EXIT Jikook ff.

35.

○Jimin pov.○

Az éles fájdalom, ami a fejembe hasított, ráébresztett arra, hogy ne engedjem többet Beomgyunak, hogy programokat találjon ki nekem. Szemeimet dörzsölgetve ültem fel, azonban mikor körbe fordultam a szobában, rá kellett jönnöm, hogy baszottul nem otthon vagyok, sőt...Mérgesen trappoltam lefele, hogy megkeressem az itt lakót, s mikor megtaláltam a konyhában, magammal szembe fordítottam, majd kezemet lendítve arcán csattant tenyerem.
- Egyáltalán mi a francért vagyok nálad ? Az ágyadban, félmeztelenül ? Komolyan képes voltál kihasználni azt, hogy részeg vagyok ? Hogy lehetsz ennyire...- Ő nem szólt semmit, csak kezét tartotta a sértett területen, s kerek szemekkel nézett rám. Éppen folytattam volna a gyalázását, mikor megszólalt a csengője, ő pedig torkát megköszörülve, fejét lehajtva, került ki engem.
- Na ? Hogy van ?...Neked meg miért van egy...piros kézlenyomat az arcodon ? - Taehyung hangját hallottam meg, majd nem sokkal később meg is jelentek ismét a konyhába, s mikor meglátott száját ,,o,, alakra formázta, majd bólintott párat. - Hát haver...végülis kijárt neked, de azt hiszem nem azért kaptad, amiért kellett volna.
- Megérdemelte. Ide hozott magához, franc tudja miért és hogy került oda, aztán még le is vetkőztetett. Ki tudja, hogy mit csinált velem, míg nem voltam magamnál !?
- Először is, én hívtam fel, hogy hozzon el, mert nekem haza kellett mennem. Szóval hálás lehetnél neki, amiért nem hagyott ott az utcán. Másodszor, valószínűleg azért vagy félmeztelen, hogy ne bűzölögj az ágyában. - Csendesen, ajkaimat összeszorítva néztem a szóbanforgó másik személyre, ki csak lesütötte szemeit, így rájöttem, hogy én voltam az, aki tévedett, ugyanis Jungkooknak semmi rossz szándéka nem volt velem...Most már kicsit bánom azt a pofont.
- Üljetek le enni, én mindjárt jövök. - Felelte halkan, és miután két tányért lerakott az asztalra, el is vonult. Habozva, de helyet foglaltam, ekkor pedig észrevettem, hogy...a kedvencemet készítette. Szomorúan elmosolyodtam, és enni kezdtem, alig egy percel később újra megjelent a fiú, és belebújtatott egy pólójába. Tudom, mert érzem az illatát rajta...Halkan megköszöntem, majd Taehyung felé fordultam.
- Mi történt tegnap ?
- Talán, tényleg csak talán megeshet, hogy véletlenül bedrogoztak téged, leittad magad, aztán megcsókoltál és most itt vagy. - Hadarta el. Minden egyes új információnál csak jobban kikerekedtek szemeim, de leginkább egy valami zavart.
- Én komolyan...lesmároltalak ? Jesszusom.
- Na azért ennyire nem vagyok undorító.
- Jó, de te Jungkook barátja, vagy és...- Hirtelen hallgattam el, miközben az említettre néztem, s láttam szája sarkában egy apró mosolyt, amit nem tudok pontosan megállapítani, hogy mi miatt lehet, de azt hiszem, sejtem. - Mindegy, és mi az, hogy bedrogoztak ? Egyáltalán nem emlékszem ilyesmire.
- Pont ezaz. Röviden, nekem szánták, de megittad az enyémet, szóval te kaptad. Aztán mint mondtam, felhívtam Jungkookot, mert Beomgyu kiborult volna, ha meglát úgy ahogy, szóval érted jött és elhozott.
- Sajnálom, hogy gondot okoztam. - Szinte suttogtam szavaimat, kissé szégyenkezve nézve egykori páromra, de ő csak somolyogva rázta fejét.
- Minden formában élvezem, ha veled lehetek.

- Jimin, jó lenne, ha kijönnél már a szobádból. Lassan két napja ki se léptél, még enni se, pedig az ajtó alatti résen lökdöstem be az illatok. Ideje, hogy kitold a képedet.
- De nem akarook. Olyan béna vagyok. Megpofoztam őt, ha láttad volna, hogy milyen szomorúan nézett rám. Sosem ütött meg, míg együtt voltunk, ahogy én sem őt, erre mint mindig mindent, ezt is túlreagáltam és nézd meg, mi lett belőle.
- Ez nem olyan nagy dolog. Azt mondta utána, hogy egyáltalán nem okoztál gondot neki, mert szeret veled lenni. Még akkor is, ha vered. - Jegyezte meg szórakozottan. Mérgesen tártam ki előtte szobám ajtaját, mire szembe találkoztam győztes vigyorával. - Na most, hogy végre levegőt szívsz, jó lenne, ha ezt kint is megtennéd.
- Mármint hol kint ?
- Taehyung vár téged abban a parkban, ahova régen mindig jártál, tudod. Azt mondta, meg akarja veled beszélni a tegnap történteket.
- Akkor miért nem jön át ? - Én egy teljesen érett felnőtt vagyok, komolyan, de ennek ellenére úgy toporzékoltam és nyafogtam előtte, mintha újra négy éves lennék. Semmi kedvem nem volt kimozdulni, de azért felöltöztem szépen, és kiléptem a házunkból, hogy a parkba induljak, arra viszont közel sem számítottam, hogy Beomgyu nem az igazat állította, mikor azt mondta, hogy Taehyung akar találkozni velem.

Sóhajtva egyet sétáltam el a szökőkút mellett, ahol Jungkookkal töltöttem az első randevúm utolsó programját, majd később az utolsót is, csak akkor még nem tudtam, hogy azután már nem lesz velem. Meglepett, hogy Tae itt akar velem találkozni, de gondoltam megint erre volt dolga, hisz mostanában elég sokat járkált errefele. Ide-oda kapkodtam fejemet a félhomályban, hisz késő délután indultam el, viszont bármerre néztem, még csak hozzá hasonló embert sem vettem észre, azonban...Ő állt ott előttem nem messze. Öltönyben volt, haja szépen fésüvel, középen elválasztva hullottak tincsei szemei elé. Még így a sötétben is kiszúrtam azt a hatalmas vörösrózsákból álló csokrot, amit a kezében tartott, de ez nem meglepő, hisz elég közel álltam már hozzá. Teljesen lefagyva bámultam őt, mert egyáltalán nem értettem a helyzetet, ráadásul ezek szerint ez meg is volt tervezve előre és...miért pont itt kellett, könyörgöm !? Van képe így állni itt előttem, úgy, hogy ezen a helyen randiztunk először, és most...Egyálatalán hogy a francba gondolta, hogy ez majd beválik !? Tett felém pár lépést, így én is feleszméltem, s észrevettem a mögötte elterülő plédet, amin egy kosár is helyet kapott. Felém nyújtotta a csokrot és elmosolyodott.
- Ezt neked hoztam.
- Menj a francba a hülye virágoddal együtt. - Morrantam fel kitépve kezéből a csokrot, majd egyenesen a mellkasának vágtam. Láttam, hogy néhány szirom a földre hullik, míg az ajándék is, hisz döbbent tekintetét látva, nem erre számított, így nem kapta el azt, viszont ez engem egy kicsit sem érdekelt.
- D-de...én szedtem a r-rózsákat neked és készítettem a cso-
- Nem érdekel, hogy mit csináltál. Teljesen hidegen hagy. Egyszerűen azt nem értem, hogy miért vagyunk most itt. Világosan közöltem veled, hogy már semmi közünk nincsen egymáshoz, és nem is akarom, hogy legyen. - Közelebb léptem hozzá, hogy világosan hallja, amit mondok, mivel nem emeltem fel hangom, de a ridegség, ami bennem volt, az tisztán kihallatszott. Nem foglalkoztam vele, hogy ajkait beharapta, mikor azok megremegtek, s azzal sem, hogy megláttam szemeit könnybe lábadni, majd lassan lehullani arcán, viszont mielőtt elért volna arcéléhez, az megszáradt. - Kurvára elástad magad nálam, mikor elmentél...nem is, már akkor, mikor elhallgattad ezt előlem. Tudod, kicsit sem fér a fejembe, hogy miért képzelted azt, hogy mi valaha újra össze is jöhetünk. Olyan könnyen elengedtél engem, most pedig már teljesen ironikus, hogy könyörögsz értem. Úgyhogy adok egy tanácsot neked...- Szomorúságtól és könnyeitől csillogó szemei, az elesett tekintete nem tudtak meghatni. Tettem felé még két lépést, így már teljesen előtte álltam és egyenesen íriszeibe néztem. - Ha bármikor eszedbe jutok, gondolj csak rám tovább nyugodtan, hogy felemészthessen téged a tudat, hogy nem vagyok veled többé.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is.
Továbbz szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜