EXIT Jikook ff.

11.

○Jimin pov.○

- Talán azért, mert egy senki vagy számomra. - Szemeim megvillantak, s az ő ábrázata is megváltozott. Megrökönyödten ejtette maga mellé kezeit, s ajkait nyitotta, hogy mondjon valamit, de hang nem jött ki rajta. Most már ténylegesen nem értem, hogy ez a fiú, hogyan működik. - Számomra nem jelentesz semmit. Bántasz másokat, akik valami hibát vétettek, megalázod őket, mikor egyáltalán nincs hozzá jogod, ráadásul még végig is nézed az egészet, és még közvetíted is minden egyes diáknak, úgy, hogy tudod, senki nem tesz semmit ellene, a francos családotok miatt, akik csődbe vinnének mindenkit, csak azért, hogy nektek ne legyen semminek se következménye. Szánalmas, ahogy másokkal bántok, és te azt kérdezed, hogy miért vagyok veled bunkó ? - Szemöldökömet felvontam, karjaimat magam előtt összefontam. Ténylegesen feldühített kérdéseivel. - A barátaid megvertek engem, miattad megzúzodott a csuklóm, és ráadásul még a legjobb barátomat is lelökted a lépcsőn, miattad pedig eltört a karja. Még szép, hogy utállak, és biztosíthatlak róla, hogy mindent vissza fogsz kapni. - Csak nézett rám, de nem szólalt meg, én pedig meg se akartam várni, hogy megtegye, így elnézve róla, elindultam a kijárat fele, hogy végre hazamehessek, és ne kelljen vele lennem. Későbbre terveztem a visszavágást, hogy most ő legyen az, akit megaláznak, de azt hiszem ennek semmi értelme. Egy újjabb körüzenetet küldtem ki, hogy holnapután hajtsuk végre, s hamarosan már jöttek is a válaszok, hogy benne vannak. Meglepetésemre mindenki azt mondta, hogy segít, még meg is köszönték nekem, amiért ezt elindítottam, és hogy visszadhatják azt az érzést, amit ők éltek át. Dongryul fel is hívott, mikor megkapta az üzenetet, hogy mégis miért hoztam előrébb, de csak közöltem vele, hogy jobb előbb megtenni, mint hogy várjunk vele.

Két nap elteltével, most itt állunk a folyosón legalább harmincan szétszórva. Az érintettekkel össze-össze pillantgatunk, s biztosítjuk egymást arról, hogy rendben vagyunk. Dongryul velem szemben áll, a folyosó tul oldalán, és a szekrénynek dőlve hátával, engem kémlel. Halványan somolyog, oldal mosolyával, s mikor észre veszi, hogy én is őt nézem, rám kacsint, majd a folyosó vége felé biccent. Arra kapom fejemet, s meglátom az áldozatunkat, aki mint ilyenkor mindig, egyedül van. Én vagyok hozzá a legközelebb, pont ahogy terveztük. Körbe nézek, bólintok egyet, jelezve, hogy kezdhetjük. Körmeimet nézve, érdektelenül, lassan lépkedek be a fiú elé a csendben, mivel időközben mindenki elhallgattott. A fiú megtorpan, mikor érzékeli, hogy elálltam útját, s értetlenül néz rám. Karjaimat magam előtt keresztbe fonom, és elmosolyodom, majd megszólalok.
- Gondolkoztál már azon, milyen az, ha egyszer téged aláznak meg ? Ha veled tesz valaki olyat, amit nem szeretnél ? Nem gondoltál még bele más helyzetébe ? - Ajkait beharapja, de úgy néz ki, mint aki nem érti, mire akarok kitérni. Hangok alapján érzékelem, hogy sorban mögém lépkednek az érintetz diákok, s tudom, hogy Dongryul áll mögöttem, pontosan úgy, ahogy megbeszéltük, egy vödör, jéghideg vízzel a kezében. Hátrafordulok, elveszem tőle azt, s mikor visszanézek Jeonggukra, mintha már felvilágosodott volna, s rájönne, hogy mit terveztünk ellene. Azonban mielőtt megszólalhatott volna, meglendítettem a kezemben lévő tárgyat, ezzel elérve, hogy a víz rajta landoljon, és beborítsa valóját. Haja homlokához tapad, ahogy ruhája pedig testéhez, ajkait elnyítja egymástól és szemeit becsukva áll előttem. Mikor kinyitja szemeit, furcsán megcsillanak íriszei, de megint nincs esélye arra, hogy megszólaljon, mert a többiek is megrohamozzák őt, és ugyanazokkal ajándékozzák meg, amit ők is kaptak akkoriban. Háttérbe szorulok emiatt, de még mindig tisztán látom a fiút, ahogy kezeit maga elé emeli védekezés céljából, s hátrál pár lépést, miközben érkeznek rá a támadások, de nem tud menekülni, mert már körbe állták.
- Jó nézni, ahogy visszakapja. - Dongryul átkarolta vállamat, s ajkain megint egy mosoly fekszik. Megrántom vállaimat, s kissé megrázom fejemet, hogy elsöpörjem hajamat szemeim elől.
- Talán gyerekes húzás a visszavágás, de látni akartam, hogy most ő borítja be egy rakatnyi víz. - Egyetértően bólintott, hiszen ő is el lett áztatva korábban, így megérti, miért mondtam ezt. Mikor kiküldtem a körüzenetet, figyelmeztettem mindenkit, hogy ne próbálkozzanak azzal, hogy esetleg verekedésbe kezdenek, hiszen nem az a lényeg, hogy halálra verjük a fiút, csakhogy megleckéztessük. Egyetértettek velem, hiszen tudták, hogy amiatt még ki is rúgnák őket, ezt pedig senki sem szeretné, ráadásul azt is közöltem, hogy a felelősség így az enyém, így nem kerülnek bajba emiatt, csak akkor, ha erőszakhoz folyamodnak, és ezt szerencsére mindenki megértette. A megbeszéltek szerint, mikor az érintettek végeztek, már szét is széledtek, csak én álltam ott egyedül a fiúval, távolsággal közöttünk, de pontosan jól láttam tekintetét. Megtört volt, és nem értettem, hogy miért. Viszont nem terveztem foglalkozni vele, így hátatfordítottam, ahogy mindenki más is előttem, majd elindultam az ebédlő fele, hogy ezek után csatlakozhassak Beomgyuhoz.

Az incidens után, nem láttam Jeonggukot, csak a csapat többi tagját olykor, nem volt nehéz nem észrevenni őket, mikor Yoongi erősen szuggerált minket, pontosabban Beomgyut, mikor észrevette. Utolsó óra után, már menni akartam haza, de az osztályfőnököm hivatott. Először azt hittem, hogy eljutott hozzá az, amit történt, de mint kiderült, csak a jegyeimről beszélt, hogy milyen jó irányba haladok. Néha csinál ilyet, úgyhogy nem lepett meg. Viszont annyira elhúzódott, hogy már lassan az iskola is kiürült, hiszen alapból több óránk volt. Csendben sétáltam a folyosón, s mivel nem volt hangzavar, így tisztán hallottam, ahogy leborul valami valahonnan. A raktár ajtaja felé kaptam fejemet, s mielőtt elindultam volna felé, körbe néztem, hogy van-e még itt valaki, aki megment, ha esetleg valami meg akarna ölni. Lassan nyitottam be, s csak a fejemet dugtam be először.
- Van itt valaki ? - Szipogást hallottam meg, de válasz nem érkezett. Tekintetemet lentebb vezettem, így megláttam a földön kuporogó fiút, ki a sarokban üldögélt, lábaiat felhúzva, átkarolva azokat, s fejét is a térdeire hajtotta. Nem nézett fel rám, talán csak mégjobban elbújni próbált...Meg akartam fordulni. Nem akartam odamenni hozzá, mégis szélesebbre tártam az ajtót, s belépve be is csuktam magam mögött. Bizonyára azt hitte, kimentem, mert egy nyüszítést hallatott, de mikor megköszörültem torkomat, ugrott egyet ijedtében, s felém kapta fejét. A sötétben nem láttam jól annyira arcát, hiszen csak egy kis ablak volt az egyik sarokban, így igencsak kis mennyiségű fény világított meg minket.
- Jeongguk...- Felsóhajtottam, és közelebb mentem hozzá, mikor pedig elé értem, leguggoltam mellé, s fejemet kérdőn biccentettem oldalra, ahogy vörös szemeibe néztem.
- M-miért vagy még i-itt...?
- Te miért vagy itt !? Egyáltalán mióta gubbasztasz a sarokban ? - Fáradt hangot hallattam, s mikor lesütötte tekintetét, megsajnáltam. Végig néztem rajta, most sebezhetőnek tűnő valóján, de tekintetem megakadt haján, és arcán. Haja mintha néhol összeragadt róla, így végül térdeimre ereszkedtem, hogy ne dőljek el, s közelebb hajolva hozzá, kezemet hajába vezettem. Valóban össze voltak ragadva tincsei, s mikor térdelve közelebb kúsztam volna egy kicsit, megbillentem, s előre esve, kezemmel megtámaszkodtam a falon, a fiú felett. Arca rettenetesen közel volt az enyémhez, s mikor el akartam volna lökni magam a faltól, hogy újból teret adjak neki, egyik kezével karomra fogott, s fejét előre mozdítva, lassan férkőzött szájával az enyém közelébe. Ahogy ajkai habozva, félve és teljesen bizonytalanul az enyémhez értek, éreztem, amint megremeg egész testében. Éreztem tenyerét tarkóm felett, de csak egy pillanat elteltével csúsztatta bőrömre. Szemeim a döbbenet hatására nyitva voltak, így láttam a gyér fényben, ahogy könnyei arcára száradtak, miközben szemeit lágyan lehunyva tartja, s csak most kezdtem el felfogni a helyzetet, hogy ő valóban megcsókolt engem.

Sziasztok. Remélem tetszett nektek ez a rész is. Tehát végre belekezdünk Jikookba ><
További szép napot mindenkinek ! ❤🧡💛💚💙💜