekszenek, és bár lehetetlennek gondoltam azt, hogy tényleg ők azok, mégis ott volt tisztán előttem. Látva, hogy senki nem tesz semmit, átvágtam magam a tömegen, ami kissé szétnyílt, mikor megláttak engem, majd Taehyungra rákiáltva figyelmeztettem, hogy fejezze be, de még én sem hittem el, hogy ez be fog vállni. A hozzám közelebb eső fiú karját kaptam el, de rám se nézve lökött el magától, ezzel elérve, hogy hátra essek, majd sérült csuklómmal fogjam fel az esésemet, mire fájdalmasan felnyögtem. Erre azonban a két fiú leállt, s mindketten felém kapták fejüket. Taehyung szemei kikerekedtek, de ő volt az, aki hozzám sietett, kezébe vette karomat, s aggódva mért végig.
- Ez is a te hibád, te gyökér. - Dühösen fordult hátra a lihegő, meglepett fiúhoz, majd újból nekem szentelte a figyelmét. - Elviszlek az orvosiba, oké ? Gyere. - Nem is várta meg, hogy válaszoljak, felhúzott a földről, majd már el is kezdett maga után húzni. Visszanézve, Jeongguk még mindig ugyanott állt, és minket nézett, de nem igazán tudtam semmit se leolvasni az arcáról. Nem mellesleg, szeme alatt egy hasonló monokli díszelgett, amit még Taemin is okozott nekem, szája fel volt szakadva, s arcán is volt egy-két zöldes folt, nem is beszélve vörös ökléről.
- Taehyung, erre semmi szükség, jól vagyok.
- Francokat vagy jól, látom, hogy eltorzul az arcod. Mindjárt jön az orvos, és megnézi a kezedet. Addig egy hangot se akarok hallani. - Nem is mertem mást tenni elnézve ideges valóját, így csendben vártunk az orvosra. Mikor megérkezett, megvizsgált, és tekintve, hogy még tudtam mozgatni kezemet, nem lett rosszabb az állapotom szerencsére, így rakott rá egy új kötést, és közölte, hogy egy hét múlva nézzek vissza, hogy ellenőrizhesse. Taehyungra is rákérdezett, de a fiú azt mondta, hogy jól van, és semmi szükség nincsen ápolásra. Megköszöntük a segítséget, majd már el is kellett sietnie. Taehyung is el akart indulni kifele, de visszahúztam, és megráztam fejemet.
- Nem mész sehova. Ülj fel az ágyra.
- Mégis miért ?
- Lekezelem a sebeidet, nem gondolod, hogy ilyen csúnyán hagyom. - Forgattam meg szemeimet, majd lemászva az ágyról, fertőtlenítő után kezdtem keresgélni.
- Most azt mondod, hogy ronda vagyok ?
- Igen azt, szóval tedd, amit mondtam. - Felhorkantott, de teljesítette kérésemet, és miután visszafordultam hozzá a keresett eszközökkel, már az ágyon üldögélt, lábait lógatva.
- Feltétlen szükséges ez ?
- Pontosan. - Feleltem, majd arcát kezdtem viszgálni. Hasonlóan nézett ki, mint Jeongguké, talán neki nem volt annyira csúnya, mint a másiknak. Elsőnek sebes ajkához illesztettem a pálcikát, amire a folyadékot csepegtettem, mire felszisszent, de miután elmormoltam neki, hogy megérdemli, csendben maradt. - Min verekedtetek össze ?
- Semmi közöd hozzá. - Tekintetét elkapta rólam, de mikor erősebben nyomtam ajkaihoz az eszközt, feljajdult, és visszanézett rám védekezően feltartva kezeit, majd sóhajtott egyet. - Miattad.
- Miattam ?
- Igen, miattad. Amint megláttam a folyosón eszembe jutott, hogy mit tett veled, és neki rontottam, ő meg valószínűleg próbálta megvédeni magát, ezért ütött meg. - Talán mintha kissé elszégyelte volna magát, ezt pedig lehajtott feje jelezte. Megsajnáltam, így közelebb mentem hozzá, már lassan lábai között álltam. Álla alá nyúltam és felemeltem fejét, ezzel elérve, hogy rám nézzen.
- Taehyung, köszönöm, hogy kiálltál értem, de nem szeretném, ha miattam verekednél egy barátoddal, ráadásul, hogy még bajba is kerülj. - Lágyan beszéltem hozzá, hátha ezzel biztosíthatom arról, hogy nem haragszom rá. Szemei csillogni kezdtek, de nem tudtam megállapítani, hogy éppen mitől, viszont mikor közelebb vont magához, és átkarolta derekamat már figyelni sem tudtam rá, hisz már sokadjára döbbentett meg tetteivel. Feljebb nyújtózkodott, s közelebb hajolt hozzám, így már nem sok választotta el szánkat egymástól. Nem mozdultam meg, magam sem értem, hogy miért nem tettem. Csak álltam ott, s néztem, ahogy lehunyja szemeit, majd végül ajkait az enyéimre illeszti.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is. Na jó, tudom, hogy nagyon Vminnek néz ki a dolog eddog, de esküszöm, hogy ez Jikook story ><^^
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜